𝕬𝖓𝖙𝖎-𝕳𝖊𝖗𝖔 (JAVÍTVA!)//SZÜNETEL

-- 3. „Melyik Ház Is Legyen?" --

- A négy ház közül csak egy lesz az, amiben mind a hét évet töltik. A házuknak szerzik a pontokat a jó tetteikkel, azonban ha csínyeket követnek el…- nézett jelentőségteljesen rám, mire csak zavartan mosolyogtam.-… akkor pontokat veszít a tulajdon házuk. Így nem csak maguk fogják megbánni, hanem az egész házuk. A négy ház: a Griffendél, a Hollóhát, a Hugrabug…- itt szándékosan szünetet tartott, avagy hatásszünetet gyakorolt mindenkire - és a Mardekár.

A monológja után bemehettünk a Nagyterembe. Rengeteg ember volt bent, de nem akartam Remre nézni, mert úgyis csak azt juttatta volna eszembe, hogy ha nem abba a házba kerülök, amiben ő van, megszakad az a kevés kapcsolat is, ami köztünk van. Azt pedig inkább nem kockáztatnám. De, hogy a vidám témáknál maradjunk; minden pontosan úgy nézett ki, ahogyan elképzeltem: a megbűvölt mennyezet most éppen a csillagos eget mutatta, a sok ember, akik mind minket néztek, meg úgy általában, a Roxfort maga gyönyörű. Annyira izgultam, hogy görcsösen próbáltam másra gondolni. Például nem arra a nyomásra, hogy 'úristen! Mi lesz, ha nem a Griffendélbe kerülök? Pontosítok: Mi lesz, ha nem Remus mellé kerülök? Akkor el fog romlani a testvéri kapcsolatunk, nem fogunk beszélni egymással, soha többé nem leszünk jóban… nem, biztos nem, szóval nyugi'. Ilyen, és ehhez hasonlókra gondoltam. Utána megnyugodtam. Éppen jókor, ugyanis most jött az én nevem…

Remus John Lupin szemszöge:

Miután elköszöntem Liától, elindultam megkeresni Jameséket. Hamar meg is találtam őket. Márcsak Jamesre kellett várni, de rá sem sokáig. Elkezdett arról hadoválni, hogy elveszett a könyve, amiről mindenki tudta, hogy nem ez volt az oka a késésének, de nem firtatta tovább senki. Persze James rögtön az első 10 percben kijelentette, hogy neki vécére kell mennie. Ezen Peter elröhögte magát, habár azt még senki nem érti, ezen mi volt olyan rendkívül vicces, de Peter márcsak ilyen.

Mielőtt James elindult volna, jól becsukta az ajtót, hogy az beragadjon. Miután James (végre) elindult, nem sokkal később Lia jelent meg, majd kezdett el küzdeni a fülke ajtóval, végül addig-addig rángatta, míg az ajtó engedett, a húgom pedig a lendület miatt beesett a fülkébe, egyenesen Sirius ölébe.

- Helló!- köszönt neki vigyorogva Sirius.

- Helló, Black! Elengednél? Ki szeretnék szállni az öledből.

- Öhm… hadd gondolkodjak. - kezdte el a színészkedést.- Nem.

- Hát, jó. Te akartad.- mondta, majd elhelyezkedett az ölében viszonylag kényelmesen.

£~£

Mi persze már a ló nélküli fiákerekben utazunk, de jó volt látni a megszeppent elsősöket. Az úton semmi említésre méltó nem történt. Azonban amikor a Roxfortba értünk és az elsősöket vártuk, akkor megláttam az álmodozó húgomat, aki nézegette a plafont, csakhogy elzerelje valahogy a gondolatait. De még véletlenül sem nézett volna rám. Pedig biztosan tudta, hogy hol vagyok, melyik asztalnál ülök. Egy kicsit megsajnáltam, mivel eszembe jutott a tavaji év, amikor rettenetesen aggódtam amiatt, hogy melyik házba kerülök majd. Őt láthatóan nem ez zavarta, hanem valami egészen más, de hogy mi, arra nem volt időm kideríteni, ugyanis Sirius elkezdett suttogni valamit a fülembe:

- Nézd, ott a jó fej húgod! Már nem minthogyha te nem lennél jó fej, csak… Figyelj, Holdsáp, nem akarlak megbántani, de biztos, hogy vérrokonok vagytok? Mert te inkább csak tanulsz, nem vagy benne semmilyen tréfában, ellenben a húgod tök vicces.- valószínűleg látta, hogy nézek rá, mert rögtön magyarázkodni kezdett:- Mármint… mindegy. Szurkolok, hogy ide kerüljön, mert akkor tutira benne lesz minden csínyben… és persze egy szuper barátunk is lesz.

