Kétség, s hű szerelem

6.

-Nagyon köszönjük a szíves fogadtatást!

-Mi köszönjük, hogy eljöttetek, remélem jól éreztétek magatokat!

Csak a szokásos tiszteletkör. És én ezt évről-évre, még mindig mennyire unom.

Anya és apu még egy utolsó bájcsevejt váltanak Mr. és Mrs. Rosline-nal, amíg én mellettük állva, gondosan megjátszptt mosolyommal és hamis érdeklődésemmel hallgatom végig ezt az izgalomtól túltengő beszélgetést. Természetesen ilyenkor a húgommal együtt meg kell jelennünk, hogy mindenki láthassa, hogy a Cabello kisasszonyok valójában milyen illedelmesek, de egy fenét! Legbelül azt várják, hogy menjetek el a francban és a maradék sütit, had zabálják fel. Ilyen egyszerű ez az egész.

-Nos, és Camila! - fordul felém Mrs. Roselin. - A kislányod egy tünemény!

Daisy a szőnyegen kiterített játékaival játszik Philippel, aki nem éppen a megfelelő partner a babázásra, de látszólag a helyét megállja. Dús, barna göndör hajkoronája félig takarja az arcát, ám amikor felnevet, fürtjei ismét láttatják azt az édes kis arcot. Efelől nincs kétség, hogy mennyire csodálatos kislány.

-Köszönöm, tényleg az. - fordulok őszinte mosollyal a nő felé, aki még mindig Daisyt figyeli, pontosabban úgy tűnt, mintha a kislányomat figyelné.

-Ha nem vagyok indiszkrét. - hajol közelebb hozzám, hogy csak én halljam a kérdését, amíg mellettem a szüleim kizárva minket a beszélgetésből, csevegtek tovább.
-A gyerek édesapjáról mit lehet tudni? Csak nem..?

Magam mögé pillantok, követem Mrs. Roselin tekintetét, aki Philip arcát pásztázza. Eleinte nem értettem, hogy mire is céloz, de ahogy Philip óvatosan rám sandított a játék közben, hirtelen megcsapott Mrs. Roselin elmélete amit azonnal elutasítottam.

-Nem! - válaszom talán a megengedettnél hangosabb volt, ugyanis nem csak anyuék, hanem egy másodpercre még Daisy is kiesett a játékból, és csillogó szempárjával engem kémlelt. Kínosan felnevettem, hiszen ilyen kellemetlen helyzetbe még nem éreztem magam. Az, hogy érdeklődnek ki is az apuka, ahhoz már kezdek hozzászokni, na de, hogy a legjobb barátomra azt higgyék, hogy a párom, ráadásul Daisy édesapja? Ez fenomenálisan kész őrültség.

A szüleim ugyanúgy csevegtek tovább, egyedül Mrs. Roselin mögött álló húgommal vívtam egy töredék idejéig farkasszemet, amolyan nyugtatásképpen, hogy ne aggódjon értem.

-Úgy értem, nem. Philip gyerekkorom óta a legjobb barátom, szó sincs róla, hogy a gyermekem apja. - ismételtem el újból, de a hölgy tekintete teljesen zavarodott volt és üres. Mintha nem is értette volna, mintha nem egy nyelvet beszélnénk.

-Oh bocsáss meg akkor Camilam. Csak Philip olyan szeretetteljesen játszik Daisyvel, mintha apa és lánya lennének.

Ismét feléjük sandítanék, de a tekintetem újból leragad. Daisy kissé durcásan válaszol Philipnek a babája segítségével, amire a fiú szó nélkül felkapja a lányt és elkezdi csiklandozni. Daisy hangosan kacag, miközben két levegővétel között könyörög azért, hogy abbahagyja, így a fiú lassan abbahagyja a kislányom csiklandozását. Megrendítő volt látni, hogy ilyen hamar milyen kapocs kialakult köztük, és már ennyire közvetlen a társaságuk. Biztos vagyok benne, hogy Daisy már a szívébe zárta Philipet, de a srácról se mondhatnék ellent. Teljes odaadással és szeretettel játszik a lányommal, ami legbelül bennem is megmozgat apró szálakat. Eljátszok hirtelen a gondolattal, hogy Philip lenne Daisy apukája, de egyszerűnek nem tudom milyen is lenne valójában, mert én csak a legjobb barátomat látom a kislányommal. Ez pedig így tökéletes.

-Csak nagyon szeretik egymást. - válaszom neki egy kis idő után, mire Mrs. Roselin egy halovány mosoly kíséretében óvatosan átölel és óvatosan a fülemhez hajol.