Seprű [Dramione fanfiction, befejezett]

7. lecke

Fekete fellegek gyülekeztek az égen. Komoran kavarogtak, a fejük felet, s zuhogó esőt ígértek. Hermione nyugodtan, mégis izomfájdalom miatt kissé lassan haladt Draco mellett. Egészen addig az izomláz elleni bájitalom gondolkodott, amíg egy apró esőcsepp az arcára nem esett.

– Hamarosan esni fog – jegyezte meg Hermione, az eget kémlelve, aztán kitette a kezét. Draco követte a példáját ő is felnézett az égre, már felvette a kviddicstalárját, ami elrejtette az ominózus halál ereklyéit szimbolizáló pólót, de hasonlóan dögösen állt rajta.

– Így még izgalmasabb lesz – válaszolta elégedetten. Egymás mellett haladtak, kezük önkéntelenül összeért. A férfi direkt végigsimította a boszorkány ujjait. Egymásra néztek, Hermione halványan elpirult, de nem húzta el a kezét.

– Miért jó nektek sárban dagonyázni?

– Én nem fogok. – Annyira magabiztos volt, ahogy mindig. Hát persze, gondolta Hermione, hiszen legalább egy tucat bűbájjal fogja magától távol tartani az esőcseppek, fűfoltokat, sárfoltokat.

– Ki tudja, hátha feléd irányítanak egy gurkót – álmodozott hangosan.

– Merényletet tervezel ellenem? – nevetett fel a férfi. Valamiért nagyon jól esett neki a lány szurkálódása. És annyira meg akarta csókolni még egyszer, hogy már előre eltervezte hol fogja megtenni megint.

– Dehogyis. A lehető legmesszebb fogok ülni tőled.

– Milyen kedves vagy.

– Igyekszik az ember. Különben is, miért hinnéd azt, hogy merényletet tervezek ellened? – nevetett a fel a lány.

– Ki tudja mennyire haragudtál meg rám.

– Nem haragszom.

– Valóban nem?

– Egyáltalán nem.

– Akkor jó. – Draco egy félre eső sarokban újra megcsókolta, majd megint csak emlékeztette a dupla annyi guggolás lesz a büntetése, ha nélküle hagyja el a kviddicspályát. Végül megint csak megcsókolta, csak úgy búcsúzóul, aztán otthagyta Hermionét kissé megtépázott idegekkel. A boszorka pár percig még ott állt tanácstalanul, mintha csak azon gondolkodna mi a Merlin istennyiláját csináljon Malfoyjal, aki nyilvánvaló és egyértelmű háborút indított minden egyes racionális gondolata ellen, és a világát fenekestül fel kívánta forgatni. Arra azonban nem gondolt, hogy a férfinak is hasonló élményt jelent ez az egész, ami kialakulóban van közöttük, azzal a különbséggel, hogy Malfoy jóval magabiztosabb volt nála. Miután végre magához tért, Hermione elindult a lelátók felé, és a leghátsó sort választotta. Nem voltak sokan, sőt mindkét szurkoló tábor igencsak gyér volt. Legalább nem fog feltűnést kelteni, és szerencsére a múltkori anyukák ezúttal hiányoztak.

Erősen fújt a szél, a boszorkány felhúzta a melegítő felső cipzárját, majd hunyorogva felnézett. Dracót egyből kiszúrta, zöld ruha, tejfölszőke haj, el sem tudta volna téveszteni. Harsogó hangja betöltötte az egész teret, jelt adott, hogy kezdődhet a meccs. Figyelte, ahogy néha meginog a seprűje az egyre erősebb szélben, a férfi azonban teljesen ura volt a helyzetnek. Hermionét nem érdekelték a játékosok, sem a meccs kimenetele, hiszen annyira nem volt jártas ebben a sportban, noha remekül elhitette ezt a barátaival is. Sokkal inkább maga az egykori mardekáros kötötte le a figyelmét, ahogy a szőke üstöke fel-felvillan az esőfüggönyben. Röviddel a meccs elkezdése után, ahogy a boszorkány megjósolta, elkezdett zuhogni az eső. Hermione jó néhány melegítőbűbájt szórt magára, de még így sem tudott védekezni a kellemetlenségek ellen. A hideg esőpermetet az arcába fújta az erős szél.