Two minutes to midnight

V. Kötelékek

Peter iszonyatosan kiborult azon, hogy Gabriel őt akarja felhasználni frissen megismert testvére befolyásolására. Miután Gabriel felfedte, mi is a terve, a fiú felpattant és kirohant a házból. Gabriel csak annyit kiáltott utána, hogy ne menjen be az erdőbe, de láthatóan esze ágában sem volt utána menni. Aztán hozzánk fordult, felállt az asztaltól, elnézést kért, és fütyörészve megindult az emelet irányába.

Ketten maradtunk a bátyámmal.

— Szerinted mi fog kisülni ebből? — kérdezem Samet, miközben Julius az asztal alatt az ölembe dugja nagy fejét. A bátyám felsóhajt.

— Ismered Gabrielt. Végtelen önteltségében fel sem merül benne, hogy a terve esetleg nem fog működni.

Ez igaz. Gabriel nem egyszer rukkolt már elő képtelen ötletekkel, de valahogy a végén mindig mindegyikből jó sült ki. Akármilyen is a vezetőnk, azért az élete felét mégiscsak az Ehnaton elleni harccal töltötte, és korábban senki nem ért el akkora eredményeket a lázadók között, mint ő és a csapatai. Csak az elmúlt három évben háromszorosára növelte a lázadók táborát és vagy egy tucat értékes főisteni amulettet sikerült visszaszerezniük az Aton papoktól, amikkel később újra a trónra tudjuk majd idézni Ámon istent, hogy visszavegye az uralmat Ehnatontól. Talán most is tudja, hogy mit csinál.

Másrészt ez a fiú habár erősnek tűnik, sőt, kifejezetten veszélyesnek, valahogy mégsem tudom elképzelni, hogy akár a semmiből felbukkant testvéréért is belekeverné a népét egy másik dimenzió háborújába. Hideg kék szemei értelemről árulkodtak, márpedig egy okos ember nem háborúzik csak úgy jószántából. Aggodalmaimat a bátyámmal is megvitatom.

Miközben beszélgetünk, komótosan megvacsorázunk a rég kihűlt ételből. Időközben odakinn besötétetett, és most a nagy, boltíves ablakok helyett sokkarú csillárok ontják a barátságos meleg fényt az étkezőben.

Mikor végzünk a vacsorával, a semmiből előtűnik a cselédlány, és sietve leszedi az asztalt. Óvatosan megkérdezem tőle, hogy használhatjuk-e a szomszédos helyiséget - leginkább dohányzószobának vagy afféle nappalinak tűnik -, mire egér hangon cincogva, pukedlizve válaszol:

— Természetesen, kisasszony! Csak csengessenek, ha bármire szükségük volna! — azzal tova is tűnik egy kis átjárón, vélhetően a konyha irányába.

Samuel elismerően füttyent.

— Azért Peter helyében én nem feltétlen tekinteném rossz dolognak, hogy egy ilyen kérója van a tesómnak — vigyorog, miközben átmegyünk a dohányzóba. Ledobja magát egy hatalmas, barna bőrkanapéra, lábait felpakolja a kartámlára. — Odanézz! Ott a csengő — vihogja. Valóban, a kecskelábú dohányzóasztal közepén ott áll egy fanyelű, réz harangocska. Rosszalló pillantást vetve a bátyámra leülök egy puha, piros fotelbe.

— Nem tudhatod, lehet, hogy ez a világ megmaradt a viktoriánus korban, vagy a fene tudja, hol volt divat csilingelni az alkalmazottaknak — mondom. — Peter meg elképzelni se tudom, min mehet most keresztül. Mindenesetre nem hinném, hogy egy jól berendezett ház kiengesztelné a kialakult helyzet miatt.

Hirtelen lépteket hallok közeledni a lépcsőn, de mielőtt hátrafordulhatnék, hogy megnézzem, ki érkezik, már fel is csendül a mély, hideg hang mögöttem.

— A ház apám ízlését dicséri, de a világunk többi része javarészt modernebb, mint a tiétek — mondja David, és lehuppan a mellettem álló karosszékbe. Habár korábban nem kevés alkoholt elpusztított, most mégis határozottan józannak tűnik. A mozgása gerjesztette légáram mézeskalács és hideg fém illatának különös keverékét hozza magával. A fémet még meg is érteném - na de mitől van ennek mézeskalács illata? Mit csináltak fenn Gabriellel, karácsonyra készülődtek?