Locked out of Heaven // Befejezett

💠 21. 💠

Hétfő reggel jó hangulatban robogtam le a lépcsőn és már indultam is volna, amikor a konyha előtt anyu megállított és a kezembe nyomott két tábla csokit.

– Hű, ezt miért kapom?
– Csak az egyik a tiéd. A másikat add oda Kováts tanár úrnak és add át neki, hogy köszönöm a múltkorit.
– Oké – nyomtam egy puszit az arcára, majd csatlakoztam a kapu előtt várakozó barátaimhoz.

Persze hittan után megtalált a hárpia és azt hitte, kibaszik velem, ha beköp a dirinek. Így egy kicsit felvilágosítottam.

– Az édesanyja nem veszi fel nekem a telefont. Más a száma?
– Nem. Egyszerűen csak nem kíváncsi magára – mondtam és tovább indultam.
– Megyeri, én a maga helyében nem játszanám itt a nagymenőt!
– Szerencsére maga nem én, én pedig nem vagyok maga. Ez van.
– Valóban? Rendben, legyen csak ennyire "menő". Akkor remélem, az igazgatónak majd tud értelmes választ adni arra, hogy miért csinált Kováts tanár úr szüleinek házában TikTok videót. Mondjuk ha engem kérdeznek, én arra tippelek, hogy együtt vannak.
– Honnan szed ilyen baromságokat? – néztem a szemébe.
– Képzeld, nem vagyok, hülye, lá...
– Pedig nekem eléggé így tűnik.
– Gondolom, kíváncsi lesz a magyarázatra, hogy miért csinált a tanára húgával videót.
– Na jó, elegem van magából! Egyrészt, ehhez az ég világon semmi köze, másrészt pedig, van bizonyítéka?
– A videód – tartotta felém a telefonját.
– Szánalmas, amit csinál. De szóljon csak nyugodtan, ha rosszat akar tanár úrnak. Engem maximum kicsapnak, de ő talán nem is taníthat többé, ha azt meri állítani, hogy együtt vagyunk. Ha azt szeretné, akkor nyugodtan menjen – vontam vállat.
– Ezt még nagyon megbánja, Megyeri! – dühöngött.
– Viszlát, banya! – integettem neki gúnyosan vigyorogva.

💠💠💠💠💠

– Mit akart a hárpia? – csapódott hozzám legjobb barátnőm.
– Fenyegetni. Nem jött össze neki. Ahhoz túlságosan gyáva és fél attól, hogy elveszíti Márkot.

Melinda hümmögött, majd a terembe léptünk, ahol néhány perc múlva megkezdődött a dupla irodalom.

– Az óra első felében váltok néhány szót a versenyzőkkel, addig a többiek ismételjenek, mert ha végeztünk, felelés lesz.

A könyvek és füzetek fellapozódtak, Melinda elkérte az enyémet, én pedig a csapattársaimmal a tanári asztalhoz mentem, ahol Márk tájékoztatott minket a versennyel kapcsolatban. Szerdára hozták, mert a péntek nem volt nekik alkalmas, így kicsit kevesebb időnk lesz, de megoldjuk.

– Rendben, akkor ezeket tanuljátok! Most is elkezdhetik.

A többiek a helyükre indultak, én pedig a tanáromra néztem. Semmi kedvem nem volt ehhez, de úgy éreztem, muszáj vele erről beszélnem.

– Tanár úr, szünetben válthatnánk pár szót? A karácsonyi műsorral kapcsolatban.
– Persze.

Az arckifejezéséből levettem, hogy tudja, nem arról szeretnék vele beszélni, és mikor a helyemre ültem, kicsit feszültebbé válva kezdett feleltetni.
Mivel nekünk a kapott anyagot kellett nézegetni, Melinda lenyúlta a füzetem és idegesen lapozgatva készült, míg én a fejemet támasztva néztem a férfit.

Szokás szerint egy ing volt rajta, egy világos farmerrel és fehér sport cipőt viselt.
Haja szokás szerint oldalra volt fésülve és valószínűleg mostanában fog borotválkozni, ugyanis eléggé megnőtt a borostája.
Napokig tudnék gyönyörködni benne, a szép arcában, a kidolgozott testén, a szép szemeiben.

Arra eszméltem fel, hogy kicsöngettek és mindenki távozik a teremből. Megvártam, amíg ketten maradtunk és a tanári asztalhoz sétáltam.

💠💠💠💠💠

– Miről lenne szó?
– Diószegi tanárnőről.
– Azt hittem, megbeszéltük, hogy nem avatkozok bele.
– Erről szerintem nem árt tudnia. Leállítottam, de azért csak figyeljen rá.
– Mi történt?
– A dirihez akart menni. Azzal a videóval, amin a húgával táncolok. Felismerte a helyszínt és a testvérét.
– Mit mondtál neki?
– Hogy ha azzal próbálkozik, hogy együtt vagyunk, magát akár ki is el is tilthatják a tanítástól.
– Köszönöm, hogy szóltál.
– Gondoltam, tudnia kell róla – vontam vállat. – Egyébként ezt anyukám küldi. Köszöni, hogy a múltkor nem hagyott az utcán csatangolni vagy mi.
– Köszönöm, nagyon rendes anyukád – vette el a fele nyújtott mogyorós csokit, miközben ujjaink súrolták egymást.

– Miről volt szó?
– Elmondtam neki a hárpiát.
– Ezek tuti régen kavartak, ha ismeri a szülei házát és a húgát is – gondolkozott a barátnőm hangosan.
– Ki ismer kit? – kíváncsiskodott azonnal Ádi.
– Lényegtelen – hagytam annyiban és Melinda is befogta végre a száját.

💠💠💠💠💠

Délutánra áthívtam magamhoz Melindát és miután ettünk egy – egy melegszendvicset ebéd gyanánt, a szobámba mentünk.
Éppen a mosdóból mentem vissza, amikor láttam, hogy Meli az ágyamon ülve ördögi vigyorral néz rám.

– Mit csináltál? – nem válaszolt, csak még jobban vigyorgott. – Meli!
– Én semmit. Viszont valaki keres téged.
– Biztos csak Ádi írt – legyintettem.
– Ha Ádit Kováts Márknak hívják, akkor igen.
– Tuti csak a verseny miatt – próbáltam közömbös maradni. – Esetleg a műsorral kapcsolatban.
– Ahha. Persze, biztos – mondta úgy, mint aki egy szavamat sem hiszi.

Szándékosan nem néztem meg a telefonomat, ugyanis nem akartam, hogy Meli azt gondolja, nem tudok Márk nélkül élni. Na jó, igazából ez így van, de neki nem feltétlenül kell erről tudnia.

Miután a barátnőm elhagyta otthonunkat és anyuékkal megvacsoráztunk, a szobámba mentem, ahol az ágyon elterülve magamhoz vettem a telefont és elolvastam az órák óta rám váró üzenetet.

Kováts: Szia Bianka! Küldök még a versenyhez néhány anyagot, nézegesd át ezeket. Jó tanulást! Tanár úr.

Ledobtam magam mellé a készüléket és elővettem a rólunk készült fényképet. Azon gondolkoztam, hogy ha nem így találkozunk, tehát mondjuk ő nem tanár, vagy egy évvel később megy a suliba, akkor simán lehetnénk együtt. Persze csak ha neki is bejönnék.