Kétség, s hű szerelem

3.

Mondhatnám, hogy zökkenőmentes volt a délutánom, de talán a legnagyobbat hazudnám önmagamnak. Amint hazaértem első dolgom az volt, hogy Daisy szobájába rohanjak és a szekrényében megnézem, hogy minden ruhát elcsomagoltam-e neki, mert ha esetleg nem akkor tudok vinni neki egyet. Miután konstatáltam, hogy mindent készségesen elcsomagoltam utána még háromszor megnéztem a többi ruhadarabot is. Eközben emlékeztettem magam arra, hogy nem alszik ott és csak a rokonaihoz ment, így felesleges saját magamat stresszelnem ezzel. Mintha megváltásként érkezett volna az égiektől, a telefonom eszeveszetten csörögni kezdett édesanyám nevével a képernyőm. Azonnal a zöld ikonra kattintottam és a fülemhez nyomtam a telefont.

-Jókor hívtál! -közöltem vele köszönés nélkül.

- Ezek szerint elvitted már Daisyt.. -szűrte le hisztérikus kijelentésemből. - Minden rendben volt.

-Azt leszámítva, hogy Shawn csaja egy világi idióta és együtt úgy néznek ki mint Ken és Barbie baba, akkor igen. Minden rendben volt.

Eközben már lemásztam az emeltről és a konyhában készítem elő az alapanyagokat Daisy egyik kedvenc süteményéhez. Mivel sok dolgom úgy sincs a takarítás mellett -ami később is ráért- így úgy döntöttem hasznosítom magam egy kicsit. A konyhapultra helyeztem a telefont és kihangosítottam a telefont.

-Ne legyél ennyire előítéletes! - figyelmeztetett az anyai szigorával, ami nem volt a legmeggyőzőbb választás.

-Azt hitte tizenöt évesen szültem Daisyt, és most húsz éves vagyok. - közöltem vele hűvösen a tényeket.

-Tévedtem. Nyugodtan szidhatod.

-Nem kellet eddig az engedélyed, szidtam én magamtól is eleget. - ironikusan felnevettem, miközben összekevertem a száraz alapanyagokat.

-Ez azért egy kicsit gáz. - szólalt meg egy idő után újból. Én nagyon gáznak tartottam, de nem akartam prédikálni erről anyának újból, úgyis szidtam már neki annyit ezt a nőt mint a bokrot. - Shawn mellé más lányt képzeltem el.

-Hidd el anya, én is.

Eszembe jutott azok a fájdalommal teli emlékek, amikor egész nap az ágyamban sírtam, vagy ha jobb kedvem volt akkor csak aludtam. Amikor már nem számított már senki, csak az összetört szívem volt a középpontban. Azt hittem itt a vége és innentől már elvesztettem mindent ami a mindennapjaim szerves részét alkotta. Elkönyveltem már magamban, hogy már nem érdekel a felkelő nap, nem érdekel mi történik abban a kibaszott világban, csak az önmarcangolás volt az átmeneti drogom, amit Mendes nyújtott felém. Utáltam őt amiért ezt tette velem, és porig alázott az egész családja előtt a gyávaságával és a színjátékaival. Gyűlöltem az egész személyét, ahogyan ellökött magától a félelmei miatt, mert önző volt. Elvette a lehetőséget a kislányunk teljes életétől és az én álomjövőmből, ami akkor valóságosnak tűnt. Egy rohadt gyűrűvel levett a lábamról, meg az örökkön-örökké mondataival. Nincs örökkön örökké ezt megtanultam és azt is, hogy nincs helye az életben az álomvilágnak. Nyitott szemmel kell járnunk mindenhol, mert a legkedvesebb ember is képes az illúziód rombolására. Azt mondják ha valami eltűnik a helyébe jönni fog valami új. Shawn elment, helyette megérkezett Daisy. Az összetört szívemért viszont mit kapok?

Fájt. Piszkosul. Azonban a fájdalommal megtanultam együtt élni és elnyomni jó mélyre, így már nem kell sírnom, ha meghallom a nevét, vagy meglátom. Évek kemény munkája volt ez, de talán sikerül végleg kitörölni a szívemből és az elmémből.

-Ha jól hallom sütsz..

Szerettem anyában, hogy nem próbálta feltépni a sebeket, hanem elfogadta az álláspontom és nem firtatja tovább a témát.