Kétség, s hű szerelem

5.

-Nem tudom melyik ruhát vegyem fel mami! - nyöszörög előttem a kislányom, és unottan lógatja előttem a két színes ruhát, amelyek közül nem tud választani. Az egyik kezében egy hosszú, pink színű bugyros ruha van, míg a másikban egy kicsit visszafogottabb pasztellszínű ruhát tart,mely a térdéig ért és kevésbé volt kirívó. Azonnal tudtam, hogy azt kell választanom, ugyanis a nyuggerek túlságosan elérzékenyülnek ha a rózsaszín ruhájában mutatkozik és onnantól vége. Egy egész estén át menekíthetem a cukiskodó idősek elől. 

- A pasztell minden mennyiségben. - emeltem ki kezéből az aprócska ruhadarabot és az ágyra terítettem. - de a barackszínű is nagyon tetszik. 

-Nem is tudom. - tanácstalanul ingatja a fejét. - Nem leszek túlságosan unalmas benne?

- Elhiheted, hogy így is-úgyis te leszel a legszebb kislány akit valaha láttak, sőt! Te leszel A Nő!

Ennek hallatán Daisy arca felcsillant, és mintha átkattant volna benne valami, azonnal kihalássza a barack színű ruhácskáját és azonnal öltözködni kezd. Mindig is imádta a ruhákat, legfőképp szeretett szoknyába járni, legszívesebben télen is abban mászkálna. Néha olyan mintha tényleg egy velem egykorúval beszélnék, ugyanis annyi újdonságot hallok tőle a ruhákról, hogy én magam is elképedek. Nem tudom, mik vannak abban a mesékben amiket néz, de elképesztő mennyire szereti a divatot. 

-Kész is vagyok. - többször is megpördül, majd kíváncsiskodó szemekkel néz rám. - Jó vagyok így?

-Persze. - mosolyogva biccentettem, majd az ágyra kiterített pasztell ruhát visszaakasztom a helyére.

-Te mit veszel fel mami?

- Nos, fogalmam sincs. - amennyire a kislányom tanácstalan volt, úgy én is beleestem ebbe a hibába. Olyan régen voltam már ilyen céges összejövetelen, hogy teljesen elfelejtettem milyen is hivatalos alkalmi ruhában megjelenni. Természetesen szerettem figyelni magamra és megadni a módját a kinézetemnek, de a környezetem egyáltalán nem várta el a tipikus titkárnői szettet. 

-Akkor segítek. -azzal a lendülettel pedig a kezem után nyúl és fürge léptekkel a szobámhoz húz és kinyitja előttem a szekrényajtót. - Lássuk csak. - méregeti szúrós szemekkel a ruháimat, amik között voltak sötétebb illetve világosabb darabok is. - Sötét vagy világos ruhát szeretnél?

-Talán sötét. -válaszolom esetlenül, mire Daisy azonnal felugrik és leakasztja az egyik sötétebb darabot, amit nem olyan gyakorisággal hordok, sőt. Legutoljára ha jól emlékszem, egy két évvel ezelőtti temetésre vettem fel. 

-Ez nagyon sötét, nem tetszik. - hátrahajítja a fogast,így a ruhámmal együtt a földre zuhan.

-Daisy! - szólok rá a kislányomra, aki elengedte a füle mellett, ugyanis már a következő ruhát halássza ki, a palettából. 

-Ez túl világos, nem tetszik. - a ruha sorsa pedig ugyanaz, mint az előzőé, a földre landolt. Ezt a folyamatot úgy háromszor vagy négyszer is megismételtük, amikor Daisy ismét kiemelt egy pasztell színű ruhát, ami nem volt teljesen kivágott, de nem is volt visszafogott darab. Hirtelen a gyomrom összeugrik, ugyanis ez a ruha túl sok emléket idéz fel bennem, melyeket szívesen elfelednék, ha tudnék.

-Ez lesz az! - kislányom szemei felcsillannak és odarohan hozzám, hogy felém nyújtsa azt. Fülig érő mosolyával egyszerűen elámít és néha tényleg megszoktam lepődni, hogy mégis miért tud ilyen csodálatos lenni. Azonban bármennyire is tesz ez boldoggá, próbálok kibújni a megoldás alól és keresni egy másikat.

-Nem hiszem, hogy ez jó lenne. 

Ruháim között kutatok, de bármennyire is keresem a megfelelő darabot, az egyik túlságosan hivatalos, a másik pedig annyira nyárias, hogy pofátlannak érezném azt, hogy abba megjelenjek. Egy fekete egybe ruhát húzok ki, hátha jó lesz ez, de a kislányom azonnal leint.