Szent Johanna Gimi |ff.| [BEFEJEZETT]

3. rész

- Huhh... - rántottam meg szemöldököm és próbáltam visszatartani nevetésem. Ez azért gáz. - Látom, nem tudod mit jelent az a szó, hogy barátság... - tártam szét kezem, mire becsöngettek.

Matek, matek az első óra. A mai naphoz semmi kedvem nem volt. Haza akartam menni tömni a fejem, mindenféle egészségtelen kajával. Ezt akartam. De ez végül is sikerült, csak hogyan... az nem, így lett.

Fejben, totálisan máshol jártam.
Bántott - hogy visszaszóltam Davenek.
Féltem - elveszítem az egyik barátomat.
Dühös voltam - mert, ilyet mondott rólam.
Szomorú voltam - mert, azt hiszik, hogy csak így ugrom ha kérnek valamit. Sajnálom, nem vagyok önző.
Megijedtem - mert, kétlem, hogy ezek után összejön Kinga Davevel. Talán az álmom az eddigiek ellenkezőjét mutatja? Mert, ha igen óriási nagy csalódottság fog eluralkodni rajtam. Ehhez hasonló dolgokon gondolkodtam, minek menetét egy vállbökés zavart meg.

Hátrafordultam és Cortezzel találtam magam szemben. Egy kicsire hajtogatott lapot tartott két ujja közt. Kivettem majd elolvastam.

Minden oké, veled?

Ez állt rajta. Habozás nélkül visszaírtam.

Igen, de mit érdekel ez téged?

Lehet kicsit flegma voltam vele, de most na. Úgy is ezt beszéltem Kingával.

Csak ma elég furi vagy... de mindegy vedd úgy, hogy meg sem kérdeztem.

Ezek olvasása közben összehúztam szemöldököm, a lapot pedig táskám mélyére helyeztem. Haha, jó lesz a Cortez - dobozba.

Az ajtó hirtelen kinyitódott és Arnold lépett be rajta. Arca fiatalabb volt, mint amikor legutoljára láttam az álmomban. Na jó, ez durva. Láttam a többieket "megöregedni". Tudom, hogyan fognak kinézni. Azért ebbe belegondolni...

Örök későként a tanárok már meg sem kérdezik, hogy miért nem ért be időben. Tudják, kimagyarázza magát. Ez most sem történt máshogy.

Arnold megjelenésekor nagyon boldog lettem. Tudom, eddig minden nap találkoztam vele a suliba, mint tegnap is. Csak, ugye nem emlékszem rá. Hülye álom. Bah. Szerintem ez nem normális. Kicsit sem.

Arcomon fülig érő mosoly ült. Hináztam székemmel előre - hátra. Mikor hátrafelé billentem éreztem, hogy valaki (NA VAJON KI?) megrúgja székem lábát. Óriásit zakóztam. Fejem bevertem Cortez padjába. Úr Isten, mennyire szerencsétlenül nézhettem ki. Ügyes vagy, Reni gratulálok.

A tanár hirtelen felémkapta fejét, majd odasietett hozzám.

- Jézusom, Reni jól vagy? - (úgy nézek ki) kérdezte aggódva. Az osztály hangos nevetésben, akarom mondani visításban csapkodta az asztalt. Nem értem, miért kell más szerencsétlenségén nevetni. Véletlen volt... Aha, na persze.

- Tanárnő, lekísérjem az orvosiba? - kérdezte, asszem' Cortez, bár hangját nem nagyon tudtam beazonosítani, a fejemben levő hangos zúgástól.

- Igen, megköszönném... - magyarázta.

A fiú először felsegített karomat nyaka köré tette. Látta, nem bírok a lábamon megállni ezért szimplán felkapott menyasszony pózba. Ebben a pillanatban, fel sem eszméltem. Felőlem, lehett volna bárki aki segít. Most mindegy volt. De azért mégis jó érzést keltett bennem, hogy Cortez karjaiban vagyok. Biztonságot adott.

Az osztály nagy "húú" - zásba kezdett. Majd megszólalt Dave.

- AHAHAHA, Reni, ezt úgy hívják, karma. - nevetett jóízűen.
Nem értem ezt a, gyereket. Mióta lett ilyen?

Kiérve a teremből, Cortez a szemembe nézve megszólalt: