OH JEFREE SWEATY!

Chapter 12

Talán már mondtam, de volt egy olyan tehetségem, hogy az emberek egyszerüen nem tudták leolvasni az arcomról az érzelmeket, és fogalmuk sem volt, hogy mire gondolok. Minden alaklommal, miután a suliba hánytam és kijöttem, feltaktam az arcomra ezt a hamis maszkot, és senki sem tudta, hogy belülről épít le az őrület. Most is, arckifejezést váltottam, és Jack csodálkozóan nézte az a mosolyt, amit mindenki igazinak hitt. De azt hiszem,mivel az elöbb látott Engem, ezért most tudhatta, hogy ez nem igazi. Elfordította a fejét, és elindultunk lefele. Éreztem, ahogyan minden egyes lépésnél gyorsabban ver a szivem, és ezernyi félelem cikázott az agyamban, de ebből Maskyék semmit sem vettek észre. Amikor leértünk e lépcsőn, Jeff durván megrántotta a karom és elkezdett húzni a lépcsővel szembeni folyosón.
Akkor még mindíg be van sértődve-nyugtáztam, de nem szóltam. Hideg és sötét folyosón mentünk, amég egy nagy szürke ajtóhoz érkeztünk. Jeff bekopogott, és egy furcsa hangot hallottam, egy búgásszerű hangot, mintha a fejemben lenne. Jeff kinyitotta az ajtót és belökött rajta. A szivem a torkomban dobogott, de nyugottságot színlelve beléptem.
-Szervusz gyermekem. Kérlek foglalj helyet.-észleltem a hangot.
Én pedig zavaromban meghajoltam és leültem egy nagy fotelbe.
-Köszönöm Jefree, elmehetsz.
Jeff vágott egy pofát(szóvicc xd), de kiment.
Slenderman pedig hozzámfordult.
-Szervusz kedvesen. Maskyiék bizonyára elmagyarázták, miért vagy itt.
Erőt vettem magamon és a félelmemet leküzdve belenéztem az arcába és bólintottam.
-Remek. Akkor feltennék neked pár kérdést-mondta nyugodtan amitől kicsit én is megnyugodtam.
-Rendben.-mondtam kínosan.
Slenderman elővett egy papírt és belepillantott.
-Adriané Natalie Martinez, született 2004, Július 25-én, 15 éves. Édesanyja görög és magyar családból származik, édesapja spanyol és amerikai.-nézett rám csodálkozva. Hát ja. Akkor lepődnek meg a legjobban az emberek amikor anyámmal és apámmal is magyarul beszélek. A nagyimmal szoktam csak görögül. A felsorolt országokban még egyikben sem jártam, csak itthon, Magyarországon.
Slender olvasgatott még valamit a papiron, majd hirtelen letette.
-Sok infóm van rólad, de ezek per pillanat nem fontosak. Arra lennék kiváncsi, hogy lennél-e szivesen creepypaszta és ha igen, miért.
Nagyot sóhajtottam, és beszélni kezdtem.
-Igen, nagyon szivesen csatlakoznék, de nem csak azért, hogy az életemet mentsem, hiszen annak anélkül, hogy valaki lennék, úgy sincs sok értelme. A legfőbb okom az lenne, hogy végre magamhoz hasonló emberek között legyek, és hogy életemben először valahova beilleszkedhessek, hogy önmagam lehessek és hogy ne kelljen valakinek tettetnem magam, aki nem vagyok, csak azért, hogy a közösség elfogadjon. -fakadtam ki, a  rengetek fájdalmat kiadva magamból.
Slenderman eg kicsit csodálkozva bólintott, majd feltette a következő kérdést:
-Gyermekem, jól gondold meg: félsz a haláltól?
Elgondolkodva meredtem az arcába.
-Őszintén, a halál gondolatától, az elmúlástól és az ezen Földön való létezésnek megszűnésétől nem félek. A szeretteim halálának bekövetkezésétől rettegek, és próbálom magam minden egyes nap rá felkészíteni. A saját halálom okát és módját számtalanul elképzeltem, talán többször mint kéne. Viszont a halálom módjátol aszt hiszem, félek, mert elképesztően alacsony a fájdalom küszöböm, ezért rettegek a fájdalmas haláltól.-mondtam, minden egyes szót jól meggondolva, mielött kimondanam.
Slender kicsit meghökkenve folytatta:
-Hát... khm, akkor... ja igen. Képes lennél elszakadni a régi világodtól? Ne vágj rá rögtön egy igent, csak mert te is egy rajongó vagy. Ne hozz meggondolatlan döntést. Hajlandó lennél hátrahagyni eddigi életed, ami azzal is járna hogy talán soha többet nem találkozol a családoddal és a barátaiddal?
Felnéztem és csendesen szóltam:
-Nincsenek barátaim és a szüleik engem nem ismernek. Ők valakit ismernek, akit én kissebb-nagyobb sikerrel megjárszottam. Viszont akármennyire is szeretek szinészkedni és akármilyen jó vagyok benne, magamat nem akarom tovább megjátszani.
Minden egyes szó amit kimondtam, igaz volt, mégis mindegyik egy darab tüske módjára vésődött a szivembe.
Láttam, hogy Slendermant kicsit lesokkoltam, de nem igazán mutatta.
-Ingrid kisasszonyal mi lenne?
-Ingrid volt az egyetlen és ezzel a legjobb barátom. Ismert, szeretett és együttérzett, de azt sohasem tudta megérteni, mit érzek vagy gondolok. Ráadásul neki nagyon sokba került ez a barátság, és sokkal jobb lesz neki nélkülem-suttogtam, próbálva ezt magammal elhitetni.
-Gyermekem. Olvastam az alkotásait, és őszintén lenyűgöz az őszinteséged, valamint valóban remek szinész vagy, mert egyetlen érzelmet sem mutatsz. Ami a legjobban érdekel, hogy nem tudok belelátni a fejedbe...
Ezen meghökkentem.
-...valamint képes lennél a fizikai megeröltetésre is. Egy utolsó kérdésem volna még.
Izgatottan vártam a kérdést, de nem akartam türelmetlenséget mutatni.
-Képes lennél ölni?
Lassan formáltam az ajkaimmal a szavakat.
-Azt hiszem, igen.