Real friends

~ 4 ~

"Ne állj mögém, és ne akarj elkapni, mikor zuhanok ! Állj mellém, és zuhanj velem, vagy hagyd, hogy elnyeljen  a sötétség !"

(Alexander Levin)

•••

A kocsiban ülve néztem ki az ablakon. Apuval az egész úton nem szóltunk egymáshoz. Én a fülemben üvöltő zenét hallgattam, ő meg az útra szegezte tekintetét. Az ablaknak dőlve hagytam, hogy a gondolataim keveredjenek a zenével. Tudom, hogy butaságot csináltam, de miért ekkora baj, hogy azt akartam ne legyen bezárva. Tudom milyen érzés, amikor úgy érzed egyedül vagy, a mérgező gondolataiddal együtt.

A valóságba az hozott vissza, hogy a jármű hirtelen megállt egy épületnél. Az iskola barnás és szürke színekben pompázott. A négyzet alakú épület egy füves területen helyezkedett el, a bejárathoz lépcsők vezettek, ahol diákok serege nevetgélt éppen. Amikor megláttak engem azonnal elkezdtek méregetni. Az összes tekintetében láttam azt, hogy nem tudják minek jöttem ide. Láttam a szemükben minden történetet. Kár, hogy egyik sem tudta az igazságot. 

A lépcsőkön felfelé haladva próbáltam nem foglalkozni, az engem egyre jobban néző tömeggel, azonban ez nehezen ment. A lábamban még meg is botlottam. Szerencsére azonnal megnyugodtam, amikor beértünk az épületbe. Élet töltötte be az egész helyiséget. Mindenki nevetgélt, vagy órára sietett, ugyanis a csengő jellegzetes hangja megszólalt. Hope amikor meglátott, csak mosolyogva integetett, majd el is tűnt a látókörömből. 

Az igazgató ajtajánál megállva, apum bekopogott a barna ajtón, majd egy mély férfi hang szűrődött ki onnan, aki azt mondja "szabad". A kilincset lenyomva elém tárult az igazgatói iroda. Világos színűek voltak a falak, alul meg barna parketta hevert. Középen helyezkedett el az igazgató asztala, ahol ő is ült. Az asztalnál volt három szék, amin ő ült, a másik kettőt biztos nekünk szánta. A falnak hátra volt tolva egy fotel, amin virágos minták díszelegtek. A könyves polcokon csomó papírok, írások, valamint zöld növények sorakoztak. A falat díszítették a csomó iskolában elért helyezések érmek, és fényképek. Az igazgató asztalán volt egy bólogató bohóc bábú, pár ceruza és papír, és a családjáról egy kép. 

- Szóval te vagy Miss. Cross - nézett rám nagy barna szemeivel. Ősz hajszálai hátra volt kötve, tömzsi alakját meg egy kék inggel és fekete mellénnyel, valamint nyakkendővel emelte ki. Egy kedves mosolyt eresztett felém, miközben fejét összekulcsolt kezére hajtotta. 

Nem feleltem, csak némán leültem a székre, és unottan néztem rá. Majd apum elintézi ezt az egészet, nekem nincs hozzá semmi kedvem. Apum amikor észre vette, hogy én bizony meg nem szólalok, idegesen elkezdte az ujjait tördelni, majd kihúzta a mellettem lévő széket és idegesen levágta magát.

- Elnézést kérek a lányom viselkedése miatt. Tudja nem ilyen szokott lenni, csak ez az egész most sok neki - kezdte el apám menteni a menthetőt, mire én nem észrevehetően megforgattam szemeim. Még is honnan a francból tudná, hogy milyen lennék. 

A tömzsi igazgató, csak bólintott. Láttam a szemeiben, hogy most elengedi a viselkedésem. Tekintetét rólam apámra vezette, és vele kezdett el helyettem beszélni. Szinte örökkévalóságnak tűnt az eszmecseréjük, és amikor azt hittem, hogy már ide kell költöznünk az igazgató irodájába, összecsapta tenyereit, és rám nézett. Kiszáradt ajkait mosolyra húzta, majd széttárta karjait, és a következő szavakat intézte felém.