18.

1.3K 64 2
                                    

Reggel épp valami reggeli szerűséget csináltam, amikor kopogtak. Mivel Charles még aludt, Dylant meg nem rém vittem le sétálni ezért nem volt más aki kinyissa az ajtót. Türelmetlenül kopogott mégegyszer.
-Igen? - nyitottam ajtót, amin szinte kirántottak. - Mi a bajod?-néztem Lewisra aki nagyon pánikolt.
-Kérlek mondd, hogy hazudik a húgod és nincs egy gyereke. - túrt a hajába.
Már épp megszólaltam volna, hog, letagadjam, de... Igaz volt.
-Sajnálom. - suttogtam Lewis szemébe nézve. Könnyezni kezdett aztán a vállamra borult. Annyira meglepődtem, hogy meginogtam a súlya alatt, de aztán megálltam egy helybe és megveregettem a vállát.
Charles nyitott ajtót majd szemöldök ráncolva ránk nézett. Tátogtam neki valamit, de nem értette.
-Lewis. - szóltam neki. - Ne törj össze, nem foglalkozik vele mióta megszületett. Bár, lehet, hogy most ezért van itt. - tűnődtem.
-Jó reggelt. - köszönt rekedt hangon Charles. Lewis biccentett neki aztán felém fordult.
-Ki az apja? - kérdezte.
-Nem tudom. - hazudtam.
-Ha majd kedved lesz elmondani szólj.-zárta le a témát. - Sziasztok. -

-Hát ez... Furcsa volt. - invitált be Charles.
-Annyira kikészülök Emmától. - rogytam le a kanapéra amire Dylan felemelte a fejét. Megsimogattam aztán újra Charles-ra néztem. - Idejön, leissza magát, kijelenti Hamiltonnak, hogy van egy gyereke és úgy csinál mint ha mi sem történt volna. - csaptam a homlokomra.
-Ne csapkodd magad. - nevetett Charles. - Annyira édes amikor mérges vagy. - simította meg az arcom.
-Igen? - húztam fel a szemöldökeimet. Mosolyogva a nyakamhoz hajolt és belepuszilt. Vihogva hátrébb húzódtam tőle aztán az ajkaira tapasztottam a sajátjaimat. Mosolyogva átölelte a derekamat és közelebb húzott magához. Amikor elhúzódott suttogni kezdett.
-Annyira jó, hogy végre az enyém vagy. - sikerült elérnie, hogy elpiruljak. Mosolyogva a vállára hajtottam a fejem.
-Mindig is erről álmodoztam. - motyogtam. Ekkkr valami szőrös ért a kezemhez. Megugrottam és leborultam a kanapéról. Charles elkeudett nevetni így ő is lefordult. Dylan (aki az előbb a kezemhez bújt) csóválni kezdte a farkát.

-Csinálhatom a kaját vagy éhenpusztulunk? - kérdeztem Charles-t.
-Elkezdted már? - kérdezte.
-Hát, felvágtam a kenyeret. - gondolkoztam.
-Akkor forraszd össze és elviszlek reggelizni. Legalább a vérfarkas is kimozdul egy picikét. - nem is tudom, hogy melyiken nevettem el magam.
Összeforrasztottam (elcsomagoltam) a kenyeret és ráraktam a hámot Dylanre. Mielőtt a pórázt is rárakhattam volna kiszaladt a félig nyitott ajtón.
-Dylan! - kiabáltam utána. Charles épp kijött a fürdőből amikor én kirohantam az ajtón a kutya már a lépcsőnél tartott amikor utolértem.
-Szia.-köszönt egy ismerős hang.
-Max. - biccentettem. Már épp megfordultam amikor elkapta a csuklóm.
-A gyereket akarja. - közölte aztán elengedett és elment.
-Ő az apja? - szólalt meg mögöttem Lewis.
-Te hogy kerülsz ide? - kérdeztem.
-Ma mindig összefutunk veled? - kérdezte szórakozottan Charles.
-Ő az apja? - akadt ki Lewis amire megszeppenten hátráltam egy kicsit.
Már újra szólásra nyitotta a száját amikor megszólaltam.
-Igen! Igen ő. - ordítottam. - Csak hagyj békén. - öleltem át Dylant...

T.I.M.E.~Charles Leclerc FanFic~Where stories live. Discover now