𝕄𝕖𝕤𝕥𝕖𝕣𝕤é𝕘𝕖𝕤 é𝕣𝕫𝕖𝕝𝕖𝕞 /✔

[4.rész]

Éreztétek már úgy, hogy megőrültök az erőlködésben? Amikor annyira akartok valamit, de mégse jön össze? Remélem igen és nem csak én vagyok ilyen. Már lassan 3 napja, hogy eljöttük a fotózásnak szánt helyszínről és Jungkook a vendégszobába van zárkózva. Hiába kopogtattam és hiába kiabáltam neki, semmit se reagált. Még annyit se bökött, hogy "Kussolj már!", ezért eléggé ingerülté váltam a napokban. Nem igazán kívánom a kaját, mivel csak az ufófiúra tudok koncentrálni. Próbáltam megfejteni azt, hogy vajon ki is lehetett az az illető, akit pár napja kergettünk meg, de fogalmam sincs miért van szüksége egy emberre. Talán az a célja, hogy megölje. Elégge kiszámíthatatlan Jungkook, szóval nem lepne meg, ha tényleg ez lenne a feladata.

Éppen valami idióta kdrámát indítottam el, de nem is igazán figyelem. Kíváncsi vagyok kire van szüksége és annyira feldühít a tudatlanság. Mint mókus a kerékben, úgy érzem most magam, hisz tehetetlen vagyok. Namjoon is mondta neki, hogy nem mondhatja el nekem, szó szerint megtiltotta. Igazából már annyira nem is érdekel, hogy ki az a srácc, inkább már egy jó kis beszélgetésre lenne szükségem valakivel. Jimin szintén elérhetetlen a napokban, de nem mehetek el hozzá, mert mivan ha Jungkook pont akkor jön ki és elkerüljük egymát.

Most lett vége a 49.résznek a sorozatomból, amire teljes mértékben nem figyeltem. Délelőtt 11 óra lehetett, amikor meghallottam, hogy a kulcs a zárban kattan és az ajtó kinyílik. Nagyra nyílt szemekkel fordultam a szoba felé, ahonnan Jungkook kissé bizonytalanul lépett ki. Nem szóltam semmit, tudtam ha megszólalok csak veszekedék vele, ezért inkább elindítottam az 50.részt a tv-n. Lassan sétált közelebb, majd leült a kanapéra, nem messze tőlem és felém fordult. Kívülről tűnve csak a távirányítót nyomkodtam, de alapjáraton ignorálni szerettem volna. Mérges voltam és nem akartam mindent rá zúdítani, ezért felhangosítottam a műsort és magamra húztam a takarót. Viszont azzal nem számoltam, hogy Jungkook megint használni fogja a képességét és egy pillanat alatt lenémítja a tv-t. Dühös tekintettel néztem rá, miközben ő csak a hasát fogta és nem nézett felém.

- Azt hiszem beteg vagyok. - suttogta halkan, majd felnézett. Kérdőn emeltem fel jobb szemöldököm, de nem adtam hangot gondolataimnak. - Olyan fura hangot ad ki a hasam. - görbültek le ajkai. Amikor megláttam, hogy meg van rémülve, közelebb csúsztam hozzá, majd lassú mozdulattal vezettem kezemet a combjára, míg ő még mindig csak szomorúan nézett rám.

- Lehetsz te egyátalán beteg? - szólaltam meg rekedtes hangon, mivel az elmúlt napokban nem igazán volt szükségem a hangszálaimra.

- Hát én nem is tudom... Milyen az? - kérdezett vissza, miközben ujjaimmal símogatni kezdtem a lábát. Magam sem fogtam fel, hogy mi a frászt csinálok. Teljesen ösztönösen jött és mikor ráeszméltem, egyből elkaptam a kezem.

- Jaj.. Ne haragudj.. - motyogtam zavartan, majd összekulcsoltam ujjaimat - Szédülsz? - kérdeztem, de megrázta a fejét - Fáj a fejed? - szintén csak nemlegesen válaszolt - Szóval csak a hasaddal van gond? - érdeklődtem tovább, mire bólintott egyet.

- Nagyon hangosan morog. - rántotta meg a vállait tehetetlenül.

- Morog? - mosolyodtam el átatlanságán, hisz annyira aranyos az egész mindene jelen pillanatban. Igyekeztem a fontosabb dologra koncentrálni, de néha lopva rá pillantottam, miközben a konyhába battyogtam. Elsősorban arra gondoltam, hogy talán éhes, de nem értem hogyan, ha nem szokott enni. Ő is utánnam koslatott és a hűtőt kezdte el tanulmányozni.

- Nagyon menő. Mi ez a szerkezet? - helyezte a kobakját a polcok közé, de amint megcsapta a hideg levegő, ki is húzta, ajkait összepréselve.

- Hűtőnek hívják. Ebben tároljuk a kaját, hogy ne romoljon meg. - magyaráztam neki, mire értetlenül rám nézett - Az meg ott a fagyasztó. Az még hidegebb. - nevettem fel, ahogy kinyitotta és ámuldozva nézte a megfagyott húst.