This Is Us

15. fejezet

Túl közel vagy hozzám

Vee Vivis

Furcsa érzésekkel sétáltam be az egyetemre. Úgy vigyorogtam, mint egy idióta, teljesen a gondolataimba merülve. Persze, hogy így érzem magam, miután Mark szerelmet vallott. Nem mintha nem hallottam volna már ezelőtt, vagy nem tudnám milyen érzés... Egykor nagyon sokat mondták nekem.

Tudom, hogy Mark már régóta nem úgy gondol rám, mint egy barátra. Annyira azért nem vagyok hülye.

Alig tudtam elaludni Mark vallomása után. Meg sem tudtam szólalni, csak bámultam őt a képernyőn keresztül. Ha valaki megkérdezné, hogy boldog vagyok e... Azt mondanám, hogy igen, nagyon boldog vagyok. Megdöbbentettek e Mark szavai? Nagyon is. Nem szokta szavakban kifejezni az érzéseit, úgyhogy lehet, hogy részeg volt. Bár az igaz, hogy én sokkal többet ittam... na meg a hangja túl rekedtes volt, az arca pedig csupa vörös.

- Álljunk csak meg egy pillanatra, miért vigyorog ennyire Vee apuci? – próbáltam gyorsan rendezni az arcvonásaimat, mielőtt a barátaim tovább piszkálhattak volna.

- Igen, nagyon vidám vagy a tegnap esti posztod után.

- Kire vagy féltékeny Vee? A barátaidra?

- Persze, ez nyilvánvaló. Féltékeny ránk, és csak magának akar minket. – Kla szavaira bosszúsan felsóhajtottam. Bele sem merek gondolni, mi fog történni, ha kiderül, mi van köztünk Mark-kal.

- A juniorokkal kellene találkoznunk, akkor miért nem egyenesen oda mentünk? – kérdeztem, ahogy leültem az asztalhoz, és letettem a táskámat.

Most, hogy vége a szemeszternek, elvisszük őket a tengerpartra, Ko Samet-be, hogy megkapják a fogaskereküket. A tengerről, és az elsőévesekről beszélve eszembe jutott Mark, és elmosolyodtam, hiszen tudom, hogy mennyire szeret úszni.

- Miért mosolyogsz ennyire, miután a juniorokról kérdeztél? – kérdezte YiWa az asztal másik oldaláról.

YiWa-ra néztem. Fogalmam sincs, hogy eljárt e a szája. De ahogy a barátaimra nézek, mindannyian össze vannak zavarodva, úgyhogy valószínűleg nem mondott nekik semmit. YiWa nagyon szeret pletykálni, és ezt nagyon okosan és tehetségesen műveli, de ezúttal a barátom hozzám hasonlóan lakatot tett a szájára.

- Mikor kérdeztem róluk? – válaszoltam nyugodt hangon, bár a szívem olyan hangosan vert, hogy attól féltem, meghallják.

- Az előbb a juniorokról beszélt? – fordult Pond YiWa-hoz.

- Teljesen egyértelmű, hogy te és a juniorod...

- Én és a juniorom...mi?

- Te és ő...

- Na végre. Mindannyian itt vagytok. – szerencsére Pin félbeszakította Kla-t. Pond szólt, hogy szedjük össze a cuccunkat, és keressük meg a juniorokat.

Kla-ra mosolyogtam, aki rohadt dühös volt, mert már senkit sem érdekelt, hogy mit akart mondani. Engem bámult, és valamit maga elég motyogott. Nagyon jó érzés volt, hogy nem sikerült bekavarnia.

Pond-ot és a többi szeniort figyeltem, ahogy elmagyarázták a junioroknak, mire számítsanak. A kölykök csendben hallgatták a programot, hogy mikor indulunk, és hogy miket fogunk csinálni. Sok új dolog nem hangzott el, a nagyját már egyébként is tudták.

- Bámulod.

- Egymást bámulják. – Kla és YiWa nem bírnak magukkal. Próbálok viselkedni, de nagyon megnehezítik...