6.

1.9K 81 6
                                    

Reggel szokásomtól eltérően, elsőnek felmentem az instára. Charles visszakövetett, elmosolyodtam utánna a hírfolyamon (vagy mi a gyász az) megakadt a szemem egy képen.
Charles volt rajta. Egy lánnyal. Ohh... És NEM a testvére volt. Fogalmam sincs, hogy mi a neve, de az biztos, hogy a barátnője volt.

-Jó reggelt. - köszönt rekedt hangon a húgom.
Leraktam a telefonom és mosolyt erőltettem magamra.
-De még mennyire jó. - elkészültem a fürdőben.

-Mehetünk reggelizni? - dörgölte a szemeit.
-Persze. - néztem rá az órámra. Nemsokára nyolc.
Nem voltak sokan az étterem részben.
-Hol van Lewis? - érdeklődtem.
-Gondolom alszik. - rántotta meg a vállát Emma.
Nem kellett sokat várni rá. Levágta magát a húgommal szembe.
Biccentett.
-Na, mi ez a szótlanság?-támasztottam meg az állam az asztalon.
-Gyomor ideg. Minden futam előtt van. - dobolt az ujjaival.
-Ez csak egy szabadedzés. - mondta Emma.
-Az is számít. - vágta rá a Brit fiú.
-Felesleges izgulnod. - szólaltam meg. Értetlenül rámpillantott. - Négyszeres világbajnok vagy. Miért izgulsz? - Magyaráztam.
-Azta. Kösz. - esett gondolkodóba.
-Csak reálisan látom a dolgokat. - bólintottam.
Ekkor befutott a kis csapatunk negyedik tagja is. Ő is idegesnek tűnt, de igyekezte leplezni.
-Jó reggelt mindenkinek. - mosolygott Charles.

Ekkor pattant el az agyam. Ledobtam a tányérra az evőeszközt és otthagytam a társaságot.

Charles

-Mit csináltam? - kérdeztem.
-Reménykedtem, hogy nem látta. De látta. És te még megkérdezed? - kelt fel Emma is.
-Ember. Valamit nagyon elcsesztél.- mondta Hamilton.
-Erre magamtól is rájöttem. - motyogtam.
-Gyerünk már Monaco. Menj utánna. Emmát meg küldd vissza. Ha lehet.- tette hozzá.

Ashley

-Ash! - szólt valaki. A szobám előtt megfordultam.
-Tudtad, hogy ez lesz ugye? - kérdeztem.
Habozott. Szóval tudta. - Remek. Ez sok mindent megmagyaráz.
-Figyelj. - kezdte.
-Megígértetted velem, hogy elmenjek az időmérőre. Pedig tudtad, hogy kifogja rakni. És azt is, hogy végig csak szórakoztál velem. Borzasztó vagy Charles. - ejtettem ki a szavakat. Könnyes szemmel kizártam a Monacói fiút.

-Azt mondja nagyon sajnálja. - jött be Emma.
-Tudom. Csak éppen nem érdekel. - adtam oda a kávéját.
-De nagyon szeretlek, szereztél nekem egy közös reggelit Hammel. - vigyorgott.
Felnevettem.
-Utállak. - néztem rá.
-Csak egy kicsit. - csücsörített.
-Nem baj ha én lemegyek? -kérdezte.
-Dehogy! - bátorítottam.

-Ha bármi kell szólj. - indult le.
-Rendben. - sóhajtottam.
Nem tudom miért, de nagyon elfáradtam. Vagy iszok egy kávét, vagy alszom.
A második mellett voksoltam. Úgyis rengeteg időm van...

Kopogásra ébredtem.
-Menj el. Akárki is vagy. - kiabáltam.
Nem jött válasz. Aztán valami koppant. Kinyitottam a szemeimet és az ajtóhoz botorkáltam.
Egy piros baseball sapka volt bedobva az ajtóhoz. És egy Post-It cetli volt rajta.

Remélem azért holnap eljössz.

Egy idegen kézírás volt. Persze, nem vagyok hülye ezért rájöttem, hogy Leclerc írta. Kinéztem az ablakon. Sötét volt. Éhes voltam, de esélyt sem akartam adni annak, hogy összefussak Charles-lal. A telefonomon egy ébresztőt állítottam reggel kilenc-re, aztán visszadőltem az ágyba és tovább aludtam.

T.I.M.E.~Charles Leclerc FanFic~Where stories live. Discover now