Inkább hagytam Siriust, és tovább foglalkoztam Liával. Persze időnként tapsoltam is, mint most, amikor hozzánk került egy fiú. Látszólag Lia nagyon megijedt valaminek a gondolatától, de alig tartott tíz másodpercig, utána amilyen gyorsan csak kijött ez rajta, olyan gyorsan tűnt el. Lenyugtatta magát… ügyes. Pont jókor, ugyanis az ő neve következett. Ekkor ismét megijedt, de időben összeszedte magát és indult el remegve a Süveg felé. Majdnem elesett odafelé, annyira reszkettek a lábai. Majd leült, rátette McGalagony professzor a Süveget, majd az pár perc múlva elkiáltotta magát… persze mindenki görcsölt, nekem legalábbis úgy tűnt, hiszen ha idekerül, akkor megnyugszik, nem szakadunk el, azonban ha a Süveg nem azt kiáltja, hogy GRIFFENDÉL!, akkor viszont nagy baj lesz. De reménykedjünk. A remény hal meg utoljára, vagy hogy is mondják a muglik. Éés…

Amelia Rosalie Lupin szemszöge:

Észbekaptam és siettem a három lábú székhez, de a lábaim hülye remegésétől majdnem elestem, szerencsére csak megbotlottam. És szerencsére senki nem nevetett ki. Itt pillantottam először Remus rá, aki egy bátorítónak szánt mosollyal ajándékozott meg, azonban láttam rajta, hogy ő is izgul. Nem hibáztatom. Leültem a székre és vártam.

- Ááh, még egy Lupin! A bátyád után egy évvel… hm, látom, vicces, kedves, bátor, öntelt…

- Hé!- gondoltam magamban. Kikérem magamnak! Amúgy meg hogy lehet valaki egyszerre kedves és öntelt?

- Sajnálom, de ez az igazság. Hm, hm. Nehéz döntés, felettébb. Kizárjuk a Mardekárt, az túl gonosz neked. Melyik ház is legyen? Hm, a Hugrabug jó lenne, de… nem, mégsem. Akkor mi a helyzet a Hollóháttal? Nem, annyira nem szorgalmas. A Griffendél lenne a legmegfelelőbb számodra, viszont bevallom, félek téged oda tenni, kislány. Nagyon félek.

- Tessék? Miért? Most komolyan, hogy merészeli, ha ellopom onnan, ahol van, ezért még meglakol! Még jobban széttépem a fejét, én nem viccelek, komolyan megteszem! Hogy merészeli? Hogy mer elszakítani a testvéremtől? Hm?

- Köszönöm, hogy kitöltötted a tesztet, átmentél.

- Hogy… mi? Úgy értem, tessék?

- Bevallom, az elején még vaciláltam, hova tegyelek, de most már egyértelmű, a választásom nem más, mint a… GRIFFENDÉL!

Az utolsó szót mindenki hallotta. Hihetetlenül megkönnyebbültem, de azért odasúgtam még a Süvegnek egy 'Bocsi, nem úgy értettem! Köszi, hogy jó házba osztottál!' - ot. Nagyon boldog voltam abban a másodpercben. Remus - egy kis fáziskéséssel ugyan -, de elkezdett tapsolni. Sőt, szerintem ő tapsolt a leghangosabban (ami elég nagy szó, tekintve, hogy egy egész házat kellett túlharsognia) és még fütyült is. Amikor odaértem mellé, megöleltem és hihetetlenül, felhőtlenül, megállíthatatlanul boldogan szárnyaltam abban a pillanatban. Kiélveztem, hiszen ilyet azért nem mindennap tapasztal az ember. A Teszlek Süvegnek nagyon köszönöm! Amikor vége lett a beosztásnak, (ami nagyon, nagyon, nagyoon hossssszúú volt) isteni vacsora jelent meg minden diák tányérjára. Amikor Peter is megette (elég falánk), akkor elindultunk egy prefektus kíséretével a klubhelységbe. Kimondta a jelszót, majd a Kövér Dáma beengedett minket. Nagyon szép volt, sőt még most is az, a klubhelység. Viszont a sok izgalom és a stressz a tökéletes fárasztó recept, külön-külön is, de egybe a legjobb, ezért egy utolsó ölelés után Remusnak, a fiúktól pedig elköszöntem, elindultam a lányok hálókörlete felé és miután megtaláltam az ajtót, amire ki van írva a nevem, (a legvégén, persze) egy gyors tusolás után behullottam az ágyba. És nemtudom még, hogy kik a szobatársaim, nem néztem meg tüzetesebben a táblát, de a megismerésük nélkül takaróztam be a totál cikis pizsamámban és aludtam el hosszú plafonbámulás után.

£~£

Reggel kiderült, kik az új szobatársaim, ugyanis elég furcsaképpen ébresztettek…