Darling

6. Rész

Miután túltettem magam a sokkon, hogy képes voltam órákat javítgatni a Gabriel-nek szánt levelet, de az nem jutott eszembe, hogy valami vállalhatóbb e-mail címet is csináljak, inkább igyekeztem a munkára koncentrálni kisebb-nagyobb sikerrel. Végülis, lehet, hogy átsiklott a tekintete azon, hogy milyen címről lett küldve. Én magam sem igazán néztem, csak az e-mailjeim tartalmát.

Aztán rájöttem, hogy ő nem akárki, hanem egy üzletember, aki naponta feltehetőleg többszáz levelet küld különböző cégeknek, és nyilvánvalóan leellenőrzi, hogy kinek is írta. Úgyhogy annak az esélye, hogy nem szégyenülök meg a gyerekes cím miatt egyenlő volt a nullával.

— Elnézést, kérhetek egy kis segítséget? A büszkeség és balítélet esetleg megvan? — zökkentett ki a gondolataimból egy pulthoz érkező lány.

— Persze, mutatom is — mosolyogtam rá, majd elindultam a könyv keresésére.

Tulajdonképpen örültem, hogy végre valami tényleg el tudja terelni a figyelmem, ugyanis amióta rányomtam a küldés gombra, 10 percenként a mailjeimet figyeltem. Mondanom sem kell, vagy háromszor majdnem kiugrott a szívem a helyéről, mikor csak a piros kis egyest jelezte ki az alkalmazás, azonban egyik beérkező levél sem Gabriel-től jött. Igazából valahol nagyon mélyen tisztában voltam vele, hogy munka közben nem az lesz az első, hogy egy lánnyal beszélget, akit nem mellesleg két napja ismer. De azért reménykedtem, bár hiába.

Miután sikerült megkeresnem a lány számára a könyvet, ő pedig végtelen hálás volt és még legalább másik hármat is magával vitt, egészen megnyugodtam. Annak ellenére, hogy péntek volt, amikor az emberek nagy többsége egy szórakozó helyen tölti a szabadidejét, mégis jó páran megfordultak a kisboltban, így a figyelmem teljes mértékben nekik szenteltem. Úgy terveztem, hogy este nyolc környékén bezárok, akkor már meg szokott szűnni a nagy forgatag, és nem is érek haza annyira későn. Nem szerettem egyedül, a sötétben hazajárni, minden egyes kis zajra felfigyeltem és hátrapillantottam. Szerencsére sosem ért semmilyen atrocitás, mégis a fülemben csengtek édesanyám szavai:

" Egy csinos kislány vagy, ha nem muszáj, ne kísértsd a sorsot, inkább ne járkálj este egyedül. "

Többnyire meg is fogadtam, magam miatt is, illetve persze ő miatta is. Azonban nem volt szívem kitessékelni a nyolc óra előtt kettő perccel belépő, idősödő bácsit. Megvártam, amíg lassan, komótosan körbejár a boltban, megforgat egy-egy könyvet, majd a számára megfelelővel a kasszához lép. Mindig is szimpatizáltam az idősebbekkel, sosem a korban hozzám közel állókkal jöttem ki jól, így a bácsival is egy bő húsz percet elbeszélgettem, mire ő az órájára pillantva észbe kapott, hogy már mennyi is az idő. Jóval olcsóbban odaadtam neki a kis könyvét, ha engedte volna ingyen is elvihette volna, de ragaszkodott hozzá, hogy kifizesse, majd a bankjegyeket a kezembe nyomta, és egy köszönés után távozott is. Én pedig neki láttam rendbe tenni az idő közben szétszórt könyveket, felsöpörtem a padlót, majd miután mindezekkel megvoltam, a kabátomért mentem, és bezártam a boltot. Gondosan leellenőriztem, hogy mindegyik zárat bezártam-e, nem felejtettem-e valamelyikben a kulcsot, és hogy a nyitva tartást jelző táblát megfordítottam-e, majd elindultam a megállóba.

Úgy tűnt, az a nap a szerencsenapom, ugyanis ismét meglepően hamar megérkezett a számomra megfelelő busz, és attól sem kellett tartanom, hogy egyedül utazom, többen is ültek rajta. A leghátsó sorhoz sétáltam, majd az ablak mellé le is huppantam. Előkotortam a telefonom, azonban szándékosan még a mail ikon közelébe sem pillantottam, nem akartam már este azon idegeskedni, hogy írt-e, ha igen, akkor mit, és hogy még kellene rá válaszolnom, vagy elég holnap. Úgyhogy gyorsan kiválasztottam egy zenét, majd a fülhallgatómat a telefonhoz csatlakoztattam, és amint felcsendült a szeretett dallam, vagyis Sam Smith Diamonds című csodája, kipillantottam az ablakon. Igyekeztem nem elaludni, bár a pilláim igencsak le-le készültek csukódni. De nem akartam megkockáztatni, hogy túlmegyek néhány megállóval, mert elég késő is volt és rendesen fájtak is a lábaim az egész napi járkálástól.