Rocky +BEFEJEZETT+

38 Nehéz dolgok és egy erősebb kötelék

Aznap, miután megtudtuk melyik kórházba keressük Robint, el is látogattunk a kórházban. Rögtön, ahogy az épülethez értünk, katonásan elkezdtünk kántálni. Jack elkezdett egy jó szöveget a csapat pedig folytatta:
-Meglásd Robin, eljövünk.-kiabálta dallamosan Jack.
-Kérésedért bármit megteszünk.-zengte a banda többi tagja.
-Tudja meg hát mindenki.
-A Rebel Wolwes fog ide eljönni.
Persze ezt mind mosolyogva szavaltuk. Katonás lépteink a bejárat előtt állt meg. Láttuk, hogy sokan néznek ki az ablakokon, ezért végül bementünk az épületbe. Kikérdeztük a recepcióst, hol van a fiúnak a szobája és miután megmondta, arra felé mentünk tovább. Végül, mikor megtaláltuk a szobát, bekopogtunk és ajtót nyitottunk. Az édesanya a gépekhez kötött fiú ágya mellett volt. Robin kopasz volt. Nem hogy kopasz, még szemöldöke sem volt. Sápadt bőre, talán még a lepedőnél is fehérebb volt. Barna szemeiben a csillogás haloványan fénylett. Körülbelül tizennégynek tippelném a srácot.
-Istenem...-szipogott az anyja, amint meglátott minket.
-Sziasztok!-köszönt Jack.
-Sziasztok!-mosolyodott el a fiú.
Az édesanya végig simította könnyes szemmel fia karját és kiment a szobából. Mindannyian leültünk Robin mellé és Jack tovább folytatta a beszélgetést:
-Szevasz, kis srác. Hogy vagy?
-Jack, ugye? Hát, amint látod, nem igazán jól. Meséljetek magatokról.
-Tudod mi elsőbbségben tartjuk a rajongóinkat. Mesélj először te magadról.
-Rendben...Hát...Tizenöt éves vagyok. És a rákkal küzdök...Ez már elvileg kiskoromban elkezdődött...Először cisztákkal kezdődött...Aztán átterjedt minden a májamra és most pedig tüdő rákom van...Egy szál cigarettát nem szívtam el életemben...Mégis ez a sorsom. Nehezen lélegzek lélegeztetőgép nélkül...De ez most mindegy is...Nagyon örülök, hogy itt vagytok! Egy koncerteteken voltam csak. Mégis annyira imádom a zenéteket. És úgy gondolom jó emberek vagytok.
-Rachelnek hívnak.-szólaltam meg végül.
-Gitáros?
-Igen. Én énekeltem egyszer Jack helyett is.
-Igen, igen. Láttam a tévében.
-Berry.-mutatkozott be a most már szőke hajú lány.-A dobos.
-Tonny.-folytatta a fiú.-A basszus gitáros.
-Felismertél.-mosolygott Jack.-Mi a tehetségünk miatt kezdtünk el zenélni. Ja és persze azért, mert szeretnénk nyomot hagyni ennek a generációnak.
-Rockerekhez hű a dolog. Ti legalább nem a pénzért csináljátok.-mosolygott Robin.
-Nos...Neked mi a hobbid?
-Gitároztam. Nagyon sokat. Amíg jól voltam, addig énekeltem is és nekem is az volt az álmom, hogy bandát alapítsak.
-Mondd, van barátnőd?
-Igen, Melissa a neve. Ő is meg fog látogatni.
Ekkor a fiú elővett a zsebéből egy képet és nekünk adta, hogy nézzük meg. A fiú azon a képen is kopasz volt, de akkor még jobban volt, mint most. Mosolyogva karolta át, hosszú, barna hajú barátnőjét, aki ugyan olyan szép mosollyal néz bele a kamerába. Szeretik egymást, ez látszik rajtuk. Jack csillogó szemekkel nézte a képet, majd vissza adta a fiúnak.
-Jó fogás.-jelentette ki biztatóan.-Nagyon szerethet téged Robin.
-Igen.-bólogatott a fiú.-Kiskorunk óta ismerjük egymást. Szinte akkor is szerelem volt első látásra.
-Ritka az ilyen, tudod...Ilyen szempontból szerencsés vagy, barátom.
-Ugye meg fogtok még látogatni?
-Amint tudunk, minden nap meglátogatunk, rendben?
-Köszönöm!
Ekkor benyitott Melissa, az emlegetett szamár. Felcsillant mind a két félnek a szeme. A lány odasietett a fiúhoz. Helyet adtunk neki, hogy vele legyen. Melissa leült az ágy szélére és a karjába omlott a fiúnak. Robin magához ölelte barátnőjét és a lány érdeklődő tekintettel nézett ránk.
-Ők azok, akikről sokat meséltél?-kérdezte.
-Igen.-simogatta hátát a fiú Melissának.
-Nem is zavarunk. Holnap is meglátogatunk, rendben?-kérdezte Jack.
A srác mosolyogva bólogatott. Mi bólintva kimentünk a szobából.

