Kétség, s hű szerelem

4.

Daisy továbbra is lelkesen mesél, annak ellenére, hogy már egy órája hazajöttünk és már végeztünk a fürdéssel is. Mindketten pizsamában fogyasztjuk el a vacsoránkat, ami egy egyszerű melegszendvics volt a kislányom kérésére. Éppen azt hallgatom, ahogy Brian bácsikája olyan szinten megijesztette az apját, hogy ijedtében magára borította a "sárga üdítőt" ami egyet jelent a sörrel. Néha csendben, de valamikor kacarászva hallgatom, ahogyan igyekszik minél összeszedettebben mesélni nekem. Akármennyire is keserű számomra minden egyes szó, ami Shawnra vonatkozik, igyekszem elnyomni magamban ezeket az érzéseket, és csak a gyermekemre koncentrálni. Bár ez nem minden alkalommal sikerül, főleg a mai nap után. Szinte még mindig hatása alatt vagyok a történteknek órákkal később is. Egyik percben az undor csapódik fel bennem, másikban pedig az, hogy mi történt volna, ha a kislányunk előbb szalad be a konyhába? Esetleg Melissa váratlanul megjelent volna? Legfőképp mi történt volna, ha nem jött volna senki és csak ketten maradtunk volna? Lehet lettem volna olyan barom, hogy ezt az egészet hagyom és megtörtént volna az amire régen mindig is vágytam? Hagytam volna, hogy ez a barom megcsókoljon. Talán hálás lehetek a sorsnak, hogy mindez nem történt meg, ugyanis még jobban szíven döfött volna a második húzása. Az én csókomat akarta, miközben a barátnőjével egyébként gyereket terveznek. Azt hittem ennél nagyobb fájdalmat már nem is tud nekem okozni, de az élet néha tart meglepetéseket, erre ő volt a tökéletes példa. Néha azt kívánom, hogy bárcsak fel se bukkant volna két évvel ezelőtt, vagy lett volna olyan rossz apa, hogy Daisyt ne engedhessem a közelébe. Önző néha ez a gondolkodásmódom, és tudom, hogy a kislányom érdekei a legfontosabbak, így örülök részben annak, hogy jó apaként tekint rá a lányom. 

- Figyelsz rám mami? 

Kislányomra tekintek, aki kíváncsi arccal méreget engem. A tányér tiszta morzsa és ketchupos, a mellette lévő pohár pedig teljesen üres. Hosszú, göndör haja kócosan omlik a vállára, miközben nugát barna szemei csillognak a gyermekded kíváncsiságtól. Gondolataimból másodpercek alatt kiszakadok és hirtelen megcsap a keserédes valóság, ami legnagyobb boldogságom és magányom is egyben.

- Bocsánat kicsim. Mit is mondtál? 

Daisy egyik kezét a homlokának csapja és rosszallóan megrázza a fejét. kissé szórakoztató látvány, ahogy az ötéves aprócska kislány milyen dramatikusra veszi a dolgokat. Haja ide-oda ingázik, az apró babafürtök pedig fejére simulnak.

-Ahj mami, ma nagyon szétszórt vagy. -állapítja meg, mire halvány mosoly kúszik ajkaimra. imádom amikor a diplomatikus énje előjön és másodpercek alatt az én kis terapeutammá válik. 

Ha anyám ülne előttem, akkor lehet kifakadnék neki és várnám, hogy megossza velem a jó tanácsait. Mégis Daisy ül előttem, aki még olyannyira védtelen,hogy hiba lenne kiteregetnem neki mindent ami valójában körülöttünk történik. 

Ó, és persze nem mondhatom azt, hogy az "apád egy seggfej, aki öt éve nap mint nap összetör és a földbe tipor. Ettől függetlenül szeresd őt, mert jó ember" - vagyis jó apa -.

- Csak nagyon fáradt vagyok, hosszú nap volt a mai, nem igaz? -nevetve figyelem a kislányom, aki ragadós mosolyával mindig lenyűgöz és elvarázsol, számomra ő a leggyönyörűbb gyermek akit valaha láttam.

-Igazad van mami. - ekkor ásít egyet és megdörzsöli kezeivel, aprócska szempárját és leugrik a székről. - Lehet aludni kéne. - bágyadt arckifejezéssel nézi, ahogyan öntök a poharába egy kevéske tejet és felé nyújtom. Azt mondják ez segít abban, hogy gyorsabban és kipihentebben feküdjünk le, így minden este öntök neki egy keveset, ami bevallom őszintén, eddig használt. Néha örülnék, ha ennyitől álomba szenderülhetnék én is. Daisy gyorsan lehúzza a pohár tartalmát és felém nyújtja az üres poharat, amit elmosok és a polcra helyezem.