♡1♡

1.6K 74 2
                                    

Az ébresztő zajára keltem, 4:30. Megint kezdődik minden elölről. Jimin a nevem. 21 éves vagyok és egy óvodában dolgozom. Igen, igen tudom ritka óvóbácsit látni de már kisebb koromban eldöntöttem, hogy gyerekekkel akarok foglalkozni. Szeretem a munkám csak a fránya korán keléssel van a problémám. Az óvoda 6 órakor nyit viszont a város másik végén van és minimum egy fél óra kell hogy elkészüljek. Szóval a fél ötös kelésnél döntöttem amit még mindig nem szoktam meg. Körül belül 3 hónapja dolgozok itt de a gyerekek már most a szívemhez nőttek.

Nehézkesen kikászálódok az ágyból majd a konyha felé indulok. A szokásos kávé keksz kombót elkészítem majd elfogyasztom. Kávé nélkül olyan lennék mint aki bal lábbal kelt volna fel de elesett az ágy sarkába, és persze a gyerekekkel nem szeretnék mogorva lenni. A konyha után a fürdőt veszem célba egy gyors fogmosás és arcápolás után egy minimális sminket felteszek. A hajammal ügyködök pár percet aztán szaladok a szobába hogy felkapjak magamra valamit.
Ezután megfogtam a kocsi kulcsot és mentem is az óvodába.

*1 órával később*
Lepakolom a cuccom és felveszem a tipikus kis köténykét. Most biztos furának nézhettek és az a kérdés is felmerűlhet bennetek, hogy nem néznek-e furának. De a szülők és kollegínák is tudják, hogy a saját nememhez vonzódok, ez egy fajta nyílt titok. A kötényt betudják annak, hogy kicsit feminin vagyok.
Miután kész lettem mentem is a csoportom termébe.
-Szia Sooyeon- köszöntem a legjobb barátnőmnek és egyben az itteni dadusnak.
-Helloka Jimin, most te vagy itt elsőnek.- jegyezte meg kedvesen.
-Ó tényleg? Yuna szokott elsőnek ide érni, Jeongyeont meg se kérdezem.
-Igen de mondta, hogy kocsit mos így munka előtt.
-Értem, megyek kirakom a játékokat kitaláltam egy foglalkozást a gyerekeknek.
-Menj csak.-azzal el slisszoltam a szőnyeghez ahol a gyerekek szoktak játszani.

Később a két másik óvónő is megérkezett illetve a gyerekek is szépen szálingóztak . 8 órára már mindenki ott volt csak egy kislányt nem. Nem szoktam kivételezni de ez a kislányt jobban megszerettem mint a többieket. Kitűnik közülük, egyszerűen nem tudom megmagyarázni miért.

-Szóval gyerekek, ma egy kicsit játszani fogunk közösen. A játék lényege hogy ki találjuk ki kicsoda. Ezekre a kártyákra rajzoltam néhány dolgot amit a fejetekre rakunk ezekkel a hajpántok segítségével.-mutattam fel a két tárgyat.- Csapatokban fogtok játszani, ti döntitek el hogy kivel szeretnétek lenni viszont csak 4-en lehettek egy csapatba, hogy ne legyen galiba.

Ez után elkezdtek a gyerekek játszani, amibe én is beszálltam, hiszen Eunbi hiányzik a létszám pedig 24 ami ugyebár páros és osztható néggyel.Már szinte végeztünk és már néhány csapat kitalálta mindenki kártyáját, de akkor szóltak, hogy az egyetlen hiányzó is megjött.

Sziasztok!🌸 Ez lenne az első ff-em remélem eddig tetszik. A részeket kedden,csütörtökön és vasárnap fogom kirakni, ha nem jön közbe semmi. De ha mégis akkor értesítelek titeket. Az esetleges helyesírási hibákért elnézést kérek. Előre is szórakozást a fanfiction további részéhez.💗

Because of the kid... 《Befejezett》Waar verhalen tot leven komen. Ontdek het nu