Seprű [Dramione fanfiction, befejezett]

3. lecke

A landolás simán ment, mintha ezerszer gyakorolták volna. Hermione, repülés ide vagy oda, de jobban szeretett a földön lenni, méghozzá két lábbal. Kicsit szédelegve állt a ház előtt, majd szembe fordult a zilált hajú férfival, aki szintén leszállt a seprűről, majd a nyélre támaszkodva figyelte őt. Mindketten meglehetősen fáradtak voltak.

– Látod nem is volt olyan szörnyű – szólalt meg Draco először. – Bár azt hiszem, a seprűnyelemen örökké megmaradnak a szorításod nyomai.

– A tölgyfán? Az egyik legkeményebb fa...

– Ez egy antik akác nyél, de ne menjünk bele – mondta a férfi fáradtan, még a végén megint összevesznek, és elég volt egy pofon. – Különben is vicceltem, nincs rajta semmilyen szorítás nyom.

Hermione csak megforgatta a szemét. Mégis mikor hitte, hogy ért ezekhez a „járművekhez"? Soha nem is érdekelte, soha nem is fogja. De azért még okozhat Malfoynak némi meglepetést, gondolta, miközben fázósan összehúzta magán Draco kabátját. Bár ez valószínűleg nem a mai nap lesz.

– Katasztrófa vagyok a seprűkkel – ismerte be némi hallgatás után. – Csoda, hogy ez nem dobott le. Még azt se tudom, hogyan kell sepregetni...

– Még csak az kéne, hogy egy antik Üstökös 3000-rel konyhát seperjenek – horkant fel megvetően Draco, mintha legalább egy szentségtöréssel egyenértékű lenne egy ilyen fiaskó. Amennyit ért egy ilyen jószág, még jó, hogy felhördült. –Te jó, Merlin, Granger, nekünk még el kell egyről másról beszélgetnünk.

– Alig várom.

– Nem viccelek! – nyomatékosította a mondandóját, majd elcsigázottan hátrasimította a bal kezével a tejfölszőke tincseit. A Sötét Jegy feketén megvillant az utcai lámpák fényében. A boszorkány akaratlanul is megnézte a megfeszülő, izmok, inak, erek között kirajzolódó vonalakat. A varázsló elkapta a pillantását. – Ezt nézed?

– Sajnálom nem akartam – rázta meg a fejét. Hermione arca halványan kipirult, de nem azért, amit látott, hanem maga a férfi mozdulata, amibe belefeledkezett. Miért volt ez rá hatással? Maga sem értette, nyilván a fáradtság. A Sötét Jegy meg... Szóra nyitotta a száját, s csupán szabadkozásra futotta. – Csak hát...

– Már nem jelent semmit sem – mondta a férfi, miközben ő maga is megnézte a bőrébe égetett mintát. – Csak egy szar tetkó.

– De...

– Ez a múltam, Granger – vágott a szavába a kelleténél sokkal erőteljesebben. – Lapozzunk egy tiszta oldalra, és kezdjünk másba. Nézd meg a másik karom az sokkal szexibb, mint ez.

– Köszönöm, hogy hazahoztál – köszönte meg Hermione.

– Szívesen. Enyém volt az öröm, hölgyem! – hajolt meg egy kicsit színpadiasan.

– A szeretőm már biztosan vár, úgyhogy megyek – közölte révedezőn.

– Örülhet a viszontlátásnak, ha közel hat és fél órán keresztül megkötözve hevert az ágyadban. Van annak valami varázsa, ha az embert elengedik ennyi idő raboskodás után. Biztosan hálásan fog üdvözölni.

– Túléli – legyintett Hermione akaratlanul felnézett az lakása ablakába, fény gyúlt, majd egy férfialak sziluettje suhant át a szobán. – Mi a jó Merlin franc? Ki az ördög van a lakásomban?

– Te, Granger, a viccet félretéve. Valóban van szeretőd? – kérdezte Draco, majd közelebb lépett a boszorkányhoz, aztán együtt nézték az ablakot. – Nyugtass meg, hogy ő grasszál a nappalidban, aztán már itt sem vagyok.