OH JEFREE SWEATY!

Chapter 15

Az idő mintha lefagyott volna, egy örökkévalóságnak tűnő pár percben lesétáltunk a lépcsőn. Én mentem Masky után Jeff és L.J. mögöttünk. A Slenderrel való beszélgetésen gondolkoztam, amikor a halálról kérdezett. Igen, igaz volt amit mondtam neki, valóban nem féltem a haláltól. A szorongást, azt hiszem, az váltotta ki, hogy most már hirtelen volt miért élnem. Lett arra ok hogy maradjak, mert kaptam egy esély, és így nyilván nem akar már meghalni az ember.

Jobb-bal-jobb-bal... ne ess pofára légyszi, elég gáz lenne-mondta az egyik hang a fejemben.

-Te meg légysz, ne most cseszegess, tudom hogy csak azért csinálod, hogy figyeljek rád. Igen észrevettem, hogy létezel, majd megkérdezem E.J.-t hogy mégis miért.

Masky megtorpant és hátrafordult: -Jeff ne most cseszegesd Adrianét, köszi.

Jeff eközben pedig épp nekem akart volna valamit mondani, de most felháborodottan nézett Maskyra: - Most szart se csináltam!

Jajj. Hangosan kimondtam? Furán bámult mindenki rám.

-Ööööö. Csak nem hagynak a hangok. Bocsi. Nem tűnt fel, hogy kimondtam.

-Ugye tudod hogy nem segít rajtad, ha őrültnek tetted magad? -köpte Jeff utálkozva.

Megvontam a vállam. Nem fogok most vele vitatkozni, tudom, hogy csak az utálat szól belőle. Egyébként én örülnék a legjobban, ha nem hallanám őket. A nappaliból hallottuk, ahogy Ben Jeffet hívja, hogy Xboxozzanak, úgyhogy Jeff levált tőlük. L.J pedig vele tartott. Cseppet sem kínosan követtem hát Maskyt Slender irodája felé. Masky bekopogott, és a már ismert búgásszerű hang engedélyt adott a belépésre. Láttam hogy Slender az asztalánál ül. Most nem csinált semmit, nem éreztem semmilyen érzelmet. Mert bár arca nincs, valahogyan mégis lehet észlelni, milyen kedvében van.Azon filóztam, hogy ez mégis hogy lehet, de Slender hangja zökkentett ki a gondolatmenetemből.

-Köszönöm Masky, kérlek fáradj ki egy percre...

Amint Masky kiment, Slender intett hogy üljek le. Éreztem, mintha egy pillanatra végigmérne, de aztán csak így szólt:

-Gyermekem, köszönöm, hogy megjelentél. Nos, kezdjük. Nagyon-nagyon régen nem kíséreltek már új embert hozni a házba. Bizonyára elmesélték neked, miért. Ezért a proxyjaim kivétel nélkül minden rajongónkat megölik, nem mintha ez nekik bármi gondot okozna. Valószínüleg megfordult már a fejedben, hogy miért nem hallasz soha ennyi gyilkosságról. Tudnod kell, hogy sokkal nagyobb a hatalmam és a befolyásom az emberek világába mint azt hinnéd. Azonban mivel annyira nem érdekelnek ezek a jelentéktelen halandók, sok időm, se kedvem nincs folyamatosan elsimítgatni ezeket a dolgokat, ezért nem használhatja például Jeff az ikonikus mosolyát, mert az emberek egyből gyanút fognának, és azok az idióták, amikor végre rájönnének, hogy igaziak vagyunk, nagyon sok időt vennének időben. Persze, attól még gyilkolunk, nem arról van szó. Csak Jeff nem vagdoshat mosolyokat emberek szájába. Persze neki ezért is egy több órás balhét keleti lenyomnia....

Hirtelen elképzeltem a toporzékoló Jeffet és nagyon nehezemre esett visszatartani a röhögést. De azért megvolt, hogy ez a lény egy mozdulattal meg tudna ölni. Kedves volt velem eddig, de ez nem jelenti, hogy nem ölne meg. Féltem tőle, és úgy érzem, jól tettem. Nem tudtam, hogyan reagálna, de nem akartam megkockáztatni.

... na mindegy. Szóval ott tartottam, nem adtunk esélyt senkinek, mert egy idő után meguntam a felesleges próbálkozásokat, hogy újabb és újabb közölje velünk, hogy ja, igen ő is Creepypasta akar lenni, de amúgy ölni, azt nem tud...

-Éreztem hogy Slender egészen felhúzta magát. Ezt ő is észrevette, ezért gyorsan lenyugodva folytatta.

