Szofi:
A reggelem csodálatosan indult, ugyanis Maja jött le. Na, de 6:00-kor! Jó igaz ő suliba jár, de ráérhetett volna délután.
- Szia. - Mosolygott.
- Mit akarsz? - Forgattam a szemem.
- Baj van? Történt valami? - Nézett rám, úgy, mint aki nem tudja miről van szó.
- Liza meglátogatott tegnap. - Feleltem.
- Hogy hogy? - Kérdezte.
- Elmondott mindent. Azt is, hogy te tudtál mindenről! - Akadtam ki.
- Igen. - Hajtotta le a fejét.
- Jó, inkább bent beszéljük, mert nem akarom, hogy az egész utca hallja. - Engedtem be és a konyhába leülve folytattam.
- Mindenről tudtál és mégsem mondtad el! - Néztem rá.
- A-azt hittem, hogy mostmár fölösleges. - Kezdett el mentegetőzni.
- Tudtad nagyon jól, hogy nem lenne az! Sokkal jobb lett volna, ha te számolsz be róla! - Vágtam az arcába.
- De nem csak, azért nem mondtam el, mert fölöslegesnek tartottam, hanem azért is, hogy magadtól jöjj rá a dolgokra. - Mondta.
- Magamtól?! Hogy az istenbe jönnék rá magamtól mikor az álmokban sem vagyok biztos! - Háborodtam fel.
- Sajnálom. - Nyúlt a kezem után, mire én elkaptam onnan.
- Ne érj hozzám! - Üvöltöttem.
- Szofi, én tényleg nagyon sajnálom. - Mondta könnybe lábadt szemekkel.
- Lényegtelen. - Dőltem hátra a széken.
- Nem, nem az. - Állt fel és legugolt előttem.
- Hogy tehetném jóvá? - Nézett a szemembe.
- Most menj el. - Suttogtam alig hallhatóan. Maja természetesen nem hallotta.
- Tessék? - Kérdezte.
- Menj el! - Szóltam rá, a kelleténél hangosabban.
- Rendben. - Mondta halkan. Felegyenesedett és felkapva a cuccát kiment. Rosszul éreztem magam miatta. Kicsit lelki ismeret furdalásom volt, amiért rákiabáltam (kétszer is). Közben pedig úgy éreztem magam, mint akit jól átvertek. Csalódtam Majában még hozzá nem kicsit. De ezzel bebizonyosodott, hogy Liza nem hazudott. Maja tényleg mindent tudott. Mondjuk...Liza azelőtt sem hazudott nekem soha sem. Igazából őszinte, de ha ideges akkor sokkal durvább. Na mindegyis. Igyekeztem lekötni magam, hogy ne Maján kattogjon az agyam. Megnéztem a Miutánt és a végén sírtam is, mint mindig minden alkalommal mikor megnézem. Ezen kívül csináltam apának kaját (spagetti carbonara), mosogattam meg rendet raktam a szobámba. Benett ma a szokottnál hamarabb jött.
- Hogy hogy ilyen hamar végeztél? - Kérdeztem.
- Ma nem dolgoztam csak suliba voltam. - Felelte miközben lehuppant az ágyamra.
- Értem. Nem vagy éhes? - Néztem rá.
- Most, hogy így mondod. Egész nap nem ettem semmit. - Állt fel az ágyról.
- Mit eszünk? - Mosolygott. Imádom azt a mosolyt. Teljesen elvarázsol.
- Spagetti carbonara-t. - Vigyorogtam, Benett pedig nyomott egy puszit a homlokomra. Kimentünk a konyhába és szépen megterítettem, majd tálaltam az ételt.
- Mondtam már, hogy imádom a főztödet? - Kóstolta meg.
- Azt hiszem még nem. - Mondtam és nem bírtam abba hagyni a vigyorgást.
- Akkor most mondom. - Mondta és evett tovább. Én vele szemben ültem és néztem, ahogy eszik. Örülök, ha valakinek ízlik, amit főzök. Boldoggá tesz és feldobja a kedvem. Benett pár perc alatt megette, amit elé raktam, majd felállt és szedett magának egy újabb adagot.
- Úgy látom tényleg nagyon éhes voltál. - Néztem bele a gyönyörű zöld szemeibe.
- Hát na. Túl jól főzöl. - Mondta.
- Adottság. - Mosolyogtam. Egyszerűen imádok vele lenni. Minden perc, amit vele töltök számomra nagyon fontos és értékes idő. Szebbé varázsolja az unalmas napjaimat. Visz bele egy kis életet és pont erre van szükségem. Ráadásul apa nem tiltja tőlem, mert szerinte is Benett pozitív hatással van rám (nem úgy, mint Gergő). Plusz annak is örülök, hogy ők ennyire jól kijönnek. Pedig apa nem sok emberrel jön ki ilyen jól, mint vele. Miközben Benett elmosta a tányérját apa érkezett meg.
- Szia...sztok? - Nézett furcsán Benettre.
- Hello. Ma nem dolgoztam, úgyhogy hamarabb jöttem. Remélem nem gond.
- Ugyan. Én nem bánom, ha Szofinak így jó, akkor nekem is. - Legyintett, majd oda lépett hozzám és adott egy puszit az arcomra. Utánna szedett magának a carbonara-ból és leült a mellettem lévő székre.
- Anyád ma hívott. - Mondta teli szájjal.
- Mit akart? - Forgattam a szemem.
- Kettőt tippelhetsz. - Nézett rám.
- Nem áll szándékomban beszélni vele és találkozni sem akarok vele. - Jegyeztem meg.
- Pedig már eltelt azóta egy kis idő. - Mondta, Benett pedig befejezte a mosogatást és csendben hallgatta a beszélgetésünk.
- Nem érdekel. Hagyott otthonról eljönni csak úgy, mert ő behisztizett. Egy szó nélkül hagyta, hogy lelépjek. Ezek után ne várjon tőlem semmit. Főképp ne azt, hogy beszéljek, vagy találkozzak vele. Eszem ágába sincs. - Álltam fel az asztaltól, és bementem a szobámba. Nem sokkal később Benett utánnam jött.
- Biztos nem akarsz vele beszélni? - Ült le velem szembe.
- Nem. - Feleltem szűkszavúan.
- De azért csak hiányzik. - Mondta.
- Nekem aztán nem. Ha eddig nem volt mellettem, akkor ezután se legyen. - Néztem bele a szemébe.
- Rettentően makacs vagy. - Mosolygott.
- De így szeretsz. - Vigyorogtam rá. Egy pillanat alatt megváltozott a hangulatom. Az egyik percben kicsit mérges vagyok, a másik percben meg már vigyorgok. Kétségtelen. Totálisan beleszerettem.
- Így vagy jó, ahogy vagy. - Mosolygott és megcsókolt.
