Szent Johanna Gimi |ff.| [BEFEJEZETT]

15. rész

Nyugi, Reni... Csak érzelemmentesen.

- Szia! Itt vannak a házik... - megyek beljebb a szobájába.

Cortez kikerekedett szemmel néz rám.

- Reni? - húzza össze szemöldökét.

- Cortez? - vágom vissza csípőből.

- Miért jöttél? - jön közelebb hozzám.

Na, szerinted, miért? Észkombájn.
Mutatok a jegyzetekre. Mélyen a szemembe néz.

- Komolyan ezért jöttél?

- Igen? Mi másért jönnék?

- Hát, hogy megnézd, mi van velem... - elém lép és megölel.

Mi van?
Kikerekedett szemmel nézek előre, és hagyom, hogy fejét a nyakamba temesse.

Nagyon össze vagyok zavarodva... Szeretet hiányos..? Hát lehet...

- Köszi a házikat. - puszil arcon.

Ledermedtem. Szemöldököm az égig szaladt.

- Cortez... minden rendben? - nézek rá értetlenül. - Mert, nekem nem úgy tűnik.

- Aha, gyere nézzünk valami filmet! - húz az ágya felé.

Megtorpanok. Neki fel sem tűnik, hogy haragszom rá?

- Cortez! - megáll és hátrafordul. Valami "igen" félét nyöszörög. - Egész héten, konkrétan magasról tettél rám. Nem írtál sem hívtál... semmit sem csináltál. Nem jöttél be a suliba, pedig ahogy látom, semmi bajod! Miért kerültél? Most, meg egyből úgy csinálsz, mintha mi sem történt volna. Mert, igen történt péntek estén valami. Valami, amit nagyon élveztem... És te sem ellenkeztél... Együtt táncoltunk, jól elvoltunk. Aztán, bekattantál, vagy én nem is tudom, de totál hederítettél rám. Miért csinálod ezt velem? Hmm? - néztem végig mélyen a szemébe. Belül összetörtem, de nem mutattam ki. Csak ahogy megmondtam; érzelemmentesen. Ne tudjon rajtam kiigazodni, mint ahogy én sem tudok rajta.

- Beteg voltam... azért nem mentem suliba.

- Dehogy voltál... Csak, nem mertél a szemembe nézni. Pedig te igazán tudhatnád, milyen ha egy lány vár téged... Hisz kapcsolatod is volt... Azt sem mondhatod, hogy neked ez új mert, nem. Nem, Cortez! Érted?!

Némán néz a szemembe. Szóra nyitja száját, de közbeszólok.

- Tudod mit, nem kell a magyarázkodásod. Megyek is - veszem fel a táskám a vállamra - , jobbulást. - vágom hozzá cinikusan.

Kimentem a szobából, otthagyva a, sokkolt fiút. 

Kifelé menetet összetalálkoztam Cortez mamájával.

Sietősre vettem a tempót. Gyorsan lépkedtem a szemerkélő esőben.

Otthon idegesen csaptam be a szobaajtóm. Nem voltam szomorú vagy sírós hangulatba. Csak simán csalódott. De abba nagyon. Egy ilyen fiú, kit az iskola háromnegyede istenít, nem mer egy lány szemébe nézni? Nem értem...

xxxxx

Este nyolc felé, már készen voltam a leckéimmel és gondoltam, nézek egy filmet.

Elkészítettem a popcornom és egy flakon kólával tértem vissza a szobámba.

Másfél óra múlva a film végeztével, lefürödtem és egy könyvet kaptam magamhoz. Nagyon jól lesett a csend. A suliban nem tapasztalhatok meg ilyet. Nagyon belemélyedhettem mert, az sem vettem észre, hogy apa bejött a szobámba.

- Reni! Lent hagytad a telefonod és Virág hívott... úgyhogy felhoztam. - nyújtja felém a készüléket.

- Oh, köszi... - nem igazán tudtam, hogy mit akarhat Virág este tízkor.

A második csengésre fel is vette.

- Szia, Virág!

- R-Reni... - szipog.

- Mi a baj! - állok fel az ágyamról.

- Cortez... k-kórházban van... - suttogja. Abban a pillanatban, nem érdekelt, hogy mennyire haragszom rá. Egy barátom bajban van. Barátom..? Vagy több? Már nem tudom...