Kétség, s hű szerelem

7.

-Majd én nyitom! - Daisy hirtelen leugrik a bárszékről, és sebesen száguld az ajtó felé. Szoknyája az ugrás pillanatában libben egyet majd a ruha ismét a kislányhoz simul.

-Daisy! - kiáltok a lány után, de ő már meg se hallja, kitárja az ajtót. Abban a pillanatban mosolyogva fordulok a konyha felé, ám a sütőből enyhe égett szag lengi be a konyhát, a mosolyom ettől pedig lelankadt.

-Ó, basszus. - futok a sütő felé, amit szinte már tépő mozdulattal tárok ki, így a kellemetlen szag erősödött. Ahogy kivettem a csirkét a sütőből, azonnal vissza is csuktam azt, ám a szúrós szag egy pillanatra sem csillapodott.

Eközben Daisy örömködve ugrálta végig Philipet, aki ugyanolyan szeretettel köszöntötte a kislányt. Ezidő alatt, pont elég időm volt arra, hogy a csirkét kivegyem és az oldalán ékeskedő sötét, égett részt, egy kés segítségével kívágtam. Mindeközben az ablakot kitártam és kunyharuhával a kezemben legyeztem, annak érdekében, hogy minél hamarabb múljon el ez az orrfacsarú illat.

-Gyere, anyu ott van a konyhában. - invitálta előre Philipet, aki válasz nélkül hagyta a kislányom, de ő ennek ellenére is megállás nélkül beszélt, s hangja egyre jobban közelített felém.

Minél erősebben csapkodtam őrült módon a konyharuhát az ablak felé, miközben a szomszédom szemöldökét felvonva nézett végig rajtam, mire csak legyintettem egyet a konyharuhámmal. Nem hiszem, hogy vette a célzást, ám azt igen, amikor hátrafordulva szembenézek Philippel és a kislányommal aki vigyorogva szorítja a fiú kezét. Hirtelen megugrok és ajkaimat egy síkitás hagyja el, mire Daisy csak felkacag.

-Tudni szeretném, hogy mit csináltál?

Gyors összehajtottam a konyharuhát és a pultra dobtam, majd a csirke elé álltam, ami itt-ott nyesett formában foglalt helyet a tepsiben.

-Pontosítok. - oldalra dőlve a távolba néz, majd ismét rajtam időzi a tekintetét. - Tudni szeretnénk.

Ekkor hátra fordulok és szembenézek a szomszéddal, aki hátra dőlve a kertiszékén ugyanazzal a kérdő tekintettel figyel engem, mire enyhe sértettséggel hátat fordítok neki, becsukom az ablakot és elhúztam a függönyt.

-Semmit, csak volt itt egy légy. - legyintettem lazán, majd a faliórára tévedt a tekintegem. - Időben érkeztél. - váltok témát.

-Tudok meglepetéseket okozni. - húzza ki magát büszkén.

-Na persze. Az nem meglepetés, ha időben megérkezel valahova. - ironizálok. - Daisy! - az egyik fiókból kihúzok három díszes szalvétát, majd evőeszközöket és a kezébe nyomtam. - Megterítenél kérlek?

-Persze mami! - ujjongva veszi ki a kezemből, és már el is tűnik a fiú mögött.

-Örökmozgó az biztos. - biccent egyet Daisy felé.

-Ez neked örökmozgás? - nevetek fel cinikusan. - Látszik, hogy nem töltöttél el velünk egy átlagos napot.

-Hidd el, szívesen megtenném.

-Mi? - pontosan értettem mimden szavát, mégis valamiért visszakérdeztem, mintha várnék valamire. Talán arra, hogy megváltoztassa a véleményét vagy koreigálja magát. Bár ezt egy kedves baráti gesztusnak gondoltam, de legbelül mégis Sofi agyament hülyesége ültetett bogarat a fülembe. - Tessék. - meg sem várva a válaszát, kezébe nyomok három darab tányérat. - Kicsit mozgósítsd magad, segíts Daisynek. Rögtön jövök.

-Szabad a vendéget szolgának fogni? - kérdez vissza, tetett felháborodással. Ha nem fordítanék hátat neki, biztos lennék benne, hogy cinikus vigyor ül ki az arcán.