Ahogy mondtuk, minden nap meglátogattuk őt, akár iskola volt, akár nem. Ez rendszeresen így ment két hónapig. Addig folyamatosan akusztikuson gitároztam, Jack pedig énekelt neki. Aztán Robin már nem volt bent a kórházban. Abban reménykedett a banda, hogy kigyógyult az állapotából, de mikor édesanyja felkeresett minket, megdöbbenve kaptuk meg azt a bizonyos értesítést, hogy Robin eltávozott a Földünkről. Mindenkit egyformán felzaklatott a dolog. Jack nem akart ebbe beletörődni egy ideig, amíg meg nem írta a Belive in Heaven című dalt, Robin emlékére.
A temetésén is ezt a dalt adtuk elő. Nehéz volt nem zokogni a dalon, hisz mi is nagyon megkedveltük Robint, hiába nem ismertük annyi ideje, mint azok, akik a temetésére eljöttek. Jack énekhangja nem csuklott el egyszer sem a dal alatt. Nagyon erős természet. Én úgy húztam a szememre a kalapomat gitározás közben, hogy ne lássák, hogy sírok. Mindannyian szerettük őt, de muszáj volt tovább haladnunk.

Egy nap, mikor  Skullhead-ék kihívtak minket egy bandatalálkozóra, már az első hópihe is lehullt az égről. Aztán hullt utána a többi is, mígnem vastag hótakaró fedte be a földet. Egy bárszerű helyen találkozott össze a két banda. Mind két banda beszámolót tartott miket éltek meg, míg nem futottunk össze. Elmondtuk nekik a Robinos beszámolónkat is, amit sajnáltak. Chester elmondta, hogy neki is volt egy ilyen ismerőse és nagyon nehezen tudta feldolgozni az esetet, de végül csak sikerült kihevernie. Megígérte nekünk, hogy a bandával megpróbálja elfeledtetni a dolgot. Aztán áttértünk egy másik témára.
-Jack, nem gondoltál te még arra, hogy lehetne egy közös dalunk?-kérdezte Chester.
-Nem is rossz ötlet.-bólintott Jack.-De még meg kell fontolnom a dolgot.
-Ahogy gondolod. És hallom lett egy új lemezetek is.
-Igen, úgy veszik, mint a cukrot. És nektek is van egy pár számotok még ha jól tudom.
-Bizony, sokkal jobbak, mint a régiek.
-Mi lett Bellával?-kérdeztem.
-Bella? Ő még átgondolja a dolgot. Minden esetre mi folytatjuk a karrierünket, ahogy látod.
-Jó, hogy felépültél, Chester.-tért el a témától Jack.
-Igen, láthatod azt a köcsög fejemet.
-Hát én mást akartam mondani, de tudod mit, ez is jó megfelelő.
Ekkor mindenki felnevetett. A rövid kacajok után Chester megszólította a fiút:
-Hé, Jack...Igazad van. Sokkal jobb ez így. Hogy végre nem marjuk egymást. Jobban megismerve egész jó fej vagy.
-Te sem vagy annyira seggarc, mint ahogyan megismertelek.
-Hát akkor fenékig! Az új barátságra és a békére.
Ekkor mindenki felemelte sörös korsóját és mindenki egyszerre koccintott mindenkivel.

Rövidre fogva a dolgot, a mi bandánk és Chester bandája elválaszthatatlanok lettünk együtt, pár hónap alatt. Remélem Chesternek nem lesznek turpisságai, nem úgy, mint Kennynek. Azóta már elkészítettük a közös dalunkat is, már csak előadni kell. Nem is lett olyan borzasztó, mint azt elsőként gondoltam. Sőt, úgy gondolom, ha két banda közt létezik igazi kötelék, az egy közös dal, amit csak az a két banda tud példásan előadni. Nagyon gyorsan telik az idő, így mi is egyre népszerűbbek lettünk és sokkal több feladat hárul ránk, hónapról hónapra. Belegondolva, hogy honnan kezdtük, nagyon szépen haladunk egyre feljebb és feljebb a csúcsra. Mikor azt hinné az ember, hogy már a legtetején van. a domb emelkedik és még magasabbra jut, mint ahogyan el tudná képzelni. De vajon ez előny vagy hátrány lesz a folytatásban?