𝘵𝘸𝘰 ° 𝘈𝘺𝘴𝘦𝘭

916 61 61
                                    

Barcelona egyszerűen csodás. A pálmafák, az épületek, minden, még az is hogy február közepe felé pulcsiban lehetett járkálni az utcán. Na igen, nekem ez a pulcsi az ámulatba ejtő Spanyol nagydíjnak otthont adó pályán a Red Bull Racing egyendarabja volt, természetesen nem az, amit Maxtól kaptam, azóta sajátom is lett.

A repülőút kissé magányosan telt, hiszen Victorian kívül még mindig senkivel nem ápoltam beszélgetős kapcsolatot, a lány pedig valószínűleg Max magángépével utazott. Persze, ő megteheti, mert már elég nagy tapasztalata van a csapatnál, ehhez képest itt vagyok én, aki még csak most diplomázott, teljesen megértem, amiért rendes járattal kellett utaznom.

Kedd este értem a hotelbe, ahol az egész csapat megszállt, és már meg sem említem, milyen hatalmas és csodás volt. Az ötödik emeleti szobámból a kilátás rávetített Barcelona egész városára, mely az esti fények miatt különösen gyönyörűnek látszott.

Na igen, miután lepakoltam a cuccaimat, hasam korgása helezte, hogy bizony szükségem van némi táplálékra, ezért úgy, ahogy voltam, az utazástól csapzottan elindultam az éttermi részleg felé, egy kis energia reményében.

- Szia, Aysel, ugye? - állt meg előttem egy Red Bull pólós, negyven év körüli nő másnap reggel.
- Igen, én vagyok - bólintottam zavartan.
- Én pedig Nora - nyújtotta felém kezét, melyet egy kis fáziskéséssel, de elfogadtam - én leszek ma veled, hogy megmutassam mi hogy van, körbevezesselek, ilyesmi.
- Rendben - mosolyodtam el.
- Szerintem már el is indulhatunk, a legtöbben már ott vannak - mutatott az ajtó felé, én pedig végigsimítva magas derekú fekete szoknyámon bólintottam.

- A garázsnak három része van - kíváncsian néztem körbe a helyiségben, melyről épp Nora magyarázott - Van a mérnökök fala - mutatott oldalra, ahol valóban székek, és számítógépek sorakoztak - illetve vannak mérnökök, akik kint vannak a boxutcában, de ez téged nem fog érinteni. Itt - sétáltunk kicsit arrébb, a garázs közepére - itt van értelemszerűen az autó, és a szerelők, illetve a gumik, szárnyak - végigfuttattam szemeim az említett szerelőkön, akik belefeletkezve munkájukba az autót babrálták - hátul pedig a pilóták szobája van, majd ha kijönnek, őket is bemutatom neked.
- Nem szükséges, volt szerencsénk már találkozni - feleltem zavartan, Nora pedig válaszként csak bólintott. Egy óra alatt szinte mindenhol körbevezetett, bemutatta az embereket, így találkozhattam pár kedves gazdaságis lánnyal, és pár befeszült, csak a munkájára koncentráló mérnök sráccal.

- Tudod.. - összerezzentem a hang hallatán, és mikor megfordultam, egy gúnyos Max Verstappen féle mosollyal találtam szembe magam - ha valamit kölcsönkérsz, azt vissza szokás adni.
- N...n ne haragudj én - rosszul esett a fiú bunkósága, és legszívesebben ezt meg is mondtam volna neki, de nem mertem.

Nem mertem, mert pont ő az a személy, akihez egy rossz szót szólok és volt munkám, nincs munkám. - csak nem találkoztam veled sehol eddig, de ígérem, a hotelben visszaadom.
- 325 - ös a szobám - bólintott lassan, bár láttam, szemei még mindig szikráznak. Természetesen sok sok interjúját, rádiózását hallottam már, és azt hittem, hogy ő egy kedves ember, aki néha dühbe jön, de ennyi. Úgy tűnik félreismertem, a média azt nem mutatja, mennyire leereszkedő, szánakozó, nagyképű, legalábbis velem, bár őszintén, fogalmam sincs mit tettem ellene.

- Na mesélj, hogy tetszik eddig? - kérdezte Victoria a kávéját kavargatva, a garázs pultjának dőlve.
- Még mindig alig ismerek valakit, de egyébként jó - rántottam meg vállaim.
- Tudom hogy félsz - nézett mélyen a szemembe, én pedig meglepődötten pillantottam rá - én is így kezdtem, de hidd el, hamar be fogsz szokni.
- Remélem, bár nem mindenki viszonyul hozzám kedvesen - forgattam meg smaragd íriszeimet, mire a lány elnevette magát.
- Max ilyen, de hidd el majd hozzászoksz. Egy nagyon értékes ember, csak nem hagyja hogy az idegenek is ezt látssák, nagyon kevés embert enged közel magához.
- Akkor azt hiszem tényleg hozzá kell szoknom - mosolyodtam el, bár belül egyáltalán nem éreztem ezt.

Can't Help Falling In Love - Max VerstappenWhere stories live. Discover now