Asgard Sárkányai (Loki ff)

Sárkányok találkozása

Arles mester egyre nagyobb aggodalommal figyelte Samerah-t. A lány nagyon... furcsának tűnt. A kissé homályos tekintet, és az hogy látszólag magában beszélt, mindkettő normális dolog volt ilyenkor. De az nem, hogy így remegjen, mint a nyárfalevél... és az sem, hogy ennyire mélyen elvonuljon magába, hogy semmivel ne tudja visszahívni, észhez téríteni. Nem reagált az érintésre. Nem reagált a hangjára se. Mint aki már túl messze jár ahhoz, hogy bármilyen, evilágból származó inger elérje. Ezért is döntött úgy, hogy helyette a sárkányát szólítja meg. Ami végül, be is vált. Samerah ugyan továbbra is épp olyan érzéketlennek és elérhetetlennek tűnt, de azok a kis villanások a szemében arra utaltak, hogy ha ő nem is, a sárkánya viszont reagál. Hallja a népe ősi nyelvén elhangzó hívást és válaszolni próbál rá.

- Tar ar ais, Samerah! - szólongatta ezért tovább, nyugodt, de határozott hangon. - Tar ar ais! Gyere vissza, Samerah! Gyere vissza...

Samerah egy pillanatra megingott ültében, mintha elájulni készülne. A mester egy percig azt hitte, így is történt, olyannyira elesettnek látszott, olyan hirtelen hunyta be a szemét. Finoman ismét megérintette a lány arcát, mire az máris magához tért. Bágyadt, fátyolos, sötétkék szempár nézett rá, talán ha a másodperc törtrészéig. Majd egy újabb, furcsa rebbenés és máris kéken izzó sárkányszem vette át a helyét. Arles mester halkan, megkönnyebbülten felsóhajtott, és fáradt mosollyal így szólt.

- Szervusz, Samerah. Örülök, hogy újra köztünk látlak.
A lány erre ugyanolyan fáradt, megviselt mosollyal válaszolt.

- Szervusz, Arles. - szólalt meg halkan, a sárkány mély, reszelős hangján. - Én is örülök. Rég volt, hogy utoljára beszéltünk.

- Beszéltem volna veled hamarabb is. - felelte a nagymester, egy újabb, ezúttal kissé fanyar mosoly kíséretében. - Te nem méltóztattál arra, hogy megjelenj.

Samerah erre rekedten felnevetett.

- Megbocsáss, de én ebben semmi mulatságosat nem látok. - mondta a mester, szelíd feddéssel a hangjában. - Ha megjelentél volna a Tanács előtt, tisztázhattad volna a helyzetet. Segíthettél volna rajta és elkerülhettük volna ezt az egész...

- Nem kerülhettük volna el. - szólt közbe Samerah nyugodtan. - És nem volt mit mondanom nekik. Én sem tudtam többet, mint ő. Ezért nem jelentem meg. Mert nem volt miről beszélnünk.

Arles mester erre megint csak futó mosollyal válaszolt, mintha pontosan azt a választ kapta volna, amire számított.

- Na és most? - nézett rá kérdően a lányra. - Most már van?

Samerah - pontosabban a sárkánya - erre megint felnevetett.

- Talán. - mondta. - Az attól függ, miért hívtál.

Töprengő csend telepedett közéjük néhány pillanatra. Azután Samerah ismét megszólalt.

- Miért hívtál? - kérdezte újra.

- Nagymesterként jogom van magamhoz hívni a felügyeletem alá tartózó sárkányokat. - jött az egykedvűnek hangzó felelet, egy újabb, hosszú csendszünet után. Samerah értetlenül ráncolta a homlokát.

- Ennyi? - vonta fel a szemöldökét hitetlenkedve, és némileg gúnyosan is. - Ez volt az oka? - Majd hirtelen újra feltört belőle az a reszelős kis nevetés. - Arles, ne mondd nekem, hogy azért hívtál, mert a főnököt akartad játszani!

- Nem. - nevette el magát erre a nagymester is. - Nem azért. Eszembe sem jutott, de ezt úgyis tudod, nem igaz? Másként az én hívásomat is ugyanúgy megtagadtad volna, mint a Tanácsét.