Vágytam Rád (+18)

Part 17

A kávémat kortyolgatva ültem az ágyamban. Nem volt rajtam semmi, úgyis egyedül voltam otthon, mint általában. Folyamatosan a telefonom kijelzőjére pillantottam, mintha csak vártam volna egy bizonyos értesítést vagy hívást. Minden alkalommal, amikor a telefon rezgett egyet őrült módon vettem a kezembe, de csak Snapchat értesítések voltak, így csalódottan ejtettem vissza, magam mellé. Nem akartam, hogy a remény uralkodjon rajtam, hisz tudtam, úgy sem fog keresni. Ha eddig nem tette, miért pont most tenné?

Annyira fáradtnak éreztem magam, hogy úgy döntöttem az ágyban töltöm a napom hátralévő részét. Se kedvem, se motivációm nem volt felkelni onnan, de azt hiszem még okom sem. Enni nem terveztem, nem esett jól semmi. Csak feküdtem és bár aludni nem tudtam, így is olyan volt, mintha álmodnék, mert gondolataimat szinte láttam magam előtt. Minden pislogásom Felix arcát vetítette elém.

Már hosszú percek, lehet órák óta bámultam magam elé, amikor egy hangos kopogás zökkentett ki gondolataimból. Először minden porcikám összerezzent majd idegesen másztam ki az ágyamból és az első ruhadarabokat, amik a kezembe akadtak felkaptam magamra. Az ablakomhoz siettem, hogy megnézzem mi vagy ki volt ez. Felix fekete pulcsiban és farmerben állt az ajtó előtt. Lábaival idegesen dobolva várta, hogy kinyíljon az ajtó. Fejét hirtelen oldalra kapta, mintha csak érzékelte volna, hogy az ablakban állok. Tekintetünk találkozott, mire hirtelen hátrébb ugrottam. Mostmár tudta, hogy otthon vagyok (mondjuk hol máshol lehettem volna?).

-Rae, kérlek engedj be! Beszélni szeretnék! - Hallottam a szavait kintről.

Nem bíztam benne. Tudtam, hogy azért jött, hogy végleg lezárjuk ezt az egészet. Újra a képembe szeretné mondani, hogy felejtsem el aztán úgy elsétálni, mintha mi sem történt volna. Kezeim remegtek és a gyomrom görcsbe rándult a gondolattól, de mégis az ajtóhoz léptem és félve kinyitottam.

-Ha azért jöttél, hogy véget vess a kettőnk közötti dolgoknak akkor menj el, kérlek! Telefonon is közölhetted volna, mint általában. - Mondtam a földre szegezve a tekintetem.
Már szinte láttam is magam előtt, ahogy Felix sarkon fordulva elsétál, ezért lehunytan a szemem három másodpercre. Mikor kinyitottam Felix cipőjét még mindig magam előtt láttam. Óvatosan néztem fel rá és épp elkaptam a tekintetét, amikor hirtelen a karjai körém fonódtak. Olyan erősen szorított magához, mint még talán soha. Először nem viszonoztam az ölelést, annyira meglepődtem és még mindig a saját gondolataim hatása alatt álltam. Mikor pedig már egy fél perce szívtam magam tele az illatával, átkaroltam a derekát. Pár percre így maradtunk, szorosan egymáshoz bújva. Mikor elengedtem picit eltolt magától és minden habozás nélkül, a szemembe nézve a következőt mondta.

- Lehet késő erről beszélni, de... Figyelj, tudom, hogy a kapcsolatunk eleje tündérmese volt és ahhoz képest most egy fasz vagyok. Oh, de mennyiszer voltam az. Azt hittem örömömet találom abban, ha a testeddel játszadozom és igen, igazam volt. Elképesztően élveztem minden veled töltött percet, mert amire képesek vagyunk a testünkkel egyszerűen csodálatos. Mindig is vágytam rád. Mindig is akartalak, Rae! A tested volt az egyetlen dolog ami vezényelt idáig. Időbe telt mire rájöttem, hogy igazából.. Nem a tested az egyetlen. Te magad váltál a legnagyobb prioritásommá. Fogalmam sem volt miképpen mutassam ezt meg. Akartam, de egyszerűen nem ment, mert utáltam magam. Sokaktól hallottam már, hogy amíg magad nem szereted, addig mást sem fogsz tudni szeretni igazán. És basszus...kurvára nem igaz. Mert minden alkalommal amikor megbántottalak egy utolsó szemétládának éreztem magam, de így is... Szerettelek. Hiába vagyok tisztában vele, hogy jobbat érdemelsz, én akkor is küzdeni szeretnék érted, értünk. Megértem, ha elutasítod, mert megérdemlem, hogy szenvedjek mindenért amit veled tettem. Hagytam, hogy azt hidd egy játék vagy számomra, de Rae.. Én nem csak vágytam rád.