34.

350 27 0
                                    


L I L Y


Csak a cuccaimért mentem. Egy pár fontosabb dolgot akartam elhozni, és utána már el is tűntem volna. Nem akartam vele beszélni. Az éjszaka nagy részét sírva töltöttem. Még ezt a hülye ruhát se cseréltem át tegnapról. Meg se tudom számolni hány alkalommal vettem fel a telefont, hogy felhívjam őt, de a büszkeségem mindig lebeszélt róla, mondván: nem számít mennyire fáj érte a szívem, nem nekem kell bocsánatot kérnem.

Egészen addig mentem el az ajtók mellett, amíg el nem értem ahhoz, amelyik mellé az aranyozott 246-os számmal ellátott tábla nem volt rakva. Remélhetőleg még mindig aludni fog. Ha ez így lenne simán be tudnék osonni, összeszedni pár dolgot, utána pedig eltűnnék, mint a kámfor. Mikor lettem én ennyire betoji? Ez az A terv. Ha ez búsba dőlne és ébren van, már előre begyakoroltam egy hosszú beszédet arról, hogy mennyire túlreagálta az egészet, és egy kis időre van szükségem gondolkodni.

A kulcsok túlságosan is remegtek az ujjaim között, miközben a zárat kulcsoltam ki. Az ajtó ekkor hirtelen kivágódott, és megláttam Harryt. Szemei véreresek voltak, a haja rendezetlen és ő is a tegnapi ruháiban volt.

Amint ránéztem mindent elfelejtettem, amit mondani akartam neki. Tudtam, hogy meg kellett volna magyaráznom miért vagyok itt és elkezdeni a B-tervet, de még azt is elfelejtettem, hogy mi az. Smaragdzöld szemei tele voltak megbánással, ami miatt úgy éreztem, hogy a térdeim feladják a szolgálatot.

Ő sem mondott semmit, csak széttárta a karjait. Nagyon is jól tudtam, hogy miért jöttem eredetileg ide, de azon kaptam magam, hogy már a karjai között vagyok. Utána elbőgtem magamat, és azon gondolkodtam, hogy miért akartam lezárni a köztünk lévő kapcsolatot?

- Istenem – sírtam a mellkasába. A szemeim égtek a sok sírástól az elmúlt huszonnégy órában, és csak rosszabb lesz. – Annyira sajnálom.

Karjait erősebben fonta körém, és elkezdte puszikkal teleszórni a hajamat. – Semmi baj, kicsim – mély hangja rezonált a mellkasában, ahogy beszélt. – Minden rendben. Rendben vagyunk.

- Annyira szeretlek – annak ellenére is, hogy néha egy totális seggfej volt. Felemeltem a fejemet és elhúzódtam tőle. Hirtelen valami fura szagot éreztem meg.

- Szeretlek. Egy hatalmas nagy seggfej... – a kezemért nyúlt, de elhúzódtam tőle. Nem tudtam őt elhinni.

- Ittál – kereszteztem a karjaimat a mellkasom előtt. Ő is nagyon jól tudta, hogy milyen hatással volt rá az alkohol. Tudta, hogy nem szeretem, amikor iszik.

Kezeivel beletúrt a hajába, majd kétségbeesetten rám emelte a tekintetét. – Lily, mérges...

- Te ittál! – kiáltottam. Ezúttal én voltam az, aki beletúrt a hajába. Frusztrált voltam. – Bűzlesz az alkoholtól. Nem ihatsz, ha van valami gond, Harry! Ha nem emlékeznél, ezért volt White-tal az a kis incidensed.

Felsóhajtott. – Apád tudta, hogy lecsuktak. Mindent tudott erről.

Idegesen beharaptam a szám belső részét, nem sokkal később pedig megéreztem a vér ízét a számban. Tudtam, hogy ez a beszélgetés előbb vagy utóbb meg fog történni. Nem tudtam ránézni, így csak a cipőmet bámultam és az ujjaimat piszkáltam.

- Lilian Brielle James – hallottam meg agresszív hangját, ami miatt felkaptam a fejemet.

- Ne szólíts a teljes nevemen, Harold Edward Styles – úgy láttam, mintha ez a kis mondatom valamennyire megváltoztatta volna a kedvét egy jobb irányba.

Recovery - h.s  [hun] // befejezettDonde viven las historias. Descúbrelo ahora