Álmomban már láttalak

Tizennegyedik fejezet

A kórházban kiderült, hogy Thor mindkét karja eltört. Az egész csapat az ágya mellett állt és egy pillanatra sem hagytuk magára. Szerencsére, mivel Thor nem földi, így gyorsabban összeforrnak a csontjai, viszont mindannyian úgy gondoltuk, nem árt ha aznap éjszakára a kórházban marad. Kevesebb a veszély.
Az átlagosnál is idegesebb voltam. Aggódtam Thorért. A kórházi szobájában levő székek egyikén ültem és magam elé bámultam. Steve odalépett mellém, majd szemrehányóan megjegyezte.
- Túl sokat aggódsz.
Összevont szemöldökkel néztem rá.
- Tudod.... - ironikusan felnevettem - sajnálom, hogy aggódom a barátomért.
- Nem csak a te barátod - nem értettem miért viselkedik így - mégsem aggódjuk halálra magunkat.
- Nézz körbe - keltem ki magamból - itt mindenki aggódik Thorért. Amúgy meg, ha annyira nem bírod elviselni, akkor miért vagy még itt? Ha téged nem érdekel mi lesz vele akkor miért nem mész haza?

- Srácok - fordult felénk a lehető leghiggadtabban Tony - szerintem Thornak anélkül is van elég baja, hogy a ti vitátokat hallgassa.
- Bocs - mondta felháborodva Steve - Otthon találkozunk.
Rám sem nézett mielőtt elhagyta a szobát. Nem értettem mi a fene ütött belé. Eddig semmi baja nem volt. Nem emlékeztem, hogy megbántottam volna valamivel, viszont a többiek is csak kérdőn néztek rám az incidens után.

Bruce délután Thorral maradt a kórházban, mi hamarabb hazajöttünk a többiekkel. Steve a nappali kanapéján ülve sört ivott egy üvegből. Ahogy beértünk az ajtón egyből számon kértem.
- Ez mégis mi a fene volt?
- Nem tudom miről beszélsz - hazudta, majd beleivott a sörébe.
- Rendben - zártam le egyszerűen - majd szólj, ha visszajött az eszed.
Ezt követően bementem a szobámba, majd nekiálltam olvasni egy könyvet, amit a polcomon találtam, csakhogy lefoglaljam magam.

Estére Bruce is hazaért. Mindenki a nappaliban diskurált a történtekről. Mindenki kivéve Steve. Aggódtunk Thorért még akkor is ha tudtuk, hogy rendbe jön. Barátok vagyunk. Egy karcolás miatt is tudunk aggódni a másikért. Idővel a többiek elkezdtek beszélgetni valami vidámabb dologról. Eközben én teljesen elmerültem a gondolataimban. Bosszantott, hogy Steve olyan bunkó és furcsa volt velem, de próbáltam nem kimutatni. Nem akartam örömet szerezni neki azzal, hogy miatta szomorkodom. Ami azt illeti nem is voltam szomorú, inkább dühös. Egy másodperc erejéig felpillantottam Stevere, majd el is kaptam a tekintetem róla. Az ölében tartott sörös üveget bámulta. Feldúltnak tűnt, de nem tudtam megérteni miért, mikor ő volt szemét velem, de mindegy.

Máskor egymás mellett szoktunk ülni esténként. Ma Steve egyedül ücsörgött én pedig Natasha mellett.
- Mi baja? - lökött vállba Nat, majd Steve felé bökött a fejével.
- Ha én azt tudnám - ráztam meg a fejem - Nem emlékszem, hogy bármi rosszat mondtam vagy tettem volna.
- Lehet valami egészen másról van szó - elmélkedett Natasha.
- Meglehet, viszont elvileg a barátnője vagyok. Ha nem én tettem valamit, akkor nem velem kéne bunkózni, de hagyjuk is - vettem egy nagy levegőt, majd a lehető leglassabban fújtam ki, hátha megnyugtat.
- Gyerekes - forgatta meg Nat a szemeit - Ha baja van akkor miért nem beszéli meg veled? Mintha nem is ő lenne.
- Tudod mit? - kérdeztem - Nem fogok miatta egyhelyben csendben ücsörögni.
- Ez az én barátnőm - mosolyodott el.

Felálltam, majd elindítottam halkan a laptopon egy lejátszási listát.
- Tudom, hogy Thor most nem lehet itt - kezdtem - de ő sem akarná, hogy miatta úgy üljünk egyhelyben mint egy rakás szerencsétlenség.
A konyhapult mögül elővettem néhány üveg sört, majd az asztalra tettem pont annyit, hogy mindenkinek jusson. Tony, Bruce és Natasha el is vettek egy üveggel.
- Bulizni akarsz amég a barátunk kórházban van? - kérdezte gúnyosan Steve.
- Ha jól emlékszem - fordultam vele szembe - még te mondtad, hogy ne aggódjak annyit. Egyéb probléma?

Mindenki hangosan felnevetett a válaszomat hallva. Valahogy jó érzés volt Stevebe taposni miután teljesen bunkó volt velem. Mindannyian egyet értettük azzal, hogy megérdemelte.
- Tudod, annyira kicseszettül unalmas vagy - vágott vissza.
- Hogy mondod? - hüledeztem.
- Soroljam? - állt fel velem szembe.
- Egyet árulj el - léptem közelebb hozzá felháborodva - Ha ennyi kifogásod van ellenem - tartottam egy kis hatásszünetet - akkor mégis mi a jó büdös francért jársz velem?
Erre mindenkinek elakad a lélegzete. Steve egy kis ideig idegesen fürkészte az arcomat, majd megkérdezte.
- Szakítani akarsz velem?
- Nem is tudom... - töprengtem el - azok után, hogy ok nélkül vagy velem bunkó és el sem mondod, hogy miért?
- Ne szórakozz - láttam az arcán, hogy egyre idegesebb.
- Nem szórakozom - vontam meg a vállam, majd mélyen a szemébe néztem - Halálosan komolyan mondtam. Ennyi volt.
A kezébe nyomtam a kezemben tartott üveg sört, majd kimentem az épületből.