Seprű [Dramione fanfiction, befejezett]

1. lecke

Tavaszi szél söpört végig a tájon. A napsütés lassan kezdte felszárítani a pocsolyákat, amiket a néhány órája elvonuló vihar hagyott hátra. A Kóbor Grimbusz megállójában egy nő állt, egy táskát szorongatva. Nemrég érkezett csupán, igaz, hoppanálva. Eligazgatta a ruháját, s kopogó léptekkel haladt az úton egy létesítmény felé, ami csak akkor rajzolódott ki előtte, amikor közelebb ért. Különös varázslat volt, egy mugli biztosan nem vette volna észre és nagy valószínűséggel a veszélyes mocsárra figyelmeztető üzenet is eltántorította volna attól, hogy folytassa az útját. Nem úgy, mint a boszorkányt, aki most magabiztosan haladt előre.

Hermione idegesen tördelte a kezét, miközben fekete, zárt, pántos magas sarkújában toporgott a városhatárában. Egy hatalmas épület előtt állt, ahova igazából nem akart bemenni. Lesimította a ceruzaszoknyáját, megigazította a masnit a blúzán, és a füle mögé tűrte a hullámos haját. Húzta az időt... Gyerekesnek tűnt az egész, amit művelt – gondolta gondterhelten.

Ajkába harapva figyelte a cégért: Malfoy Transportus Oktatási Centrum; megtanítjuk repülni, mindennel, ami repül (Megjegyzés: méret, súly ellenőrzés szükséges. Tündérmanóknak, tündéreknek, egyéb szárnyas teremtménynek képzést átmenetileg nem hirdetünk. Megértésüket köszönjük! Kiegészítés: A sárkánylovaglást nem áll módunkban tanítani lásd Mágikus lényekkel való utazás 2346/3/67 törv. rend.) Nem túl hatásvadász szöveg – állapította meg egy apró gúnyos fél mosollyal. Malfoytól valami sokkal hangzatosabb, frappánsabb megnevezésre, szlogenre számított. Bár még nem látta a férfi félmeztelen, seprűn lovaglós képeit a Szombati Boszorkányban, amivel a centrumot reklámozta.

A boszorkány hisztisen felnyögött, majd lerángatta a válláról a táskáját. Micsoda remek alkalom... Munkából jött éppen, túl volt néhány rázós tárgyaláson, egy kimerítő hoppanáláson Glasgowba, visszafelé leteremtette a csapatát, amiért köpkövezésen kapta őket munkaidőben, ráadásul megint fogadást kötöttek rá, csak még nem tudta miért. Ennyi veszekedés után egy újabb meghaladta volna az erejét.

Csapjon a nyári villám Eglethon mesterbe, aki elküldte erre a nevetséges tanfolyamra. Az öreg asszisztens mindig is utálta, és ezért is biztatta fel a főnökét, Mr Winterst, aki kviddics függő volt, hogy küldjék el őt is repülni tanulni. Hogy is mondta? Szükséges, elengedhetetlen utazási forma egy tisztviselőnek. A Minisztérium dolgozóinak jó példával kell eljárniuk bla, bla, bla bla... – idézte fel magában a szavakat. Jó példa? Mert seprűn utazni egészséges? Akkor kapcsolja le Eglethon mester saját magát is, mert a büfében kettesével nyomja be a tökös derelyéket a szájába, amihez bűnösen sok csokiszószt is kér, ráadásul rendszeresen... De ezt a véleményét nem hangoztathatta, sőt még csak el sem mondhatta senkinek.

Hermione Granger szívből utálta a seprűket, mindet egytől egyig, soha nem utazott volna önszántából egyikkel sem. Jó, persze, amikor a helyzet úgy kívánta muszáj volt, vagy az élete múlt rajta, de általában ez katasztrófába torkollott. Szárnyas kulcsok, táltos tűz, csonttörés, orrtörés, Molly Weasley teáskészlete, és akkor még csak fel sem ült a seprűre. Két pillanat Harry Tűzvillámjával a kezében, aztán már csak a cserepek csörömpölését hallotta a konyhapadlón.

Miért kell megtanulnia ezek után is seprűn lovagolni? – vakarta meg a homlokát csüggedten és már csak egy hajszál választotta el attól, hogy nyafogni kezdjen. Nagyot sóhajtott, majd kinyitotta a táskáját és kotorászni kezdett benne. A jelentkezési lapot azonnal megtalálta, na, de nem csak ez kellett a tanfolyamhoz.

Szép tavaszi délután volt, kellemes idő, még az esőfelhők is megkönyörültek rajta, tökéletes nap volt a repülésre, persze Hermione inkább egy kis henyélésre gondolt a hátsókertben. Péntek volt az istenért... Belekotort újra a táskájába.