A REMÉNY SZÜLETÉSE✓( Gyűrűk Ura f.f) BEFEJEZETT

3/5

✨🌙✨
„Van mi arany, bár nem fénylik,
Van, ki vándor, s hazaér,
Régi erő nem enyészik,
Fagyot kibír mély gyökér.
Lángját a tűz visszakapja,
Árnyékból a fény kiszáll,
Összeforr a törött szablya,
S koronás lesz a Király.”
✨🌙✨

~Nem gondoltam, hogy eljössz.
- szólalt meg Szauron, a fejembe.

~Frodó, elfogja pusztítani a gyűrűt, és akkor neked befellegzett. - mondtam.

~Háborút akartatok! hát akkor most  megkapjátok! - üvöltött.

_______________________________________
2463: Évtizedekkel ezelőtt.

Évszázadokkal korábban járunk: nősziromföldei hobbitok, Szméagol és Déagol horgásznak. Déagol horgára egy nagy hal akad, ami lerántja őt a vízbe, ahol váratlanul megpillant egy gyűrűt. Felhozza a felszínre, ahol Szméagol is meglátja azt. Mivel ez nem más, mint az Egy Gyűrű, most, hogy felszínre került, megkezdi gonosz munkáját: Szméagol azt követeli Déagoltól, hogy adja neki, mert ma születésnapja van. Déagol ezt megtagadja, összeverekednek, majd Szméagol megfojtja őt a Gyűrűért. Szméagolt a gyilkosság miatt kitagadják és száműzik, akinek az életét természetellenes ideig meghosszabította a Gyűrű, és már mint Gollam, a Ködhegység mélyében verte fel tanyáját, távolt mindentől és mindenkitől.

_______________________________________
(Frodó és Samu szemszöge)

A végzet hegye.

Samu, Frodó fejére borította rongyos ork-köpenyét, aztán mindkettőjüket letakarta a szürke lórieni köpönyeggel. A fekete kapu felől susogva fújt a talaj mentén, a hideg és híg északi szél. Hajnalban megint feltűnt a szürke fény, de lent a köveken, a fekete föld kerítésén belül mintha hidegen, mégis fojtogatón állt volna a levegő. A szomszédos úton semmi nem mozdult. De Samu félt a vasgádoros falán vigyázó éber szemektől.

~Frodó. - szólt Samu. - körülnéztem, addig kéne tágulnunk innét, amíg lehet.

~Rendben, Samu. - bólintott Frodó.

Újra neki indultak, gödörről gödörre másztak, fedezékről fedezékre szökkentek, már amilyen fedezéket éppen találtak. Az út, laposan szürkén nyúlt a messzességbe, de sem ember, sem ork nem vonult rajta, mert a fekete úr majdnem befejezte erői átcsoportosítását. S még tulajdon birodalmának falain belül is, az éjszakára bízta a titkát. Frodó és Samu óvatosan megtettek néhány mérföldet, amikor végre megálltak. Frodó láthatólag alig állt a lábán, Samu látta, hogy így már nem tudna messzire jutni. Samu végül belefáradt gondolataiba, és elszunnyadt. Álom és ébrenlét szorongatón keveredett. Kárörvendő szemekhez hasonlatos fényeket látott, sötét lopakodó alakokat. Lassan, de telt a szörnyű éjszaka. S az éjszakát követő nappal is homályos volt, mert a hegy közelében már ködös volt a levegő, a homályból meg a fekete torony felől, előkúszott a fátyol, amit Szauron szőtt maga köré. Frodó hanyatt feküdt, moccanni sem moccant. Samu megállt mellette, nem akaródzott megszólalnia, de tudta, hogy most fel kell korbácsolnia gazdája akaratát, az újabb erőfeszítésre.

~Ébredj Frodó! Ideje mennünk.
- ébresztette fel Samu.

Frodó azonnal felriadt , fölállt, elnézett dél irányába, de amikor szeme megakadt a hegyen, megint lekuporodott.