Save Me || Lashton | HungarianTranslate

0.9 (pt. 2)

-

Tudjátok, úgy tűnik, a virágaim növekednek. Jó érzéssel tölt el a tudat, hogy valamit jól csináltam. A kedvencem az egyetlen pink liliom volt. Természetesen a többi virágot is kedveltem, de ez ragadta meg igazán a tekintetem. Felkeltem a térdelésből, a házhoz vánszorogtam, átöltöztem, egy fekete rövid pólót, rajta a naprendszerrel, és egy fehér korcsolya szoknyát vettem fel. Ja, igen és a bakancsomat. Nagyon kedveltem ezt a szettet, hogy őszinte legyek. Féltem lemászni a fán, nehogy összepiszkoljam magamat, de kinyitottam az ablakot és megtettem. Össze kell futnom Ashtonnal.

Azt mondta fel fog venni engem, de miközben a fagylaltot ettem könyörögtem, hogy ne tegye. Nem hiszem, hogy hallgatott volna rá, mert az autója feltűnt mellettem, közben én folytattam a járdán való sétálást.

"Úgy nézel ki, mintha el akarnál rabolni engem." – mondtam szem forgatva. Kuncogott, kiszállt az autóból, majd segített nekem beülnöm az anyósülésre.

"Aranyos vagy." – mondta nyugodtan, és arcszínem vörösbe váltott. Lenéztem kezeimre, elmotyogva egy 'köszönöm' szerűséget. Elmosolyodott a reakciómon. Mi történik? Ez nem helyes, mármint, tudom, hogy nem helyes. Viszont én ezt szeretném, és minden reményem, hogy Ashton is viszont szeretné. Ez elég furán hangzik... nem igaz? Olyan érzés, mintha az egész rohadt kis világom összeomlana, és kezd a stressz magával ragadni. Higgadtnak kell maradnom, Ashton miatt.

Kuncogott, egyenesen egy félreeső részhez vezetett, ahol még sosem voltam. Egy piszkos út volt, pánik támadt a gyomromban. Mi a legrosszabb, ami történhet? Talán megölhetne engem, de az nem is lenne annyira rossz, nem de? Meghalni annak a keze által, akit szeretsz.

Leparkolt. Az autó egy koszos parkolóhelyen állt, az erdő közepén. Meg fogok halni... ugye? Úgy értem, sosem gondoltam, hogy ilyen módon meghalhatok. Bár azt hiszem, legalább nem unalmas. Kiszállt a kocsiból, és kinyitotta az ajtót nekem. Felpillantottam rá, a vállaira támaszkodtam, hogy kiszállhassak a kocsiból.

"Hol vagyok?" – kérdeztem végül, mire rám mosolygott, de nem az az őrült mosoly volt, hanem kedves.

"Utálom a meglepetéseket."

"Nem- ezt kedvelni fogod! Ígérem!" – mondta. Mi történt a vacsorával? Nem hiszem, hogy ennék, de azért még is. Mi a franc folyik itt? Rám nézett egy vigyor kíséretében, megfogta a kezemet és a bejárathoz vonszolt, ahol egy random régi kő állt. Ahogy folytattuk a sétát a poros útszakaszon, még több kő tűnt fel, ezúttal sokkal gyakrabban, mígnem a piszok mohás kővekké nem vált. Itt most őszintének kell lennem, gyönyörű volt. Néha különböző színű pillangók repkedtek körülöttünk, és a nap keresztül sütött a fák lombkoronáján túlságosan tökéletesen ahhoz, hogy úgy érezzem, mintha csak a világ ragyogna körülöttünk. Ez valóságos? Mert annyira hamisnak tűnik, mintha egy könyvből ragadták volna ki. Bár mikor megállt, hirtelennek tartottam a kirándulást.

"Bocsi, de uhm, megérkeztünk!" – kiáltott fel egy kőpadra mutatva a kör alakú terület közepén. Különböző kanyarok, különböző utakra vezettek és volt egy kör alakú terület a közepén, ami az összes úthoz csatlakozott. A kör közepén álltunk, egy labirintusban voltunk, legalábbis ez volt a sejtésem abban a pillanatban. Leültetett minket a padra, körbe mutatva magunk körül. Megszámlálhatatlan mennyiségű virág volt mindenütt, és egy mosolyra húztam ajkaimat. Felnéztem rá, nem döbbenve rá arra, hogy ő egész idő alatt engem bámult.

