Kétség, s hű szerelem

2.

Szombat van. Amely egyet jelent azzal, hogy Daisyt ma viszem az apjához. A kislányom már igencsak korán felkelt, hiszen annyira izgatott volt, hogy esélyem se volt arra, hogy visszaaltassam, így megadva magam, felkeltem és reggelit csináltam mindkettőnknek. Innentől pedig megkezdődött a rohanás és az őrültek háza. Daisy villám gyorsasággal megedte a reggelit, és felsietett a szobába, hogy összepakolja az összes játékot amit vinni szeretne. Itt már kezdődtek a bonyodalmak, ugyanis nem engedtem meg neki hogy a babaházát is magával vigye amit körülbelül három napomba telt összerakni, ez pedig nem igazán tetszett neki. Így megállapodtunk abban, hogy a kedvenc plüssét és egy kisebb játékot vigyen magával. Ezután kezdődött a ruhaválogatás ami keményebb dió volt mindkettőnk számára. Hiába öt éves, ugyanolyan erélyes személyisége van, mint az apjának amivel nehéz szembeszállni. Daisy egy rózsaszín földig érő szoknyáját akarta felvenni kék felsővel, míg én inkább a rövidebbet javasoltam neki, ami me igazán tetszett neki. Ezzel elpazaroltunk húsz percet a készülődésünkből, de végül abban állapodtunk meg, hogy mindkét szoknyát elvisszük és ha úgy gondolja, majd az apjánál átöltözik. Elraktam neki egy váltófelsőt, és nadrágot is, és egy vékonyka pullovert, ha esetleg szelesebb lenne az idő. Utána befontam a kislányom haját, hiszen azt mondja fonatban, sokkal királylányosobban néz ki, amit nem tagadok, mert számomra mindenhogy szép és csodálatos. Miután kicsodálta magát - és én is - egy kicsit leültünk pihenni majd ettünk ebédet, ugyanis a grillezésnek a vége messze van, úgyhogy nem tudom mikor tudna enni Daisy. Nyilván tudom, hogyha éhes akkor az apja minden szó nélkül adna neki enni, de az anyai ösztönök bennem vannak és a bizalmam az édesapja felé eléggé alacsony számban mutatkoznak. Próbáltam magam lelkileg felkészíteni a találkozásra ami most annyiban más, hogy nem csak Shawnt látom, hanem az egész Mendes családot és Briant, Daisy keresztapukáját. Legutoljára talán három éve láttam őket utoljára az is véletlenszerű találkozás volt egy bevásárlóközpontban. A szeretetük felém továbbra is erős, de amióta nem vagyok együtt a fiúkkal, sokkal nagyobb a feszültség feléjük, ami úgy gondolom értendő.

Daisy vidáman táncolgat a konyhában és egyfolytában azzal húzza az agyam, hogy induljunk már. Bármennyire megakarom állítani az időt, nem tudom és muszáj túlesnem rajta.
-Csak odamegyek, bekísérem Daisyt és már ott sem vagyok, nem nehéz ez.- gondolom magamban.

-Menjünk. - a kislányom szeme felcsillan és felkapja a kis hercegnős táskáját, majd a bejárati ajtóhoz rohan. Imádom, hogy ennyire tud örülni az apjának, mégha én hátam közepére sem kívánom, de ez a nap most nem rólam szól, hanem Daisyről.

-Minden megvan? - kérdezem újból a lányomat, de ő hajthatatlan és már a kocsi ajtaját rángatja.

-Igen, csak gyere már.

-Rendben, megyek. - bazárom az ajtót, majd a kocsikulccsal a kezemben sétálok Daisy felé, aki szó szerint már izomból tépi a kocsinak az ajtaját.
-Daisy! - szólok a kislányomnak, aki ahogy meglátja a kezemben a kulcsot, azonnal elengedi.

-Bocsi mami. - az autó villanása után, a kocsi ajtaja kinyílik és mindketten beszállunk. Daisy azonnal helyet foglal a gyerekülésben és okosan becsatolja magát, ahogy elmutattam neki több alkalommal is. A biztonság kedvéért utoljára hátranézek, hogy minden rendben, majd miután erről megbizonyosodtam, előre fordulok és én is becsatolom magam.

Óvatosan kijárok az útra és útnak indulunk a Mendes ház felé, ami mindössze húsz perc távolságra van innen, pedig ha tehetném messzebb is laknék ettől az idiótától.

Biztam abban, hogy a forgalom ezen a napon nagyobb lesz mint a tegnapi napon, de a szerencse most sem állt mellém, szinte alig haladt el mellettem el autó, ráádásul a közlekedési lámpák is egyfolytában zölden világítottak, ezzel hamarabb odaértem, mint gondoltam volna.