-Khm. Na mindegy. Amikor először értesítést kaptam, hogy te is elkezdtél egy fanfiket írni, ráállítottam Maskyt az ügyedre. Egy pár hónapja küldtem el Maskyt, hogy gyilkoljon meg. Éjjel, a szobádban megtalálta a naplód. Nem figyelt volna fel rá, ha nem lett volna vér rajta. Lépteket halott, ezért inkább eltűnt. Elhozta nekem, és végigolvastam. Mondta, hogy az érzések és gondolatok amiket leírtál, szinte mindegyik pontnak megfelelnek, amiket mi valaha éreztük. Szóval rádállítottam. Elkezdett figyelni, és mindíg jelentette. Nincsenek barátaid. Nem érzed jól magad a bőrödben. Nem értenek meg. Nem lehetsz önmagad. Blablabla. De amikor végre rászántam magam, hogy elolvassam a naplód... az őrület, ami áradt belőle, az a kétségbeesett téboly, na az fogott meg. Említetted az alkotásaid. Masky tegnap el is hozta őket, és ez adta meg a rendeletet, hogy hozzanak el. Idáig, az elmúlt tíz évben még nem került sor. Viszont elgondolkodtam azon, mibe tellne nekem, hogy megtartsalak....
Elállt a lélegzetem. Akkor ez azt jelenti...
-Ki kellene képezzelek, leteteni az esküt, immortálissá tenni, gondoskodni rólad... sok idő, munka...
Megállt bennem az ütő. Kész. Vége. Én meghalok, de elötte még megkínoznak és kiélik rajtam a beteges vágyaikat. Latolgatni kezdtem, mégis kivel járnék jobban, de arra jutottam hogy senkivel.
-... de lojális vagy, értelmes, fizikailag edzett, és persze ott van benned a fájdalom, amit mindegyikünket idehozott. Ezért úgy döntöttem, teszek veled egy próbát....
Sikítani akartam. Hitetlenkedve néztem fel rá, a szívem gyorsabban dobogott, mint bármikor korábban, legszivesebben ugráltak volna és megölelzem volna Slendyt, majd örömömben sírtam volna. Igen igen igen! Megcsináltam, volt értelme nem feladnom, mert most végre megkapom a megérdemelt esélyt, az okot az életre! Az agyam száguldva tervezte a jövőt, de még mielőtt sikítottam volna, észbe kaptam, és gyorsan leállítottam magam. De teljesen most nem tudtam elfojtani az érzslmeim. Meghatottan, hálásan vigyorogtam könnyek között, mint a tejbetök, és már majdnem bőgve köszöntem meg Slendermantől. Ő azonban szigorúan folytatta:
- Ne bízd el magad! Próbaidőn vagy. Sok munkát fog igénybe venni az átalakításod, és sok erőfeszítésbe hogy megyőzz, itt a helyes. El kell érned, hogy teljesen megbízzak benned...
Elkomolyodtam.
-Minden erőmmel azon leszek, uram.
Viszont ő is elmosolyodott.
-Gratulálok. Idáig nagyon kevesen jutottak el.
Olyan boldog voltam, hogy szó szerint idézhettem volna Ashnikot:
„Someone hold me back, or I'll run a fucking marathon!" (fönt van a dal)
-Na menj, ismerkedj, nekem most még dolgom van.
Meghajoltam, és kiszögdécseltem.
Az ajtóból még utánamszólt:
-Gyermekem! Ne bízd el magad!
-Igenis- mondtam gyorsan, de semmi nem tudott lelombozni.
Ahogy kivágódott az ajtó, meg utána be, Maskyt láttam meg. Tuti hogy halgatózott.
-Na mivan? Mi történt?- kérdezte türelmetlenül.
-Ááááá Maskyyyyy!- sikítottam és mint egy idióta, elkezdtem ugrálni.
Erre ő csak mosolyogva megjegyezte:
-Akkor látom maradsz.
Hirtelen abba hagytam az ugrálást. Egymásra néztünk.
-Prank?
-Jeffet?
-Naná!
-Jó várj egy kicsit- hadartam nevetve. Ez oltári lesz. Erősen meredtem egy kicsit, mire bekönnyezett a szemem. Szuper, első lépés, pipa. Elkezdtem magamban a Fadedet énekelni, mert arra mindíg bőgök, sikerült most is. Vártam, amíg erősen piros lesz az arcom. Eközben Masky furán bámúlt rám.
-Jó, kész vagyok, mehetünk.-nevettem.
Masky a vállamra tette a kezét:
-Gyere, „vígasztallak"- röhögött.
Én szipogva, ő a nevetést visszatartva lépkedtünk a nappaliba. Elég sokan ott voltak: L.J., Ben, E.J, Toby, Jane, Clockwork és természetesen Jeff.
-Mi történt?- érdeklődött Eyeless, a kérdést inkább Maskynak irányítva. Édesem, ennyire jól játszom, hogy sírok? Nárcisztikus személyiséggel rendelkezem... Szaggatottan felsóhajtottam, és felnéztem. A tekintetem találkozott Jeff gúnyos, hideg szemeivel. Haha, na igen Jeffree Sweaty. Azt majd meglátjuk.
-Sajnálom... de... úgy alakult...- bámúltam Jeff gúgyos vigyorába.
-.... szóval az történt..... hogy kénytelenek lesztek mindennap elviselni!-sikítottam és   Maskyval kiszakadt belőlünk a röhögés. A többiek is nevettek, de mi Maskyval Jeff hitetlenkedő arcán fulladoztunk.
E.J.-vel lepacsiztunk, persze, nem a törött kezemmel.... jé! Tényleg. El van törve. Hupsz. L.J. röhögve gratulált, Toby is rámmosolygott, Ben biccentett. Jane és Clockwork oda jöttek hozzám.
-Hali! Egész nagy látványosság leszel, ijen egy ideje nem volt- mondta Clockwork elismerően.
-Valóban nem. Ezért most elrabolunk, és mindent elmondasz magadról- mosolygott Jane. Teljesen szinpatikus, gyönyörű lány, nem értem, miért állítják be olyan ribancnak. Jane óvatosan megfogta a csuklómat és elkezdett húzni fölfele. Elhaladtunk Jeff mellett, akire csak rámosolyogtam, csak hogy felbasszam az agyát. Mert az vicces. Láttam rajta hogy dühös, mégis gúnyosan vigyorgott.
-Ne aggódj ribanc, eljön még a te időd.
A lépcsőről még szemtelenül dobtam egy csókot:
-Puszit küldök!
(Charlie Angyalai😂)
Azzal előrefordúltam és követtem Janet, Jeff felcseszett pillantását a hátamon érezve.

Haiiiii! Elnézést hogy ilyen sokáig tartott, Dark_Angel_0615 elvonta a figyelmem😂 noss, mit gondoltok? Elnézést, a puszit küldököt muszály volt xddd. Boldog Húsvétot evrivan❤️