"Néha mindenre csak más szemszögből kell tekintened." – mondta, és biccentettem, még mindig mosollyal ajkaimon, ekkor ő is elmosolyodott. Itt ültünk, vacsora nélkül, a természet hangjait hallgatva, körülöttünk megszámlálhatatlan virággal.

"Haza kéne, hogy vigyelek, nem?" – kérdezte csak úgy a semmiből. Elővettem a mobilomat, és majdnem eltátottam a számat. Immáron két órája voltunk kint, haza kell érnem, mielőtt még Liz kinyír engem. Látva az arckifejezésem felvett engem és a vállaira ültetett. Egy apró sikítás hagyta el ajkaimat, amint könnyedséggel lerohant a földúton, az emlékezete által.

Becsatolt engem a biztonsági övvel a kocsiba, aztán gyorsan elhajtott, és kitett a ház előtt. Intettem neki köszönés képen, de vissza húzott engem.

"M-Mi az?" – motyogtam.

"Jó éjszakát, Luke." – mondta és megpuszilta az orromat. Másfelől én... pír öntötte el az arcomat, lábujjhegyre álltam és megpusziltam ajkait.

"Jó éjt, Ashton. " – válaszoltam, az otthonomhoz rohanva.

Felmásztam a fán és vissza mentem a szobámba az ablakon keresztül, az ajtó még mindig zárva van, szóval Liz nem tett semmilyen kísérletet, hogy kicsalogasson a szobámból. Biztosan azt hitte, hogy alszom. A naplómat kerestem, kerestem Jasmine-t, de sehol sem találtam. Hol hagyhattam el, Ashton nagyon csalódott lesz emiatt.

Egy sóhaj hagyta el számat, miközben kinéztem az ablakon. Minden rendben lesz.

-

Ashton

A naplót a kezemben tartottam, nyitatlanul. A táskájában volt és véletlenül az autómban hagyta. Tudom, vissza kéne juttatnom, de engedtem a kíváncsi természetemnek. Mellesleg megnéztem, majdnem elolvastam a bejegyzést, és úgy éreztem talán Luke-nak tetszene, ha látná, hogy egy kifejezetten számára lett írva.

Nem a terapeutájától, csak Ashton-tól. Csak tőlem.

------------------------------------------------------------------------------------------

------------------------------

16/8/3

Kedves Jasmine, vagy L. Az Eperherceg,

Hello, véletlenül itt hagytad a naplódat a kocsimban, szóval gondoltam, itt hagyom ezt a jegyzetet. Nos Luke, ha ezt olvasod, csak szeretném, ha tudnád, hogy te igazán gyönyörű vagy. És egy csodálatos hellyé teszed a földet, még ha nem is tűnik úgy. Elfogadod a szépséget mindenkiben, kivéve saját magadat. Azt szeretném, ha most rögtön a tükörbe néznél, és azt mondanád: 'Gyönyörű vagyok." Mert az vagy, és talán sosem fogod látni, de legalább én látom benned. Szeretem látni, nagyon, szeretem látni a mosolyodat.

Ma körülvéve azzal a sok pillangóval és a ragyogó napfénnyel... Lélegzetelállító voltál, és baromira megakartalak téged csókolni, de féltem az elutasítástól. Én az a fajta ember vagyok, aki mindig legyőzi a félelmeit. Úgy értem, ahogy elkezdtünk együtt kint lógni a 'találkozóinkon' kívül. Mert nem félek, hogy bajba keveredhetek ebben a kapcsolatban, de tudom, te igen. Megértem ezt, nagyon is, de Luke, mit érzel? Ha ez zavar téged, akkor ez teljesen rendben van. Én csak nagyon szeretnélek látni téged, és a kis aranyos, édes oldaladat. Mellesleg viszont, a mai egy randinak számított, mármint, olyan érzés volt, mintha az lett volna. Sokat ugyan nem igazán beszéltünk. Viszont nagyon fontosnak és kifejezőnek tűnt.

Ugh, Bocsi, nagyon nyálas vagyok. Mellesleg, szép napot Lukey. Hívhatlak így? Nem is tudom, de már megtettem. Oops.

Tisztelettel,

Ashton. Titokban Superman.

---------------------------------------------------------------------------------------

----------------------------------------