Mit motyogsz? Nem hallom, hiába kotyogsz
A hátam mögött osztod az észt
Vagy épp siratod a penészt,
Ami megült a kenyereden, mert sosem figyelsz, te eszetlen.
Össze vissza beszélsz, mindenfélét remélsz,
De szavaid számomra értéktelenek,
Olyan dolgok, amiket én is észreveszek,
Hiába hiszed, hogy nagyot szólsz, ha meg sem hallom amit tolsz.
Oké, oké , tudom, most én pofázok, okoskodom
Lehet, hogy téged sem érdekel a hülyeségem,
de azért ezt követeli a büszkeségem,
Nagyot szeretnék szólni, pedig tudom, én is ott fogok lógni
Ott leszek veletek az üres élet bölcsességek közt, bár megbeszélhetnénk négyszemközt,
De nem, viccesebb tettetni,
Hogy van mit elcseszni,
Mégha nincs is, mert magadnak generálod a hibákat, de azért veszélyes vagy, vigyázat!
Ugyanmár kérem, ezt a figyelmet mérem
Feltöltődök, ha foglalkoztok velem
Ha a szemetekben az értelem szikráját lelem,
De persze, igen, igazad van, jobb ha a hülye lány halk marad a zajban.
Befogom, ígérem, ez lesz az utolsó rímem,
De még hadd mondjam el, mielőtt magadra veszed,
Mély levegő, hunyd le a szemed,
Ez egy kritikának is gyenge próbálkozás volt, én sem vagyok költő, csak szimplán holt.
