Can't Help Falling In Love - Max Verstappen

𝘱𝘳𝘰𝘭𝘰𝘨𝘶𝘦 ° 𝘈𝘺𝘴𝘦𝘭

Remegő testtel ültem le a kanapéra, miközben idegesen hajamba túrtam. Szemeim nem tudtak leszakadni az asztalon lévő telefonról, szuggeráltam, várva hogy megszólaljon.

Ha a diplomaosztómon valaki odaáll elém, és közli velem, hogy két hét múlva a Red Bull Racing hívását fogom várni, miszerint próbaidőre bekerülhetek a csapathoz, ahol eddig gyakornok voltam, szimplán kinevetem.

Az életem eddig nem alakult valami izgalmasan, egy egyszerű gimibe jártam London külvárosában, és amint leérettségiztem, el is hagytam a várost, hogy a Cambridge-i egyetemen folytassam tanulmányaimat. A szüleimmel való kapcsolatom átlagos volt, bár nem sokat találkoztunk, hiszen saját fordítóirodájuk túl sok időt igényelt.

Ez lett volna az én sorsom is, a szüleim nyamvadt irodájában dolgozni reggeltől estig, unalmas szövegeket fordítani, unalmas emberekkel egy légtérben.

De én egyáltalán nem ütöttem rájuk, nem érdekelt az irodalom, inkább a matek, a fizika, az autók. Így kötöttem ki Anglia egyik leghíresebb egyetemén, a szüleimtől kellő távolságra, és három év alatt végigküzdöttem magam az autósportmérnöki szakon.

Az egyetemen töltött évek közel sem szórakozásról, barátkozásról, esetleg szerelemről szóltak, sokkal inkább tanulásról, tanulásról és tanulásról. Úgy voltam vele, hogy nekem tökéletes jövő kell, tökéletes munkahelyen, ehhez pedig muszáj volt jó eredményeket elérnem. A jegyeimnek köszönhetően életem legjobb, de egyben legfárasztóbb négy hónapját a Red Bull forma 1 csapat Milton Keynesi bázisán tölthettem el, ahol kissé betekintést nyerhettem e sport világába. A folyamatos idegesség, izgulás a versenyhétvégéken szinte ámulatba ejtett, tudtam, hogy én is ide szeretnék tartozni egy szép napon.

Cristian Horner az utolsó gyakornoki napon összehívta az összes ott tevékenykedő egyetemistát, köztük engem is, és kijelentette, hogy ha a diplomaosztó után átmegyünk egy, a csapat által kitalált kétfordulós vizsgán, akkor igaz csak próbaidőre, de bekerülhetünk, rendes fizetéssel.

Na most én, Aysel D'Elia egyáltalán nem számítottam arra, hogy eleve az első fordulón túljutok, de arra, hogy a második fordulón ilyen jól fogok teljesíteni, végképp nem.

Az a bizonyos telefonhívás pedig, amire most várok arról értesít, hogy ezen a szűkös rostán átfért öt ember közül ki az a kettő, aki innentől kezdve mindenhova utazhat a csapattal.

Pár kínos, végigizgult perc után végre megcsörrent a készülék, én pedig bár a kezembe kaptam, vártam néhány másodpercet, majd csak utána vettem fel.

- Igen?
- Szép napot, Aysel D'Elinaval beszélek? - hallottam meg egy érdes női hangot a vonal másik feléről.
- Igen, én vagyok az - bólogattam számat rágcsálva, bár tudtam, hogy a nő nem látja ezt.
- Amelia Stevens vagyok, a Red Bull csapat asszisztense, és gondolom sejti, miért keresem most önt - halkan vettem egy mély levegőt, majd válaszoltam.
- Igen, a próbaidős munka miatt.
- Nos, úgy hallom izgatott, úgyhogy nem is szeretném hosszúra nyújtani, hogy ön lett az egyik választottunk - mormolta gépiesen, az én pulzusom meg majdnem a duplájára nőtte ki magát.
- Tessék?
- A részleteket elküldöm emailben, jövőhéten lesz egy szezonnyitó csaparvacsora, melyre ön is hivatalos, az utána lévő héten pedig már mehet is Barcelonába.
- Köszönöm az infókat, Amelia - próbáltam minél érettebben beszélni, hogy lássa, alkalmas vagyok egy ilyen komoly munkára, de nehéz volt, hiszen legszívesebben visítva ugrándoztam volna.
- Legyen további szép napja, jövő héten találkozunk!
- Viszlát - amint letettem a telefont, a konyhába kirohanva magamhoz kaptam egy borospoharat, és megtöltöttem az egyik jó minőségű, különleges alkalmakra tartogatott fehérborommal, majd elmosolyodva a számhoz emeltem azt, hogy tökéletesen megkoronázzam a napot. Megcsináltam.