Ha Tudnék Repülni / If I Could Fly (Larry Stylinson ff.)

4. Fejezet

Sziasztok! Jó olvasást kívánok nektek a részhez :) 

Louis

Szombat, 9:15

Louis-nak muszáj mélyeket sóhajtania, miután túl van Harry szenvedélyes támadásán, de egy pillanatig sem képes elszakadni a zöld szemektől, amik egyszerre tűnnek aggódónak és megkönnyebbültnek.

– A gorilla a testőröd? – bök a fejével lágyan az ajtó irányába.

– Gary, igen – mutatja be úgy a biztonsági emberét, hogy az illető már nincs a helyiségben.

– Hatásos – húzza fel a szemöldökét vigyorogva. – Én a közeledbe se mernék menni miatta.

– Mára egy kicsit lenyugodtak a kedélyek a katasztrófa körül – feleli a fejét csóválva. Louis csak nézi őt. Most pont olyan, mint azelőtt volt, hogy összeomlott körülöttünk a kórház. A haja már nem olyan zilált, de ez nem akadályozza meg abban, hogy kócosnak tűnjön, és egy napszemüveggel próbálja kordában tartani, amit a feje tetejére tolt. A ruhája tiszta, bár most nem melegítő van rajta. Egy kék farmer, ami kicsit lengébb, és egy sportcipő barna, kötött pulcsival. Harry lejjebb húzta a pulóvere egyik ujját, és most azt birizgálja, mintha zavarban lenne. – Szükség van Garyre. Hogy érzed magad?

– Jól – zárja le egyetlen szóval, és egy icipicit feljebb helyezkedik a párnán, hogy jobban lássa Harryt. – És te? Hogy van a fejed? A karod? Nem tűnt úgy, hogy eltört.

– Nem is, csak egy kis repedés, semmi komoly – ingatja a fejét, és a gipszet kezdi nézegetni. – A turné előtt lekerül, ami nagyszerű, mert szükségem van a kezemre. A fejem pedig jól van. Mintha másnapos lennék, néha egy kicsit nyomottnak érzem magam, de az alvás jót tett. Fáj a lábad?

– Nem, már nem. Szerintem holnap visszamegyek dolgozni... – vigyorodik el Louis, és hogy jelezze, csak viccelődik, a másik férfira kacsint.

– Hülye kérdés – ingatja meg a fejét a fiatalabb kuncogva, de Louis csak mosolyog. Édesnek tartja, hogy egy kicsit szétszórt. – Persze, hogy fáj. Annyira sajnálom, hogy nem voltam ügyesebb.

– Megmentettél, Harry – néz rá összeráncolt homlokkal. Nagyon nem akarja, hogy a fiú úgy érezze, a történtek az ő hibája. Sőt, mindketten tudják, neki köszönhető, hogy Louis most egyben van. – Nem igazán lehettél volna ennél ügyesebb. Hálás vagyok neked.

Félbeszakítja a beszélgetésüket, ahogy egy ápolónő érkezik a szobába, és beköt Louis-nak egy új infúziót. A férfi közben a tasak leírását nézi, amit éppen felakasztani készül a fiatal nő az állványra, és csak véletlen kapja el a pillantását, ami Harryt fürkészi mosolyogva. Nyilván felismerte, és Louis-t egy kicsit zavarni kezdi a tudat, hogy a zöldszemű már nem csak az övé. Milliókkal kell osztozkodnia rajta.

– Jól érzi magát, Dr. Tomlinson? – néz most már a doktorra, Louis viszont csak bólint. – Kér még fájdalomcsillapítót?

– Nem, most még jól vagyok – mondja ki egyértelműen, mire a lány rámosolyog, Louis pedig túlságosan lelkiismeretes ahhoz, hogy ne viszonozza.

– Harry, tudom, hogy ez nem a legjobb hely erre – kezdi a lány zavarban, amikor a doktor ágyának végében jár már. – Kérhetek egy közös fotót?

– Persze – vágja rá automatikusan az énekes, és mosolyog is hozzá. Felkel, és tesz egy lépést a lány felé. Feltartott hüvelykujjal egy mesterkélt pózt villant, aztán visszaül az idősebb ágya mellé.

– Köszönöm! A főnököm megölne, ha megtudná ezt – nevetgél a nővér, és kisurran a szobából. Ebben Louis is biztos, náluk még a protokollba is beletartozik, hogy ha esetleg híresség érkezik a magánkórházba, nem zaklathatják őt autogram vagy fotók kunyerálásával.