Seprű [Dramione fanfiction, befejezett]

4. lecke

– Anya, elég legyen ebből! – morogta Hermione miközben felvette a szakadt farmerét és egyik kinyúlt pólóját, majd összekötötte a haját. Rossz kedve volt, ezt pedig tetézte még milliónyi dolog, amivel meg kellett küzdenie. Miközben becsatolta telitalpú magas sarkú szandáljának pántját, már jócskán forrt benne az indulat.

– Mi van, ha veszélyes? – sopánkodott Jane, majd megpaskolta a párnákat lánya kanapéján. Micsoda idegesítő szokás, gondolta a boszorka mérgesen. Különben sem volt szüksége kioktatásra, de anyukája nem hagyta abba. – Emlékszem, amikor ledobott a ló.

– Az már régen volt. A seprű pedig nem ló, anya – jegyezte meg türelmesen, noha igazából egyáltalán nem érezte magát annak. Nem volt jól, és ez a mai napra is rányomta a bélyegét. Hasogatott a dereka, görcsölt a lába és bárkit képes lett volna megátkozni.

– Nekem ez olyan, mintha tegnap lett volna – erősködött tovább az asszony. – Nem akarom, hogy bajod essen. A munkahelyed nem kérheti ezt tőled. Túl veszélyes!

Hermione visszagondolt a sok-sok veszélyes dologra, amit átélt. Talán a kővé dermesztés története mennyire lenne hatással aggódó anyja idegeire? Jobb, ha erről sem beszélnek...

– Nem fogok felülni arra az átkozott seprűre nekem elhiheted – folytatta tovább a morgást. Idegesen próbált mindent belegyömöszölni a táskájába. Aztán következett a vonakodó seprű, ami még mindig nem volt a barátja.

– Ugyan, Jane néni, ha látnád, milyen szexi az oktatója nem féltenéd ennyire – szólalt meg Vicky, aki most éppen nagyban írta a házi dolgozatát, de közben feszülten figyelte rokonai társalgását. – A seprűjén hozta haza Hermionét szombat hajnalban. Biztosan fogja azt a seprűnyelet.

– Kérlek, Vicky! Muszáj az anyám előtt ilyesmiket mondanod? – kérdezte feldúltan, aztán kereste, hogy milyen tárgyat vághat hozzá pimasz unokatestvéréhez. A rajta eluralkodó görcs és rosszkedv megakadályozta, hogy ismét fellógassa a boszorkányt.

– Jane néni, téged zavarna, ha Hermione összejönne azzal a csinos oktató fiúval, aki olyan odaadással szereti, hogy majd elolvad tőle mindenki?

– Milyen odaadás? Milyen szerelem? Te nem vagy normális! – állapította meg egyszerűen, majd karba tette a kezét. – Malfoy nem a pasim.

– Az egész teste olyan, mint az aranymetszés, tejfölszőke, és olyan átható szürke szeme van, mint az óceánnak vihar után. Csodálatos! – A kotnyeles unokahúg nagy mosollyal fejezte be Draco Malfoy jellemzését. Hermione egy tizedmásodpercig valóban egyetértett, hogy mennyire pontos ez a leírás, de aztán helyre kellett tennie őt.

– Vicky! – szólt rá még egyszer. – Mi lenne, ha inkább a saját dolgoddal foglalkoznál?

– Láttalak, Hermione! Ne tagadd le! – csicseregte tovább a kis céda. – Azt is, hogyan csókolt meg lent a vadszőlő mellett. Szerelem van itt kibontakozóban.

– Hermione! Nem is említetted nekünk, hogy udvarlód van. – A boszorkány kínosan felnevetett. Anyja csak ennyit szűrt le abból, amit valaha említett a mardekáros férfiról? Még hogy Malfoy egy udvarló... közelebb álltak egy heves, fülledt éjszakához, mint szemérmesen csókolózni a cseresznyefák alatt, aztán kéz a kézben sétálni a holdfényben.

– Elég már! Veled meg még számolunk, Vicky! – figyelmeztette Hermione.

– Annyira örülök neki – folytatta tovább Jane a lelkendezést. – Talán végre unokáim is lesznek.

– Anya, kérlek, ne kezdjük ezt megint! Vicky előbb fog teherbe esni, mint én. – Aztán a „Barry a pizza futár" mondatot tátogta ravasz mosollyal Vicky felé.