This Is Us

~ 18. fejezet ~

Mark Masa

.
.

Ploy Napas: Vee... terhes vagyok.

Ploy Napas: Nem tudom, mit csináljak.

Ploy Napas: Nem tudom, kivel beszélhetnék erről.

Ploy Napas: Sajnálom, amiért éppen neked mondom el ezt, de...

Ploy Napas: Tényleg nincs senkim, akire számíthatnék.

.
.

P'Vee-re néztem, és fogalmam sem volt, hogy mit mondjak. Egyikünk sem tudott megszólalni. Érzelmek sokasága villant át a tekintetén. Össze volt zavarodva, de közben együtt is érzett vele. Nem küldött volna engem a padlóra ez a hír, ha nem P'Ploy-ról lenne szó. Persze hogy engem is felzaklatott ez az üzenet. Ugyan már évekkel ezelőtt szakítottak, de P'Ploy akkoriban nagyon fontos volt P'Vee-nek. Láttam, hogy mennyire szerették egymást.

- Mark. - a hangja a szokásosnál is rekedtebb volt. Ideadta a telefonját.

- P'Vee.

- Mit csináljak? - ökölbe szorult a keze, az ujjai kezdtek elfehéredni.

- P'Ploy-nak kisbabája lesz.

.
.

Ploy Napas: Nem jól mennek a dolgok P'Ton-al.

Ploy Napas: Azt akarja, hogy elvetessem a babát.

Ploy Napas: Nem hiszem, hogy képes vagyok rá.

.
.

- Bassza meg! - hangosan káromkodott, én pedig csak szótlanul figyeltem őt. Végül rám nézett, és kinyújtotta a kezét, úgyhogy közelebb léptem, és megöleltem.

- Menjünk haza. - P'Vee lassan bólintott, úgyhogy otthagytuk az irodát, és visszamentünk az apartmanba.

Csendben tettük meg a pár perces utat. P'Vee teljesen össze volt zavarodva, és nem tudta, hogy mihez kezdjen ezzel az egésszel. Nagyon sajnáltam P'Ploy-t, annak ellenére is, hogy a múltban nagyon haragudtam rá, és egyáltalán nem kedveltem, még ha meg is értettem az érzéseit és a cselekedeteit. Vajon P'Vee mire lesz képes azért, akit valaha annyira szeretett?

- Mit csináljak? Ennek már soha nem lesz vége? - arra gondolt, hogy P'Ploy még mindig érez iránta valamit, és hogy miért nem lehet már vége ennek az egésznek úgy, hogy mindannyian boldogok legyünk. Én is ezt szerettem volna. Minden rendben van köztünk, boldogok vagyunk. Akkor miért kell most P'Vee-nek ezzel foglalkoznia?

- Csak el akarta mondani valakinek.

- Tényleg ezt hiszed? - az ágyon ült, és most rám emelte a tekintetét.

- Ő mondta. Meg azt is, hogy nincs senkije, akire támaszkodhatna.

- De miért éppen nekem kellene ezzel foglalkoznom? - most már a kezeit bámulta.

- Egyelőre most csak írj vissza neki. - visszaadtam a telefonját.

- Mark, mire gondolsz?

- Én...

- Azt mondod, beszéljek vele. Hogyan érzel ezzel az egésszel kapcsolatban?

Nem tudom, mit kellene éreznem. Nem vagyok mérges, és fájdalmat sem érzek. Nem tudom szavakba önteni, hogy mi kavarog most bennem. Próbáltam észnél lenni, és koncentrálni, de azt éreztem, hogy egy láthatatlan kéz elkezdett lefelé húzni a mélybe, és ha nem állok ellen, végleg magával ránt.