Számítottam rád...

9.

- Jézusom, magával több dolog történt egy nap alatt, mint velem egy átlagos évben- nevet fel keserűen Rose, kis helyezkedés után a kanapén.

- Ezt is csak Maxnek köszönhetem, ha nem ismerem meg, akkor nagy valószínűséggel még ma is Londonban élnék, és dolgoznék.- teszem át egyik lábamat másikon, majd hátradőlve figyelem, ahogy a lány megemészti eddigi történetemet, aminek még közel sem értem a végéhez.

- És ez után mi történt önnel?- emeli rám egy idő után hatalmas kíváncsi szemeit, én pedig lágyan elmosolyodom, és kisimítok egy kis ráncot a nadrágomon.

- Ezek után?

A három pilóta szinte percek alatt beért velem a kórházba, majd valahogy megértették szegény ápolónővel, hármas szinkronban beszélve, hogy mi is történt pontosan velem, a nő pedig azonnal a megfelelő orvoshoz irányított bennünket, ahová egyedül mentem be, magam mögött hagyva a három ideges férfit, remélve, hogy amikor kijövök, még mindhárom élni fog.

- Értem kisasszony.- tette le szemüvegét az idősödő orvos az asztalra, majd orrnyergét kezdet el masszírozni- Nos nem kell pánikolnia, a picinek nincs semmi baja, vélhetően a stressz, ami a napja alapján meg sem lep, valamit a nem megfelelő táplálék bevitel miatt történt ez a kisebb fájdalom. Szóval megkérném, hogy ezek után a maradék egy hónapot a lehető legnyugodtabb légkörben töltse el, és egyen, valamit igyon rendszeresen.

- Rendben van, köszönöm doktor úr.

- Ez csak természetes.- mosolyog rám a férfi, majd felsegít és kinyitja nekem az ajtót- Sok örömöt a picihez- mosolyog ismét rám, majd becsukja az ajtót mögöttem, én pedig szembetalálom magam három ideges férfival, akik mind arra várnak, hogy mondjak valamit nekik.

- Lehülhetek?- mutatok balra egy székre, Charles pedig azonnal eláll, hogy oda tudjak férni a székekhez, melyek közül az egyikre leereszkedek.

- Hozzak valamit Sofi?- guggol le elém a monacói, és úgy néz fel rám aggódó tekintettel.

- Nem kérek semmit, de köszönöm Charles.- mosolygok rá a nehézkesen a pilótára- A babával minden rendben, csak a stressz miatt volt, ez az egész- mutatok körbe.

- Akkor haza vigyünk?- guggol le a monacói pilóta mellé a brit is.

- Nem, ne kérlek, most inkább felmennék Maxhoz.

- Rendben van Sofi,- teszi kezét Charles a térdemre- mi elmegyünk, csak szólj, amikor jöhetünk érted.

- Rendben.- bólintok, majd két pilóta elindul, de Charles tovább marad ott, majd segít felkelni, és elkísér a lépcsőig.

- Szia Sofi.- mosolyog rám, majd lépne el, de én megfogom a kezét, és visszahúzom, ő pedig ijedten néz rám- Van valami baj?

- Nem, nem nincs,- teszem másik kezemet a korlátról a pocakomra- de szeretnék kérni valamit.- nézek rá komolyan, ő pedig zsebébe süllyeszti mindkét kezét, úgy néz vissza rám, hogy folytassam- Csak te gyere értem, kérlek.

- Ez megoldható,- mosolyog rám- azt hittem arra kérsz fojtsam meg Strollt vagy Hamiltont, na az nehezebb lett volna,- gondolkodik el a pilóta- de persze nem meholdhatatlan- neveti el magát, én pedig megforgatom szemeimet.

- Nagyon vicces ma valaki.- fonom össze kezeimet melleim alatt.

- Én? Mindig,- neveti el magát ismét, de szinte azonnal megkomolyodott- de ugye a reggeli dolog miatt jól vagy?