Reggel mikor felkeltem Benett már nem volt mellettem. Apa eljött értem és mikor kitett a háza előtt már ment is dolgozni. Kicsit késésben volt. Bementem és ledobtam magamról a vastag kabátomat, mert majd' megsültem benne. Kész káosz volt a lakásban, ami fura, mert általában rendet tart. Szerintem kissé megviselte a költözésem, úgyhogy azzal foglaltam le magam, hogy kitakarítottam az egész házat. Néhány a konyhával kezdtem és mikor beléptem rájöttem, hogy jól döntöttem. Itt volt a legnagyobb rendetlenség. Egy csomó tányér, evőeszköz, fazék és tálca volt a mosogatóban, az asztalon és a környékén (a földön és a székeken is) egy halom papír szanaszét szórva, és a pulton egy pizzás doboz, amiben volt még két szelet volt. Bele teltet pár óraba, mire megcsináltam. Utánna következett apa szobája. Itt sem volt jobb a helyzet. Ruhák szétdobálva, az ágy nem volt bevetve. Szuper. Összeszedtem a ruhákat és vittem a fürdőszobába. Ott nem volt semmi gond szerencsére, úgyhogy csak bedobtam a ruhákat a mosógépbe és elindítottam a gépet. Vissza mentem a szobába és beágyaztam. Átmentem az én régi szobámba. Ott nem volt semmi változás. Elővettem a porszívót és kiporszívóztam az egész házat. Mivel még volt idő, amíg anya és apa végeznek addig gyorsan összedobok valami kaját. Leellenőriztem, hogy mi van a hütőben. Hát nem sok minden volt. Néhány tojás, tej, vaj, sajt, virsli, kigyó uborka, paradicsom, ketchup, mustár és majonéz. Megnéztem, hogy van-e hot dog kifli. Szerencsére volt, úgyhogy elhatároztam, hogy majd ht dogot csinálok. Úgy majd ráérek megcsinálni akkor, amikor végeztek. Írtam apának egy listát, hogyha jön haza fele akkor menj be a boltba és vegye meg azokat. Küldött like-ot. Miért van az, hogy a szülők mindig így reagálnak egy üzenetre, vagy csak annyit írnak, hogy "ok"? Soha nem fogom megérteni. Na mindegy. A nap további részében unatkoztam. Semmivel nem tudtam lekötni magamat, úgyhogy igazából csak vártam. Nagyon lassan telt az idő. Már éppen elhatároztam, hogy leülök tévézni, amikor hallottam, hogy a házunk előtt egy kocsi. Egyből felismertem a hangját. Anya autója. Kimentem és épphogy csak résnyire nyitottam már jött is befelé.
- Szia, kicsim. - Köszönt és megprobált megölelni, én kissé elhúzodtam és vette a lapot.
- Szia. - Köszöntem vissza. Fázis késés. Megesik.
- Hogy vagy? - Kérdezte mikor beléptünk a lakásba.
- Jól...és te? - Kérdeztem.
- Hát, jól is, meg rosszul is. - Felelte miközben bementünk a konyhába, én neki láttam a hot dog készítésének. És ő megállt mellettem.
- Segítsek? - Kérdezte.
- Öm, felteszed a virslit főni, amíg felvágom a kiflit és lereszelem a sajtot? - Néztem rá egy pillanatra.
- Persze. - Felelte. Igazából jó volt együtt kaját csinálni. Olyan volt, mint régen a vasárnapok. Mindig együtt főztünk ebédet. Bevallom kissé hiányzott. Gyorsan el is készültünk és leültünk az asztalhoz. Nem kezdtünk el enni, mert apát vártuk, vagyis csak én vártam.
- Sajnálom, hogy hagytalak elmenni. Nagyon furcsa volt nélküled. Nem nagyon tudtam mit kezdeni ma... - Kezdte, de én félbeszakítottam, mert tudtam, hogy fél órán keresztül papolt volna még nekem arról, hogy "mennyire hiányoztam".
- Megtetted. Csak ez számít. Hagytál elmenni. Pedig bennem volt, míg pakoltam a cuccaimat, hogy marasztalsz. De nem így történt. Makacsságból és dacból döntöttél így. De képes vagyok megbocsátani, viszont elfelejteni soha nem fogom. - Mondtam ki, és láttam rajta, hogy megkönnyebbült.
- Sajnálom, és köszönöm. - Mondta könnybe lábadt szemekkel.
- De amugy miért kerestél? - Néztem ra kíváncsian. Érdekelt mi az, ami ennyire életbevágó volt.
- Találtam valakit, aki bejelölt facebokon. Egy férfi, rám írt és napokkal később válaszoltam neki. Nem tudtam eldönteni, hogy mit kezdjek vele. Annyira egyedül voltam, hogy visszaírtam. Beszélgettünk hetekig, míg végül találkoztunk. Egy kávézóban voltunk, beszélgettünk és nagyon kedves, rendes és figyelmes volt. Szó szerint levett a lábamról. Többször is találkoztam már vele és arra a döntésre jutottam, hogy szeretném, ha megismernéd. - Mesélte. Hű, most tényleg meglepett. Nem számítottam, erre. Évek óta nem volt senkije sem. Furcsa volt, de örültem neki.
- Azta. - Ez volt az egyetlen szó, amit kitudtam mondani.
