14.

1.5K 69 4
                                    

Az első körökben minden rendben volt. Szokásosan a Mercedes elől, mögötte a Ferrari. Utána kezdtek kiéleződni a dolgok, mert Hamilton kiesett Vettellel egyetemben.

A Brit épp jött ki a box utcából, a Német meg nyugodtan kocsikázott. Hamilton meg levitte a pályáról, úgyhogy most a bíróval üvöltöznek.
Amíg ők ketten elvoltak, a pályán Charles legjobb időt ment. Bottas haladt az élen, a Monacói mögötte. Három embert leköröztek. Na és innentől lett teljes a káosz.

Stroll és Ricciardo ütköztek. Majd beléjük ment Kvyatt, Hülkenberg és így tovább. Az egész pályát eltorlaszolták és Charles gyorsan haladt feléjük. A rádiósok nagyon magyaráztak neki, de úgy hadartak, hogy én sem értettem. A monitorok felé fordultam. Észrevettem valamit. A jobb oldalon volt egy autónyi hely.
-Kérem. - szóltam egy lánynak és a füleséért nyúltam.
-Hé. - csapott a kezemre.
-Add ide! Gyorsan! - rántottam le a fejéről. Egy szót bírtam mondani Charles-nak. - jobbra!- utána az idegesen prüszkölő lány visszavette a cuccait. Volt aki engem nézett és volt aki a monitort. Lélegzet visszafojtva vártam, hogy meghallotta-e.

Jobbra rántotta a kormányt és elment a többi autó mellett. Megkönnyebbülten rogytam le az egyik székre. A többiek vadul üvöltözni kezdtek. Charles begurult a box utcába és kiugrott az autóból.

-Megküzdöttél, hogy beszélhess velem mi? - nyújtotta a kezét Charles. Hagytam, hogy felhúzzon, utána a mellkasának dőltem.
-A csaj nagyon nem tágított. De sikerült. - mosolyogtam magamban.
-Ugye tudod, hogy most az életemet is megmenthetted? - tolt el egy kicsit.
-Jajj ne dramatizáld már túl. - nevettem, de elhallgattatott.
Ajkait lágyan az enyémeknek érintette. Rövid csók volt, de különleges. Amikor eltolt, elmosolyodott. Annyira lesokkolódtam, hogy még legalább egy percig némán ácsorogtam.

-Itt vagyok. - jött be a boxba Sebastian.
-Na mi volt? - kérdeztem feleszmélve.
-Elengedték. Azt mondták, hogy így, mivel piros zászló van mindegy,mert úgyse leszünk dobogón. - fújtatott.
Hagytam, hagy duzzogjon magába. Charles épp aláírást osztogatott és interjúkon volt. Azt kérte, hogy várjam meg, de kezdtem megunni az ücsörgést. Felpattantam és elindultam kifelé a többi box felé. Amikor kiléptem az ajtón valaki fellökött.
A fogsorom összekoccant és a tenyeremet is fájlaltam.

-Nagyon sajnálom. - nyújtotta a kezét, de pont a napnak háttal állt így nem láttam, hogy ki az. Hagytam, hogy felhúzzon.
-Semmi gond. - motyogtam.
-Valtteri. - mutatkozott be.
-Ashley. - néztem újra rá. Most már láttam az arcát, így láttam, hogy tényleg nem szándékosan lökött fel.
-Merre indultál? - kezdeményezett beszélgetést amit kicsit furcsáltam, de azért válaszoltam neki.
-Körbenézni. -
-Ha gondolod... Megmutatom a boxunkat... Mármint ha érdekel. - dadogott.
-Örülnék. - mosolyodtam el. Viszonozta aztán elindult.

-Mit keresel itt? - amint beléptem a Mercedes box ajtaján ez a kérdés fogadott.
-Neked is szia. Persze jól vagyok. Veled miújság Lewis? - tettem magam előtt keresztbe a kezeim.
-Mi a bajod? - szállt be Valtteri.
-Idehoztál egy Ferrarist! Az a bajom. - akadt ki a brit.
-Teljesen ártalmatlan! - kontrázott a finn.
-Igen? Hát meggyőződésem, hogy azért jár Leclerc-kel, mert annyira pártatlan. - nézett rám Hamilton.
Valtteri rám nézett.
-Ezt nem tudtam. - közölte.
Megráztam a fejem és kisétáltam az ajtón.

-Merre jártál? - kérdezte Sebastian miután visszaértem.
-A Mercedes-nél. De mintha ősellenségek lennénk Lewisszal. - ráncoltam a homlokom.
-És hogy kerültél te oda? - kérdezte valaki mögülem.
-Bottas fellökött aztán kompenzálásként körbevezetett volna, de ott volt Hamilton és ja. - meséltem Charles-nak.
- Azt hittem, hogy ezek után szóba se áll veled. De akkor mostantól jobban figyelek rád.-mosolygott a Monacói fiú és átölelte a derekamat...

T.I.M.E.~Charles Leclerc FanFic~Where stories live. Discover now