Szent Johanna Gimi |ff.| [BEFEJEZETT]

20. rész

Kinéztem az ablakon. Ő most komolyan itt van 22:39 - kor?

Nagyokat pislogva néztem ki az üvegen.

Cortez felpillantott a szobámba, nagy vigyorral az arcán serényen integetett.

Jézusom...

Széttártam a karomat, aztán felhúztam a szemöldököm. Egy "te mit csinálsz?" - ot tátogta, de valószínűleg nem értette mert, csak kérdőn nézett rám. Mutattam az ujjammal, hogy egy perc.

Felkaptam egy vastag pulcsit és a leghalkabban lerohantam a lépcsőn, aztán ki a házból.

- Te mit keresel itt? - öleltem meg nevetve.

- Mondtad, hogy majd beszélünk... Hát itt van a "majd". - vigyorgott.

- Öhm, nem fázol? - egy szál pulcsiban didergett.

- Nem, eskü melegem is van. - nevetett.

- Gyere! - ragadtam meg kezét és a ház felé húztam. - Most jöttél el Zsoltiéktól?

- Ja.

- Éssss a kabátod? - pillantok rá a vállam felett.

- Otthagytam. - von vállat.

Furcsán néztem rá. Mikor beértünk a szobámba egy takarót terítettem a hátára.

- Így jó? - kérdeztem, mire megrázta a fejét. Esküszöm egyre furcsább...

- Akkor... hozzak vala... - nem tudtam befejezni a mondatom mert, az ölébe húzott.

- Így sokkal jobb! - puszilta meg a nyakam.

- Cortez! - nevettem. - Mi - minden rendben..?

A fiú arca elkomorodott...

- Nem... Kelj fel! - mondta nyugodt hangon, majd elnevette magát.

Kérdőn néztem rá és kiszálltam az öléből.

- Csak hülyéskedtem! - rántott vissza, de nagy lett a löket így hanyatt estünk az ágyon.

Ez rendkívül furcsa... nagyon furcsa.

Cortez felém kerekedett és így nézett le rám.

- Maradsz estére? - kérdeztem. Jesszus, anyáék meg fognak holnap ölni.

- Ha már megkérdezted... - vigyorgott. - a válaszom, igen! - nyomott egy puszit a számra.

- Reméltem, hogy ezt mondod. - mosolyogtam. - Nézünk egy filmet?

- Pff, filmet? - forgatta szemét. - Én most mást néznék meg... - nyalta meg alsó ajkát.

- Cortez... - néztem rá unottan. Próbáltam kibújni kezei közül, de nem ment.

- Várj! Nem is tudom, hogy mondjam... - vett egy mély levegőt. - Szóval, tudod... már  kilencedik óta, pontosabban szeptember 8. - án felkeltetted a figyelmemet. És azóta, több ként tekintek rád mint egy barátra. A suli-bulin mikor táncoltunk egy különös érzés fogott el. És akkor jöttem rá, hogy én teljesen beléd estem... - nézett a szemembe végig. - nekem ez az érzés új... sosem szerettem még senkit így. Vikit sem! - nevetett fel. - Sajnálom, ha valamikor bármivel megbántottalak... mert, én! Antai - Kelemen Ádám, Cortez... - mosolygott és behunyta a szemét. - Téged Rentai Renáta, Regina... - nevetett halkan. - Nagyon  szeretlek!

Hirtelen köpni nyelni nem tudtam.

De ami ez után történt...

- Hallod, Reni! Kérlek! - rázogatott. Hangja halkabb lett és arca elmosódott. - Kérlek! Kelj fel! Ez nem játék!

Hirtelen kipattantak a szemeim.

Hol vagyok?

- Hála istennek, hogy fel keltél! - ölelt meg Cortez...

Gondolataim cikáztak...

Párizs, miért vagyok Párizsba?

Némán néztem magam elé.

- Hé! - emelte meg arcom a fiú. Ez... ez a mostani Cortez. Arca idősebb. - Már vagy 12 órája alszol! Tudod, hogy megijesztettél?!

Képtelen voltam felfogni azt, amit mondd...

- Minden rendben? - fürkészi az arcom.

Csak megráztam a fejem.

- Mi történt? Jól vagy? - puszilja meg a homlokom.

- Azt hiszem... azt hiszem álmodtam... 10. - esek voltunk...

______
VÉGE
______