Szent Johanna Gimi |ff.| [BEFEJEZETT]

18. rész

- Ügyes voltál! - puszilja meg a fejem búbját. - Háttt, Arnold! Szerintem engem választott! - jelenti ki Cortez és ujjait az enyémre kulcsolja...

Szívem a torkomban dobogott.

Amikor Cortez ujjai hozzáértek az enyémhez... na meg persze, ahogyan végigsimította azokat.

Kicsattantam a boldogságtól.

De, ahogy ránéztem a földön immár ülő Arnoldra, elkapott a hányinger. Hogy tehetett ilyet a legjobb, elnézést ex legjobb barátom?! Hazudik és választás elé tesz? Arnold - ki képes volt megváltozni egy lány miatt, amit nem értek... én úgy kedveltem, ahogy van. Vagy Cortez - ki miatt igen sokat sírtam... de sosem hazudott, vagy hülyeséget csinált volna miattam... Nem, ő nem ilyen... talán ezért is szerettem belé, nem pedig a volt legjobb fiú haveromba.

Néha nem értem a fiúkat... Mit meg nem tesznek?!

Arcom a boldogság nyomát, sem tükrözte... Komoran néztem a fiúra. Próbáltam minden gyűlöletem a nézésembe préselni.

- Gyere, Reni. Menjünk! - kezdett elfelé húzni, már másodjára Cortez. 

De én nem mozdultam pár pillanatra. Abban a két szabad másodpercben megráztam a fejem, és gúnyosan elmosolyodtam. Erősebben megszorítottam a fiú kezét, majd követtem.

Mögöttem hagyva azt a fiút kit másfél évig legjobb barátomnak tekintettem, akit közel engedtem magamhoz és minden titkom tudta, őt ki képes volt megváltozni értem. A fiút ki életem rész volt. Arnoldot, aki az évvégén elmegy Párizsba...

Többé már nem fogja hallgatni a Cortez iránti beszédemet és sírásomat. Nem fogom megölelni. Elfelejthetem a vele történő közös programokat... Többé már nem...

Jól döntöttem?

Lehet... nem tudom.

- Minden rendben? - fordul felém Cortez. Biztos látta, hogy nagyon elmélyedtem valamibe.

- Igen, persze! - mosolyodom rá. - K - köszi, hogy megvédtél... vagy mi. - zavaromban az egyik hajszálam tekergetem.

Csöndben figyelt, majd megrázza a fejét.

- Semmiség... kijárt már annak a seggfejnek! - morogja.

Mikor beléptünk a fiú otthonába, akkor Cortez nagymamája fogadott minket.

- Szia...sztok! - észre vett engem és az összekulcsolt ujjainkat nézte.

- Szia, nagyi fent leszünk... - húz az emeletre Cortez.

- Rendben... Nem úgy volt, hogy Ricsiékkel mész valahova, és azért mentél a sulihoz? - mosolyog.

A fiú gyilkos pillantással hallgattatja el mamáját. Összepréselt ajakkal néz rá.

- Azt hittem, sikerül meglógni előled... - sziszegi. Elnevetem magam, majd a szobába megyünk.

Feszengve állok az ágya mellett.

- Öhm, leülhetsz... - néz rám furcsállva. - Legutóbb, amikor itt jártál, nem voltál valami... stresszes?

- Mert, akkor nem ilyen okból jöttem. - tárom szét a karom.

- Miért most milyen "okból" jöttél? - mosolyog és megharapja alsó ajkát.

A levegő megragadt a tüdőmbe. Az arcom baromi vörös lehetett mert, a fiú csak elnevette magát.

- Nyugi van, na! - húzott magához, és az ölébe ültetett. Az állát a vállamra tette majd megszólalt. - Ma jössz az Zsoltiék garázsába?

- Jöjjek? - vágom vissza.

- Én szeretném, ha jönnél...

- Akkor megyek... - suttogom, mire Cortez felnevet és a nyakamba puszil.