Save Me || Lashton | HungarianTranslate

0.6 (pt. 1)

"Progress in impossible without change , and those who cannot change their minds cannot change anything."

"A haladás lehetetlen változás nélkül, és azok, akik nem tudják megváltoztatni nézetüket, semmit sem változtatnak meg."

-George Bernard Shaw

-----------------------------------------------------------------

Luke

Még aludtam, de éreztem a világot magam körül. Illetve, amint a digitális óra végül hetet ütött. A hangos sípolás visszhangzott szobámban. Keresztül akartam ütni a falat öklömmel.

Hozd el fiadat a munkanapra.

Ez állt bekarikázva egyszerű naptáramban. Idézetekkel és firkákkal van telítve, emellett fontos eseményekkel is.

Édesapám elviselte, ahogyan öltözködtem és viselkedtem. Viszont úgyszintén nem akartam kínos szituációba keverni. Úgy vélem egy sportos fiút szeretett volna magának, azt a félét, aki a csapat kapitánya minden sportcsapatnak. Sajnálom apu, de ez nem én vagyok. Oh, és persze apának szólítottam, meglepően. Azt hiszem, ez más. Egyszer Andrew-nak szólítottam, és a tekintet, mellyel megajándékozott engem, nos rémisztő volt.

"Luke fél óra múlva indulunk!" – kiáltotta odalentről.

Felsóhajtottam, még mindig képtelen voltam kikászálódni az ágyból. Nem fűlik a fogam hozzá, miért nem mondja azt, hogy beteg vagyok? Összeszedve magam kikeltem az ágyból és felálltam. Kissé imbolyogva a szekrényhez sétáltam, túl fáradtan.

Kinyitottam az ajtaját, kiválasztottam fekete blézerem, a fehér, végig gombos ingemet és egy fekete vékony szárú farmert, illetve a fehér Dr. Martens-t. Ezeket harci bakancsnak tekintem, bár valójában nem azok. Mielőtt felöltözöm le kéne tusolnom, de az egy órába telne.

Az outfit legalább rendben van. Bár lehetne benne egy kicsivel több én, egy kicsivel több pasztellszín benne. Fekete és fehér az aranyos, de nem annyira, mint egy lila pulóver, rajta egy pingvinnel. Viszont jobban kedvelem a fekete nyakláncokat, mint a-

"LUKE! EL FOGUNK KÉSNI!"

Mindenben megbotlottam, megragadtan a táskámat. Lerohanva megmarkoltam a lépcső korlátját. Stabil támogatásra van szükségem, különösen mióta majdnem arccal landoltam a lépcsőtetején.

"Gyerünk." – sóhajtotta az időt figyelve óráján. Kinyitotta az ajtót, nekicsapva a falnak. Azt hiszem céltudatosan tette, de nem tudok sokat apámról. Érdekes személy, de néha elég félelmetes. Csak azt szerettem volna, hogy hamar véget érjen.

Az autózás csendesen telt. Gondosan csuktam be az ajtót, majd Bluetooth-on csatlakoztattam telefonomat. Sleeping With Sirens-t indítottam. Szerencsére kedvelte zenémet. Apám így ment keresztül az önfelvállalásomon. Számomra, ahogy kiléptem a hazugságok árnyékából és bevallottam, miszerint sohasem voltam heteró.

Elsőre dühösebb volt, mint valaha láttam. Aztán változtatott álláspontján, főleg azért, mert szeret. Nem fog engem megutálni, amiért meleg vagyok. Nem lesz ellene, engedi az embereknek, hogy olyanok legyenek, amilyenek lenni szeretnének. Viszont tény, nem pontosan az a fiú vagyok, aki szerette volna, hogy legyek.

"Megérkeztünk." – mosolyogva jelentette be, hangosan és tisztán érthetően. Szerette a munkáját, nem egyfajta unalmas irodai munka. A főnök nagyon nyugodt és fiatal, tehát jól érezhetted magad miközben dolgozol. Eddig sosem volt munkám és tizenhat éves vagyok.

Édesapám munkája többnyire férfimunka. Robotmérnök, a nők munkája nem igazán elfogadott ebben a munkakörben. Figyelmen kívül hagytam a tényt, miszerint véleményem nem fog változtatni semmin.

Hála égnek apám munkatársait nem érdekli a nemi identitás, vagy ahogyan öltözködöm, amely egyértelműen nagyobb komfortérzetet ad. Emellett a hatalmas épület nyomasztóan hat rám, de tudom kezelni.