- Ugye? Én sem gondoltam, hogy lesz még valaha, még szerelmes leszek. - Mondta, és ezt már nem tudtam hova tenni. Ilyen hamar szerelmes lett anya? Apa mesélte, hogy több hónapon keresztül hódolt anyunak, míg végül belement egy randevúba.
- És ő? Mit érez? És hány éves? Van gyereke? - Bombáztam meg ezekkel a kérdésekkel.
- Igen, ő is szeret. Többször is mondta, és van egy fia, aki 14 éves. 8.-os most lesz a ballagása júniusban. - Felelte.
- Ennek örülök. - Simítottam meg a karját.
- Én is. Bár annak is örülnék, ha találkoznátok és visszaköltöznél hozzám. Amugy tényleg, hol laksz most, ha nem apádnál? Mamáéknál? - Nézett ram kérdőn.
- Figyelj...szivesen találkozok vele és a fiával, ha szeretnéd. És nem, nem mamáéknál lakok. Az kéne még, hogy ők is nekem álljanak. - Mondtam kicsit dühösen.
- Akkor? - Kérdezte.
- A barátommal lakom. - Feleltem.
- A barátoddal?! Megtaláltad az unokám apját?! - Kérdezte felháborodottan.
- Nem, nem találtam meg. Nem is érdekel. Ott rohad meg, ahol akar. Nem tudom, hogy ki ő, de biztos, ha meglátnám kiverném az összes fogát. - Közöltem mérgesen.
- Akkor ki a barátod? Egyáltalán, hol ismerted meg? - Faggatott tovább.
- Egy étterembe, ahová apa vitt el. Megtetszettem neki, rám írt. Elkezdtünk beszélgetni. Találkoztunk. Elmondtam neki a terhességem és képes ezek után is mellettem marad és a gyermekem mellett, ami szerintem becsülendő, mert ritka az ilyen ember. - Feleltem.
- Tényleg ritka. Örülök, hogy boldog vagy, de akkoris szeretném, ha haza költöznél. - Mondta. Így kell elrontani mindent. Tapsot anyunak.
- Én viszont a barátommal szeretnék marad az albérletben. - Mondtam ellentmondás nem türő hangon. Anyu nem vette a lapot.
- Albérlet? Hány éves az a fiú, hogy tud albérletet fizetni, emellett el tud téged és magát tartani?! 30?! - Akadt ki egy pillanat alatt.
- Nem, képzeld el, hogy nem. 19 éves, eközben suliba jár, és még dolgozik is. Az ő anyukája és apa segítenek nekünk, és támogatnak mindenbe. - Feleltem.
- Ilyen fiatalon, és ennyi idő alatt összeköltözni?! Elment az eszed kislányom?! - Üvöltötte.
- Nem ment el az eszem, a tiéddel ellentétben! - Emeltem meg én is a hangom. Egymás szavába vágva ordítoztunk és már nagyon mérges voltam, amikor belépett apu kicsit lecsillapodtam.
- Mi folyik itt? - Kérdezte és egyből átkarolta a vállam. Tudtam, hogy mellettem áll. Bármit is mondok nekem fog igazat adni.
- Hogy engedhetted, hogy elköltözzön?! Könyörgöm Peti legalább lett volna annyi eszed, hogy nem engeded, hogy egy idegen fiúval összeköltözzön! 16 éves! Felfogtad ezt?! Még gyerek! - Üvöltött rá apura.
- Tudod én nézem az ő érdekeit és tudom, hogy mi a jó a lányomnak! Te inkább ne oktass ki engem arról, hogy mit engedek és mit nem! Képzeld, jó helyen van, mert Benett megbizható, inteligens és érett srác! Látom mennyire szeretik egymást és azt, hogy Szofi boldog vele! Nem telik el, úgy nap, hogy ne hívna fel Szofi, vagy Benett! Mindig tudok róla, hogy mi van a lányommal. Te meg konkrétan telibe szarod! - Mondta apa. Nem üvöltött, nem ordított, de elég magas hangnembe beszélt.
- Szóval Benettnek hívják. Oké, az én kislányom egy 19 éves fiúval van együtt. Ez kész! Felfogom jelenteni! - Fenyegetözőtt.
- Azt probáld meg! - Szólaltam meg. Senki, de senki nem árthat Benettnek! Főleg nem ő.
- Meg is fogom. Jó tudod mit Peti? - fordult apához - Most azonnal megyünk innen! Elegem van! - Üvöltötte.
- Nem megyek veled sehová! Menj egyedül, vagy azzal, akit a neten szedtél össze! Mit bánom én. - Mondtam, mire nyúlt a karomhoz, de apu elkapta a kezét.
- Azt mondta nem megy innen. És most megkérlek rá, hogy hagyd el a házamat. - Mondta apa dühösen. Anya pedig kiszabadította a kezét apa szorításából.
- A lányom nélkül nem megyek! - Nézett mérgesen apura.
- Neked nincs lányod. - Mondtam. Bármennyire is fájt kimondtam. Muszáj volt. Tudtam, hogy képes lett volna elráncigálni, de így, hogy ezt kimondtam elértem, amit akartam. Meglepődve nézett rám és végül szó nélkül távozott és becsapta maga mögött az ajtót, majd a kaput is.
- Jól vagy? - Nézett rám apa aggódva és segített leülni, mert kicsit szédültem.
- Őszintén? Egyálatlán nem. - Feleltem. Lelkiismeret furdalásom volt, amiért megbántottam anyut, mert tudom, hogy bántó volt, de kénytelen volt ezt tenni. Máshogy nem hagyott volna békén.
