Seprű [Dramione fanfiction, befejezett]

24. lecke

– Mi az, Vicky? – kérdezte Hermione, miközben igyekezett normális kontyba varázsolni a haját. Nem akart túlságosan túlöltözni vagy túlságosan is nagy feneket keríteni a mai estének, de mégis így legalább eltelt az idő. Draco perceken belül itt volt érte, és kezdetét vette egy igencsak embert próbáló este. Nem hiányzott ma este még valami bonyodalom, de ahogy fél szemmel Vickyre nézett ezt nem úszhatta meg. A lány igencsak mondani akart valamit, és soha nem lehetett megakadályozni, ha valamit a fejébe vett.

– Semmi – somolygott tovább Hermione unokatestvére, majd törökülésben leült a boszorkány ágyára, s onnan figyelte tovább. – Le sem tagadhatnád, hogy mennyire ideges vagy. Egyébként egy kicsit ferde lett a kontyod.

– Akkor muszáj láb alatt lenned? – korholta tovább a minden lében kanál mugli lányt, de persze nem akarta, hogy Vicky elmenjen. Annak ellenére, hogy nagyon különböztek mégis jól megértették egymást. Persze, ha nem pasi ügyről volt szó, most pedig valószínűleg a lány részleteket akart kicsikarni belőle, mint egy kíváncsi vénasszony. Így a boszorkány mégis megpróbált megszabadulni tőle. – Nincs valamilyen vizsgád vagy valamilyen buli, ahol tiszteleted teheted?

– Hermione, még mindig nem érted el a kedvenc unokatesóm szintet – sajnálkozott Vicky, aztán felnevetett. – Most már ideje lenne mosolyognod. Ezzel az idegesen rángó szájszéllel egyáltalán nem vagy kívánatos, sőt... egyszerűen... Szóval ismétlem, inkább mosolyognod kellene.

– Mosolyogni? – forgatta meg a szemét.

– Olyan feszült vagy, hogy attól félek, felrobbansz. Baj van a paradicsomban? – tapintott a lényegre. – Nem tudsz kamuzni, csak mondom.

– Miről beszélsz?

– Rólad, meg a szőke Adoniszról. Mit csináltál?

– Én? Miből gondolod, hogy csak én csinálhatok valamit? Áh, mindegy ne is válaszolj! – hüledezett Hermione, majd elhallgatott egy pillanatra. Idegesen a füle mögé simította az egyik hajtincsét, mikor újra magszólalt: – Inkább ő mit csinált. Segíts felhúzni a cipzárt, légy szíves!

– El is árulod vagy tovább csigázol? – kérdezte Vicky miközben segített cipzárral. – Jobb lenne, ha hozzászoknál, hogy ne fojts magadba mindent.

– Meghívta a barátaimat a nevemben, hogy bemutatkozzon nekik – hadarta mérgesen, majd felkent egy kis rúzst a szájára.

– Úristen.

– Igen az.

– Ez egy enyhe szarkazmus volt, Hermione – mosolyodott el elégedette. – Ez természetes, hogy meg akar ismerkedni a barátaiddal, úgy, mint a barátod. Ez miért baj?

– Mennyit meséltem nekem Roxfortról?

– Nem eleget – mondta Vicky, aztán színpadiasan felsóhajtott. – Mindig annyira titokzatoskodsz. Nem is értem, hiszen beavatott lettem, pontosan azért, hogy be tudj avatni a dolgaidba, másrészt ki tudja, lehet, megismerek egy helyes varázslót.

– Ne fárassz megint ezzel! – nyögött fel Hermione. – Most nem a legjobb pillanatban beszélünk erről.

– Csak közlöm veled, igencsak bántó a viselkedésed. Harry és Ron is említette, hogy vállalhatok munkát a varázsvilágban – vonta meg a vállát a göndör hajú lány. – Ki tudja, biztosan van szükség ott is szexuálpszichológusra. Ha te lennél az unokatesók gyöngye, akkor megkérdeznéd.

– Merlinre, kérlek, Vicky! – fogta könyörgőre a barna hajú boszorka. – Gondolod, hogy ilyesmit bárhol a Minisztériumban meg mernék kérdezni?