Ezzel apám kinyitotta az ajtót, az üvegajtót. Nem hasonlított a háznak kinéző kórház ajtajához. Valamint a háznak kinéző kórház 'Biztonságos Hely'-ként volt ismert számomra. Tudom, béna, de nem tölt el ugyanolyan érzéssel, különösen Ashton közelében. Talán néha kissé túl biztonságos. Nem szerettem erre gondolni, ezek a gondolatok megőritenek, és bár megpróbáltam elmenekülni előlük, bebizonyosodott, hogy elkerülhetetlen.

"Andrew! Jó látni, hogy magaddal hoztad Luke-ot!" – Garret, apa főnöke mosolyogva tekintett rám. Lenéztem lábaimra, apám tekintete próbált a főnökén maradni. Már bosszantotta a szégyenlősségem. Vagy a "gorombaságom".

"Igen, még mindig félénk." – apa mormogott, miközben Garret kuncogott.

"Ez rendben van. Igaz, Luke?"

"I-Igen, persze." – motyogtam összefűzve ujjaimat. Apa leintett egy kézmozdulattal, amint az asztalához sétáltam. A többi fiút figyeltem édesapjukkal. Az apukák igyekeztek fenntartani gyermekeik figyelmét munkájuk 'bámulatos' részével, de a legtöbb gyerek a mobilján játszott. Én az egyes mellett döntöttem, ugyanazt tettem.

Amely, jó nekem, rájöttem, hogy tudom használni a tumblr-t telefonon keresztül is. Valamilyen okból kifolyólag sok követővel gyarapodtam egy hét leforgása alatt. Aminek nincs értelme, mindenki könyörög, hogy posztoljak magamról képet. Egy poszt a súlyomról. Mindig is ez volt a jelenlegi súlyom; negyven kiló. Kivétel nélkül minden ember azt mondja "wow életcél" vagy "egyél valamit". Viszont egyetlen repost képaláírásában ez áll.

"Lefogadom gyönyörű vagy és nem kellene koplalnod azért, hogy ezt bizonyítsd magadnak. Ha közzétennél egy képet magadról, rengetek támogatást kapnál az emberektől. – Sunshineboy94"

Nagyon boldoggá tett, de nem fogok megosztani képet magamról. Túl sok ember, túl sok vélemény. Képtelen lennék kezelni, de méltányolhatom Sunshineboy94 felhasználót. Kedveli a virágokat, akárcsak én, és mindig kedveli, amiket kiteszek. Akár egy lopott vers, vagy akár egy orgonavirág, melyet menet közben fotóztam útban a titkos helyemhez. Mindig kedveli, vagy megosztja valami cuki kis képaláírás kíséretében. A fényképészeti szakértelmemmel kapcsolatban, vagy ez egy szép, de szomorú vers volt. Nem csoda, hogy Sunshineboy-nak nevezi magát, boldoggá tesz.

Ugyan ez minden önbizalmamat elvette, de miközben apa asztalán ültem, rányomtam a követés gombra. Egy kis felugró ablak jelent meg, azt kérdezte szeretnék értesítéseket kapni, ha közzé tesz valamit. Úgy döntöttem igent válaszolok. Miért ne?

Egyből ezután egy apró csengés szűrődött ki telefonomból. Visszafojtottam lélegzetem, miközben lenémítottam.

"Hi! :)" – Sunshineboy94

"Hey" – Rejected-Perfection

"Hogy hívnak?" – Sunshineboy94

"Az titkos." – Rejected-Perfection

"Rendben. De akkor sosem fogod megtudni az enyémeeeeet." – Sunshineboy94

"Oké." – Rejected-Perfection

"What's up?" – Sunshineboy94

"The sky." – Rejected-Perfection

(Ezt szándékosan hagytam, így mert szarkasztikus poén, ha lefordítom értékét veszti. - szerk.)

"Nem, komolyan." – Sunshineboy94

"Apa munkahelyén lógok, mióta van ez a hozd magaddal a fiadat munkába nap, vagy valami ilyesmi." – Rejected-Perfection

"Én most szüneten vagyok. Nincs sok páciensem vasárnaponként." – Sunshineboy94

"Orvos vagy." – Rejected-Perfection

"Ez titkos." – Sunshineboy94

"Oh, fogd be." – Rejected-Perfection

";)" – Sunshineboy94

"Aw, ne ignorálj." – Sunshineboy94

"Baby gyere vissza!" *drámaian elfordítja a fejét* Mindenért hibáztathatsz! – Sunshineboy94

"Ezen nem kéne nevetnem. Mindenki engem néz." – Rejected-Perfection

"Mennem kell. Később írok neked." – Rejected-Perfection

"Oké. Legyen szép napod, később beszélünk." – Sunshineboy94