Asgard Sárkányai (Loki ff)

Asgard királya

A Tanácsteremhez vitték, megint. Ugyanabban a meleg fényű, csillámló falú teremben kellett most felelnie a királya előtt a tetteiért, ahol tegnap még, csupán a Rendje hallgatta ki. Asgard mindenkori uralkodója ugyan általában nem avatkozott a sárkányok belső ügyeibe - de ez most nem volt hétköznapinak mondható eset. Itt most a Birodalom egyik hercege - és vele együtt az egész királyi család - volt az érintett.

Két kísérője maga volt az udvariasság és az előzékenység. Azt leszámítva, hogy egyetlen szót sem szóltak hozzá, mióta elhagyták a szobáját... Kinyitották előtte az ajtókat, azután mindenhol előre engedték, és egy-egy lépéssel lemaradva, tiszteletteljes némaságban követték, szinte már kínosan ügyelve rá, nehogy a lány a foglyuknak látsszék.

A Tanácsterem előtt a két tanítója várt rá, és a szemükben csillogó aggodalomból, az arcukon tükröződő feszült nyugtalanságból Samerah hamar rájött, hogy ők fogják majd bekísérni a következő meghallgatására. Nem lesz tehát egyedül. Ezúttal nem...

Meda szinte azonnal odalépett hozzá és az arcát megsimogatva homlokon csókolta, majd egyetlen szó nélkül a karjába zárta. Ez a máskor mindig keménynek, ridegnek tűnő asszony, aki legtöbbször csöndes szigorúság mögé rejtette a növendékei iránti szeretetét, és mindig óvakodott attól, hogy kimutassa az érzelmeit, most némán könnyezve ölelte magához, olyan szorosan, mintha a lány máris a vesztőhelyre menne. Mintha ez lenne az utolsó alkalom arra, hogy őt megölelje, hogy... elbúcsúzhasson tőle... Ebből aztán, Samerah-nak arra kellett következtetnie, hogy nem lehetett túl rózsás a helyzet odabent, a tanácsülésen. Vajon Lokinak sikerült beszélnie az apjával, mielőtt az őt iderendelte volna? Vagy a király már azelőtt megtudta, mi történt, hogy a fia erről... tájékoztatni tudta volna? Akárhogyan is, de hamarosan ez is kiderül majd... Csak esne már túl rajta végre!

- Egyet se félj, lánykám! - szorította meg a vállát biztatóan a lovag, miután Meda eleresztette. - Nem lesz semmi baj. És mi ketten végig... melletted leszünk majd.

Magabiztos szavait azonban meghazudtolta féltő tekintete és az idegességtől sápadt arca, amelyben így csak még szembetűnőbb lett az a régi harcok során szerzett, hosszú, recés szélű sebhely. Sokkal inkább neki lett volna szüksége a megnyugtatásra, Samerah legalábbis is így látta.

- Köszönöm, Adem... - ölelte meg a férfit hálásan egy pillanatra. - És neked is, Meda... Mindkettőtöknek köszönöm. Mindent köszönök...

- Na, azért még ne kezdj búcsúzkodásba kislány! - veregette meg az arcát a lovag, és még egy kis mosolyt is sikerült magából kierőszakolnia. - Őfelsége úgy döntött, hogy felülvizsgálja az... ügyedet. Akár még úgy is határozhat, hogy felment téged. Csak mondd neki is, mindenben az igazat... Mondd el neki azt, amit nekünk, és a nagymesternek, tegnap.

Samerah az ajkába harapva hallgatta a tanácsokat, de nem felelt rájuk semmit. Az igazat? Ha Adem csak sejtené az igazat! Abból lenne csak aztán a bonyodalom, ha tényleg mindenben azt mondaná a királynak! Bár... ha Loki már beszélt vele, úgysem lesz értelme hazudnia. Ha viszont nem... Nem akart ő lenni az első, aki elmondja. Valamiért határozottan az volt az érzése, hogy ebben a kérdésben a hercegére kell hallgatnia, hogy neki volt ezzel kapcsolatban igaza, amikor ma hajnalban olyan sietve otthagyta, hogy elsőként számolhasson be az apjának róla. A házasságukról. A királynak a fiától kellett ezt megtudnia, nem mástól. Ha még nem tudja, biztosan nem ő lesz az, aki elmondja majd neki. Meg fogja várni, amíg Loki megteszi.

A testőrök, akik idáig kísérték, most váratlanul megkerülték őket. Elébük kerültek, és a Tanácsterem nagy, boltíves ajtaja elé léptek, majd biztos kézzel hármat koppantottak rajta. Az ajtó, befelé nyílva kitárult. A testőrök félreálltak és intettek Samerah-nak.