Csend, s nyugalom uralkodik a vízparton,
Fények festik a vizet, a túl parton.
A Balaton tükrében látom magam,
Halk sóhaj hagyja el ajakam.
A szúnyogok körbe zümmögnek,
Kacsák a nádból felröpködnek.
A másik stégen valaki cigarettát gyújt,
Ő engem nem vesz észre, ki az árnyékba bújt.
A csend, mire eddig vágytam, hirtelen fojt,
Talán innom kellene pár korty, hideg bort.
Ám ehelyett csak ruháimat levetve,
Az tóba lépek lassan, remegve.
Lépteim felverik köröttem a csendet,
S jó sok idő is eltelhet,
Mire elmegyek oly mélyre,
Hogy a víz ruhát von testemre.
Megállok, s hagyom, hogy a víz körbefonjon,
Engedem, hogy a hold rám ragyogjon.
Elmosolyodom halványan,
Mert itt, végre érzem önmagam.
