Ha Tudnék Repülni / If I Could Fly (Larry Stylinson ff.)

3. Fejezet

Louis

Péntek, 02:11

Amikor Louis megint felébred arra, hogy fázik, érzi, hogy Harry alaposan bebugyolálta a takaróba, és még a pulóvert is ráterítette, míg a fiatalabb így egy szál pólóban vacog mellette. A doktor nem tudja, hogy alszik vagy csak próbálkozik, de a szemei csukva vannak. Az oldalán fekszik, és átöleli magát a karjaival, a térdeit pedig szinte a mellkasáig húzta. Louis szíve összefacsarodik a látványtól. Rá akármennyi réteget pocsékolnak el, akkor is fázni fog. Érzi, hogy a láza már nagyon magas, és egy percre sem akar enyhülni. Harry viszont már csak a pulcsitól is jobban lehetne.

Óvatosan kicsomagolja magát a gondosan még oldalt alá is tűrögetett takaróból, aztán ülő helyzetbe tornázza a szó szerint remegő tagjait, de minden mozdulat olyan rohadt kimerítőnek érződik. Muszáj megtámaszkodnia, mert szédülni kezd. A lába annyira fáj, hogy már az is kezdi elvenni az eszét. Annyival könnyebb lenne csak elengednie magát, és hagynia, hogy a szenvedése eluralkodjon felette. Üvölteni, őrjöngeni, és talán még sírni is, de nem teheti. Neki kell erősebbnek lennie, mert a másik férfi már többször is jelét adta, hogy nem esik nehezére kiborulni. Az emlékeibe kúszik, hogy Harry szemei mennyi aggodalmat rejtettek, amikor rájött, hogy baj van. A könnyek, amik a smaragdzöldekben csillogtak... Egyszerre szorítja el a torkát, és csal mosolyt az arcára. Louis már akkor tudta, hogy baj van, amikor úgy érezte, a körülöttük lévő hideg szinte csontig hatol, és a rögtönzött takaró sem segített. Olyan volt, mintha belülről készülne megfagyni. Tudta, hogy mit jelent ez, de nem akarta a frászt hozni Harryre. Most viszont, miután már megtette, elkezdett borzasztóan félni, hogy mi lesz, ha nem találják meg őket. Pillanatok alatt lett az élelem– és folyadékhiányból adódó aggodalma a múlté, amikor tudatosult benne, hogy itt már tényleg csak órákról beszélnek, és a korgó hasa, vagy kicserepesedett ajkai a legkisebb probléma. Nincsenek hetek, vagy napok... A sebe nagyon elmérgesedett, és ezzel ilyen körülmények között, lehet ő bármilyen jó sebész, semmit sem tehet. A fertőzés már mélyen a szervezetébe jutott, és soha nem gondolta, hogy ennyire hálás tudna lenni egy olyan alapvető dologért a mai világban, mint a penicillin. Hisz napi szinten használja. Az épületben szinte rogyásig vannak vele a gyógyszerraktárak polcai, ők pedig itt rekedtek, és bár az életét menthetné meg, mégsem jutnak hozzá, mert néhány tégla az útjukat állja. A sors undorítóan flegma fintora, amit valójában fogalma sincs, mivel érdemelt ki. Eddig abban a hitben élt, hogy ő egy jó ember, de itt ülve, elmerülve ezekben a gondolatokban, már nem biztos benne. Össze van zavarodva.

Éppen ezért gondolta azt is, hogy ha már így alakult, ha már úgy tűnik, hamarosan ebben a koszos lyukban hal meg, akkor muszáj minden pillanatot kihasználnia Harryvel. Miután egy kicsit lenyugodtak, tartott tőle, hogy messzire ment. Nem akarta, hogy Harry azt érezze, hogy ezt Louis erőltette. Csak azért imádkozott, hogy a másik férfi is éppen annyira élvezte, és egy percig sem bánta meg. Rohadjon meg a világ, ha ennyi nem jár nekik ezekben a percekben. Persze viccelődnek vele, hogy egy szupersztárral nem minden nap zárnak össze embereket, de valójában tényleg nagyon tetszik neki a fiatalabb férfi. Nem csak külsőleg. Harry Styles nagyon meglepte Louis-t azzal, hogy mennyire emberi tudott maradni, és hogy még az is előfordul néha, amikor nagyon elmerülnek a beszélgetésben, hogy a doktor elfeledkezik róla, kinek a szemeiben is gyönyörködik annyira, amikor a hangját hallgatja. Vagy épp az ajkait bámulja, amit időről időre annyi helyzetben elképzel, és mindegyikben valahol a bőrét érinti. Louis az egyetem alatt azért nem élt nyugodt életet. Sokat jártak szórakozni a csoporttársakkal, és akkor voltak kalandjai is, vagy hosszabb-rövidebb kapcsolat próbálkozások. Mindenesetre az érzelemmentes szex nem tartozik a megvetendő dolgok közé az életében, bár tény, hogy már régen kalandozgatott csak úgy. Néha voltak randijai, de néhány találkozó után egyszerűen csak elhaltak az érzések. Vagy meg sem születtek. A hívások elmaradoztak a partnerekkel, az üzenetek ritkultak, majd teljesen megszűntek. Nem volt lángolás. Még csak parázs sem. A kórház mellett elfoglalt, és amikor nem, akkor pihen, vagy épp valami olyat csinál, amivel kikapcsolódhat, nem pedig egyéjszakásokat hurcol haza. Aztán besétált az életébe Harry azzal a nevetséges piros hajpánttal a fején, ami valójában jól állt rajta, de Louis esküdni merne, hogy senki másnak a világon, és néhány emberi tettével, kedves mosolyával, törődő kezeivel, egyszerűen nem csak hogy parazsat gyújtott, egyenesen készült lassan felégetni Louis világát. A vágya már annyira sürgető volt, annak ellenére, hogy a teste fáradt, és gyenge. Borzasztóan akarta Harryt, és bár minden egyes heves szívdobbanása elvett egy adagot az erőtartalékaiból, amikor a zöldszemű kettejükön dolgozott, soha nem kérte volna, hogy hagyja abba. A csók után – ami váratlanul alakult így, komolyan nem volt megtervezve, és nem is látta előre, hogy bármi ilyen történhet köztük, egyszerűen csak érezni akarta magán a másikat – többet akart belőle, jobban vágyott Harryre, mint bármire vagy bárkire, mióta csak magányosan élt a nagyvárosban. Most is akarja. Minden pillanatban. De a kezei enyhén remegnek, a fejét alig képes megtartani, és úgy kapkodja a levegőt, mintha a tüdeje nem lenne képes rendesen feldolgozni az oxigént, amihez jut. Még azon is elgondolkodott korábban, hogy talán fogy a levegőjük is idelent, de Harryn nem látta, és most sem mutatja jelét, hogy nem jut elég oxigénhez. Mégis, ez sem érdekli. Csak Harry gyönyörű ajkait képes nézni, mert az minden rossz gondolatot el tud tüntetni a fejéből. Arra a csupán néhány percre gondol, amiket egymás ölelésében töltöttek. Mindez akkor se lehetett volna tökéletesebb, ha egy luxusszállodában, egy michelin csillagos vacsora után történik. Ebben így semmi akaratlagos, semmi művi viselkedés nem volt. Csak a színtiszta vágy, megszínezve egy kis félelemmel, kétségbeeséssel, és sürgetéssel. És ez a mű így volt a legszebb, amit valaha festhettek volna együtt.