Real friends

~ 5 ~

Megzavar a csend,
Idegesít a zaj,
Semmi nem jó így,
Semmi sem vigasztal.

(Anti Fitness Club)

•••

Csendben ültem az asztalnál, miközben az ételt turkáltam a villámmal. Hope és a szülei nagyban nevettek apám viccén, miközben Jade, Brian, és én unott pofával hallgattuk végig az egészet. Ahogy a fiú tekintetén láttam szívesebben lenne máshol, mint itt.

- Natalie jól ment a beiratkozás ? - fordult felém Hope anyja. Hirtelen a torkomban akadt az étel, ami miatt fuldokolni kezdtem, és természetesen a világot átkozni. Miután rendbe jöttem kínos vigyorra húztam a szám, és egy hajtincsem kezdtem el tekergetni.

- Egészen jól sikerült - feleltem kínosan, majd turkáltam tovább az ételt, ami nehezen ment le a torkomon.

- Ha azt nézzük, hogy te meg sem szólaltál egész végig, akkor igen tényleg jól sikerült - kötött belém azonnal apám. A villát ledobva a tányérom mellé csak megráztam a fejem, majd felálltam és inkább bementem a szobámba. Igaza volt az tény. De még is, hogy a francba szólaljak meg ha ez az egész még új nekem. Még csak pár napja csöppentem ide, ne várja el senki, hogy jó pofizzak, és azonnal szokjam meg az egészet.

Az ágyamra letelepedve úgy döntöttem, hogy bevágom a szokásos "utálom az egész világot" nyavalygásom, és szartam mindenre és mindenkire ami odakint történik. Szobámat a csend lepte el, ami egyrészről jó is volt meg nem is. A csendnek köszönhetően össze lettem zárva mérgező gondolataimmal együtt, viszont zenét rakni túl lusta voltam. 

- Nagyon gyerekes amit csinálsz - hallottam meg hirtelen egy mély hangot. Tekintetem az ajtó felé kaptam, ahol Brian állt. Barna haja kócosan meredezett összevissza, miközben lazán a falnak dőlt. Egy egyszerű farmer és fekete pólót viselt, ami kiemelte izmait.

- Te még is, minek jöttél be ? - néztem rá unott tekintettel. - Ja és amúgy nem vagyok gyerekes - fontam össze a karjaim.

- Nahát, hogy te milyen kedves vagy - felelte cinikusan, mire csak bemutattam neki. - Oh és amúgy igazad van. Te nem gyerekes vagy, hanem egy önző dög, aki elvárja, hogy sajnálják, miközben másokra nincs tekintettel - tette hozzá gyorsan, mire én hozzá vágtam egy párnát, amit sikeresen elkapott a levegőben. 

Válaszra se méltattam, csak kimentem a teraszra. Hogy mondhatja azt, hogy önző dög vagyok ? Nem neki halt meg az anyja, és hurcolták el teljesen máshová. Unott tekintettel a kinti életet figyeltem. Nem érdekelt, hogy Brian is ki jött utánam.

- Nem tudnál békén hagyni ? - kérdeztem tőle hátra sem fordulva.

- Unalmas odakinn, a telefonom meg le van merülve - ült le mellém. A sötét égboltnak köszönhetően a csillagok összevissza ragyogtak, amihez Manhattan fényei is csatlakoztak. Csodálatos volt. - Most haragszol igaz ? - pillantott rám nagy barna szemeivel.

- Önző dögnek neveztél. Egyáltalán ez, hogy jött ha nem is ismersz ? - mondtam neki dühösen. Szemeimmel ölni tudtam volna jelen pillanatban, de nem érdekelt.

- Mert az is vagy. Ja és persze még gyerekes is - vonta meg a vállát, miközben egyik kezében a telefonját forgatta.

- És ezt meg is tudnád indokolni, hogy miért ? - vontam fel a szemöldököm. Pár percig csendben maradt, és az eget nézte. Száját beszédre nyitotta, azonban hang nem jött ki onnan. Már kezdtem érezni a győzelem édes ízét, amikor hirtelen megszólalt.