Számítottam rád...

15.

Amíg mi a férfival egymás szeméből próbáltuk megfejteni a helyzetet, addig a relatív nagy szobában hirtelen ott termett két orvos és három ápoló. Két ápoló azonnal elválasztotta a szobát egy paravánnal, így megszakítva a szemkontaktusunkat, engem pedig e miatt azonnal elfogott ismét a pánik, és az immáron lapos hasamra szorítottam a kezemet.

- Hol a kisbabám?- néztem könnyes szemekkel az idős férfi orvosra, hangom rekedt volt, torkom pedig száraz.

- Nyugodjon meg Miss Berger. Csak nyugodjon meg,- nyugtatásnak szánt szavait nekem, ami valljuk csak be, nem sokat segített, majd az ágy másik oldalán álló ápolóhoz fordult- hozzon a kisasszonynak vizet, és kamilla teát simán.- adta ki az utasítást, mert ez inkább volt az, mint kérés, amikor pedig az ápoló elhagyta a szobát a másik orvoshoz és ápolónőt fordult, ugyanis a harmadik ápoló a paraván másik felén maradt, ott ahol a kisfiam is volt.

- Mi történt?- tettem fel újra a kérdést, az orvos felém fordult, majd gyorsan kiadta a másik két személynek az utasításokat, mit kell csinálniuk. A másik fehér köpenyes csak rezidens volt, szőke haja feje tetején volt összekötve, arcán kedves mosoly pihent, és azonnal követte az orvos utasításait, az ápolóval azonban más volt a helyzet, idős volt, talán még az orvosnál is idősebb, a nyugdíj előtt lehetett, így szembe is szállt az orvossal, aki azonban csendre intette, így morogva bár, de tette amit mondtak neki. Amíg a fiatal orvos a kezemen lévő tűket cserélgette, az ápoló pedig a tápvizet cserélte ki, és különféle gyógyszereket adagolt, addig a fiatal férfi ápoló is visszatért a vízzel és teával, az orvos pedig amit átvette azokat tőle adott is neki feladatot. Lassan csavarta le a kupakot a vízről belehelyezett egy szívószálat, majd felém tartotta, én pedig lassan kortyonkét inni kezdtem. Mintha életemben nem ittam volna még vizet, olyan megváltás volt az számomra abban a pillanatban. Ám nem tartott sokáig, a harmadik korty után ugyanis az orvos a mellettem helyet foglaló éjjeli szekrényre helyezte az üveget, és felém fordult.

- Az első kérdésem, hogy van?

- Borzalmasan ki vagyok száradva, nem tudom hol a kisfiam, miért van ott, ki engedte meg, és hogyan, sőt ha jobban belegondolok azt sem tudom én hol vagyok pontosan, és azt pláne nem, hogy miért.- mondtam halkan jelenlegi állapotomat röviden, elég ha ennyit tud.

- Rendben.- bólint majd lejegyez valamit, és ismét rám néz- Mire emlékszik.

- Hol a kisfiam?

- Mondja meg, hogy mire emlékszik!- parancsolja immár nekem is az orvos.

- Nem tudom, hazaértünk, nagyon szomjas voltam, jobban mondva, akkor is ki voltam száradva, de nem úgy, mint most,- néztem a vízre, ami olyan hívogató volt, majd vissza a kissé őszes hajú férfira, aki várta, hogy folytassam- öh meccs volt, vízilabda, azt hiszem brit-spanyol, de én csak az első negyedet láttam, és itt ébredtem. Hol a kisfiam?

- Igen, pontosan ez történt.- hagyja figyelmen kívül kérdésemet- De nem kiszáradt, hanem allergiás reakciója volt, egy anyag a szervezetéből annyira kihúzta a folyadékot, hogy maga nem volt képes azt pótolni. Amikor ide került hozzánk, azt hittük csak sima kiszáradás, de nem az volt, így először nem tudtuk hogyan kezeljük, így sajnos kómába került. Egy hét után ugyan tudtuk pótolni a folyadékot, de csak minimális szinten, így az nem volt elég két embernek, így császármetszéssel eltávolítottuk a kisfiát Sofia, aki egészséges a kissé koraszülés ellenére. Ahogy mostmár maga is.- lassan bólintottam, rengeteg információ volt ez ennyi idő alatt.

- Meddig voltam kómában?

- Két hétig.- sokk, megdöbbenés, félelem külön külön is borzalmasak, de egyben még rosszabbak.