Locked out of Heaven // Befejezett

💠 10. 💠

Benivel ketten sétáltunk a sulihoz, ahol másik két csapattársunk és tanár úr vártak ránk.

– Indulhatunk? – nézett rajtunk körbe, miközben rágózott.
– Aha – hallatszott az egyöntetű válasz.

Beni ült előre, mi hárman lányok pedig hátra. A verseny helyszíne Aggtelek, így egy jó hosszú útnak néztünk elébe.
Zsófi hamar kidőlt és a vállamra hajtott fejjel aludt, míg Betti a lapokat nézte át mégegyszer, tanár úr az utat figyelte, Beni a rádiót kapcsolgatta, én pedig a fülesemet a fülembe dugva zenét hallgattam és a tájat bámultam.

– Húsz perc múlva itt találkozunk a kocsinál. Intézze el mindenki a mosdót, az evést és aztán megyünk tovább – szállt ki a kocsiból Márk elsőként.

Kinyújtóztattam elgémberedett lábamat és a mosdóba siettem. Miután Betti és Zsófi is végeztek, együtt mentünk vissza a benzinkút shopjába, ahol a lányok chipset vettek, én pedig leültem a kávét szürcsölgető tanárunkkal szembe és elővettem a táskámból egy zacskó chipset.

– Kér?
– Nem, köszönöm. Nem eszem meg az ételedet.
– Anyukám rengeteg dolgot adott, szóval nem fogok éhezni. Nyugodtan vegyen belőle – tartottam felé a zacskót, amiből vette egy maréknyit és a szájába tömte. Elmosolyodtam és megettem a maradékot.

💠💠💠💠💠

A pihenőnket követően kicsit több mint másfél óra múlva megérkeztünk a versenyhelyszíneként szolgáló általános iskolába. Több velünk egy idős is volt ott.
Izgatottan beszélgettünk az egyik padnál, amíg a tanár úr elintézte a papírokat, majd a verseny kezdetekor elbúcsúztunk tőle és az egyik terembe vonultunk.

A megmérettetés összesen másfél órát vett igénybe. Ebből háromnegyed óra írásbeli rész volt, majd egy negyed órás szünet után következett a második felvonás, ami szóbeli volt.

– A verseny eredményeit mindenki megnézheti majd a honlapunkon. Mindenkinek szép délutánt és további jó tanulást kívánunk! – szónokolt a verseny igazgatója. – A versenynek vége, mindenki mehet haza! Viszontlátásra!

💠💠💠💠💠

Csomagtartó csapódásra riadtam fel, majd észleltem, hogy nyílik a sofőr melletti ajtó és tanár úr bepattan rajta. Kezeit összedörzsölte.

– Jó hideg van odakint. Anyukád mikor jön érted? – pillantott rám.
– Mindjárt felhívom.
– Rendben.

A telefonom kicsöngött, majd néhány másodperc múlva anya hangját hallottam meg benne.

– Szia kislányom! – síró hangja volt. Azonnal aggódni kezdtem.
– Anya. Történt valami?
– A nagyanyád. Kórházba került.
– Ugye jól van?
– Nem tudok semmit. Miért hívtál?
– Anya, ma volt a verseny. Itt vagyunk Egerben.
– Teljesen kiment a fejemből. Nagyon sajnálom!
– De most akkor mi lesz?
– Van nálad pénz, ugye? Vonattal haza tudsz jönni.
– Anya...
– Le kell tennem. Szeretlek és sajnálom.

– Na? – nézett rám a tanárom.
– Nem sokára itt lesz – rágtam idegesen a szám szélét. A pénzemből semmi nem maradt, a többiek már valószínűleg úton vannak haza, tanár úrtól pedig nem szeretnék kérni.
– Levegőzök kicsit – szállt ki, én pedig némán bólintottam.

Néhány percig csak csöndben ültem, miközben idegesen markolásztam a telefonomat. Miért ilyenkor kell cserbenhagynia?
Próbáltam a nagybátyámat hívni, de nem vette fel. Idegesen becsaptam a kocsi ajtaját és nekidőltem annak.